Megjelent Tóth Evelin első szólólemeze Hamid Drake, világhírű dzsesszdobos közreműködésével, a Hunnia Records és a Hangvető közös gondozásában.
A lemezen több nemzetközileg elismert zenész is közreműködik: Dresch Mihály, Fassang László, Lantos Zoltán és Benkő Róbert.
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
Időpont: 2009. július 6. délelőtt 10 óra
Helyszín: Klassz Étterem, Budapest Andrássy út 41.
Meghívott művészek: Tóth Evelin, Dresch Mihály, Fassang László, Lantos Zoltán és Benkő Róbert és Küronya Miklós
Moderátor: Karafiáth Orsolya
Tóth Evelin
A klasszikus (opera) és különböző tradicionális énektechnikák (dél-indiai, afrikai, szefárd) párhuzamos tanulása során saját stílust kialakító énekesnő 2002-től a Hólyagcirkusz (
Hamid Drake: ”Szerencsésnek érzem magam, hogy találkoztam Evelinnel és több éven keresztül egy zenei műhelyben vehettem részt vele a Mediawave Fesztiválon Győrben. Szerettem volna egy szűkebb formációban is dolgozni vele, s erre kitűnő alkalom volt ez a lemezfelvétel. Evelin őszinte hangjával és kifejezőerejével fellobbantja és táplálja az élet szimfonikus ritmusának lángjait, melyek a szerelemből születnek és belőle táplálkoznak. Megtiszteltetés számomra, hogy részt vehettem Evelin lemezének létrejöttében. Teljék benne öröme mindenkinek.”
Hamid Drake
A Who is Who Chicago szerint „Talán a város legizgalmasabb dobosa”. 1955-ben született a Luisiana-beli Monroe-ban. Jelenleg Chicagóban él, de szinte folyamatosan járja a világot. Hírnévre Fred Anderson mellett tett szert és azóta is sok világhírű zenész állandó kísérője. (Pharoah Sanders, Peter Brötzman, David Murray, William Parker). Egyaránt otthon van a reggae-ben, a világzenében és a free jazzben is.
Marton László Távolodó: „Csókoljon meg a szája csókjaival a szája. Az Énekek énekének e mondata van olyan szép, hogy utána ne kelljen megszólalni. Zenét formázni belőle, az persze más, hiszen az maga a csók és maga a hallgatás. Meg még annyi minden. Tóth Evelin énekesnőnek és Hamid Drake dzsesszdobosnak - a Csókoljon meg... című lemezen (Hunnia Records, 2009) - ez a minden sikerült.” /Magyar Narancs, 2009./