Ugrás a tartalomra

Török film kapta az Arany Medvét a Berlinalén

Török film kapta a berlini nemzetközi filmfesztivál, a Berlinale fődíját, az Arany Medvét szombat este. A Werner Herzog német rendező vezette nemzetközi zsűri a török Semih Kaplanoglu, Honig (Méz) című filmjét részesítette a legnagyobb elismerésben.

A film egy anatóliai gyermek életén keresztül a környezetre leselkedő veszélyeket mutatja be. Az idén 60 éves Berlinale történetében 46 év óta először kapott török film ismét Arany Medvét. A nemzetközi zsűri a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvét a svájci házi őrizetben lévő Roman Polanskinak ítélte, a The Ghost Writer (Szellemíró) című filmjéért.
A Robert Harris bestseller regénye alapján készült film egy rendkívül izgalmas politikai krimi, amelynek főszerepeit Pierce Brosnan és Ewan McGregor játsszák. Szakértők előzetesen szinte biztosra vették, hogy a francia-lengyel állampolgárságú Polanski filmje elismerésben részesül, a filmvilág ugyanis ily módon kívánta kifejezni szolidaritását a hetvenes évek végén elkövetett liliomtiprásért jelenleg őrizetben tartott rendezővel. Polanski egyébként meglehetősen szarkasztikus üzenetet küldött a Berlinalénak, hangoztatva: akkor sem utazott volna el Berlinbe, ha előre tudta volna, hogy ő kapja a díjat, attól tartva, hogy börtönbe kerül. Legutóbb ugyanis - tavaly Zürichben - épp akkor tartóztatták le, amikor egy díj átvételére érkezett.
A Berlinale hagyományainak megfelelően az Arany Medve mellett több Ezüst Medve került kiosztásra. Így a legjobb női alakításért járó Ezüst Medvét a japán Vakamacu Kodzsi Caterpillar című versenyfilmjének főszereplője Teradzsima Sinobu kapta. A film általános megítélés szerint az elmúlt évek egyik legmegrázóbb háborúellenes drámája.
A legjobb férfi alakításért járó díjat megosztva két orosz színész, Grigorij Dobrigin és Szergej Puszkepalisz vehette át Alekszej Pokobregszkij How I ended this Summer (Hogyan végződött a nyaram) című filmjében nyújtott alakításukért. A film az Északi-sarkkörön túl egy meteorológiai állomáson játszódik, és két, elzártságban élő férfi közötti konfliktust mutat be. Alekszej Pokobregszkij filmjét a zsűri a legjobb művészi teljesítményért is Ezüst Medvével jutalmazta.
A legjobb forgatókönyvért járó Ezüst Medvét Vang Csüan-an (Wang Quan-an) Tuan Yuan - Apart together (Tüan Juan- Együtt külön) című, egy megrázó szerelmi történetet bemutató filmje kapta. A kínai filmrendező 2007-ben már Arany Medve-díjat kapott a Tuja házassága című alkotásáért.
A zsűri különdíjban - szintén Ezüst Medvében - részesítette a román Florin Serban If I want to whistle, I Whistle (Ha fütyülni akarok, fütyülök) című filmjét.
Az idei Berlinale a rekordok fesztiválja volt. A tíz nap alatt csaknem 300 ezer nézővel büszkélkedhetett, ami minden korábbi nézőszámot felülmúlt. És rekordot döntött a születésnapos fesztivál abban is, hogy még soha ennyi világ-, illetve nemzetközi premier filmet nem mutattak be, mint most, mint ahogy a koprodukciós filmek száma is rekordot döntött.
A Berlinale Fórum szekciójában nagy sikerrel mutatták be a magyar Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című filmjét, amely a Magyar Filmhéten fődíjat nyert. (MTI)