Ugrás a tartalomra

Új bemutatóra készül a Háromszék Táncegyüttes

Április 20-án a sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Házának nagytermében mutatják be legújabb táncjátékukat, SÁRKÁNYÖLŐ címmel.

A Háromszék Táncegyüttes Szent György Lovag képét és tetteit felelevenítő előadása, a „SÁRKÁNYÖLŐ”, Paszikratész Szent Györgyről szóló passióváltozatára, Weöres Sándor „Octopus avagy Szent György és a sárkány históriája” című tragikomédiájára épül, de feldolgozzák benne az Arany Legendából átvett középkori arhaikus magyar liturgiaszöveget is az Érdy-kódexből, valamint további legenda-változatokat.
A táncszínházi előadásban kibontakozódik úgy a Világ történetét, mint az életünket egyaránt meghatározó jó és rossz harca.

Az előadás vezérvonala az a meggyőződés, hogy a Krisztusi szeretet, a keresztényi hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi. Ez az az érték, amelyet közvetíteni akar, és ez az az érték, amely egyre inkább eltűnőben van a világunkból. Így Szent György Lovag visszatérése és példamutatása – akár egy előadás erejéig is – egyre szükségesebbé válik, hiszen mindannyian tapasztaljuk: a ma élő embernek megannyi „sárkánnyal” kell megvívni nap mint nap...

GYIMESI ÉS ÉVADZÁRÓ TÁNCHÁZ
Április első felében is táncház lesz minden szerdán este 8-tól éjjel 1-ig Sepsiszentgyörgyön a Városi Művelődési Házban. Zenél a Háromszék Táncegyüttes zenekara és a Folker együttes. A táncház házigazdái: Hunor és Marcsi, az érdeklődők a táncház első felében gyimesi táncokkal ismerkedhetnek meg.

Az évadzáró táncházra a Szent György Napok alkalmával kerül sor, a Lajtha László Stúdióteremben. Vendégeink lesznek: Pali Marci és zenekara Székről.

Április 29-én, A Tánc Világnapja alkalmával HOL JÁRSZ, HOVÁ MÉSZ? című darabunkat lehet megtekinteni a Lajtha László Stúdióteremben.

A Kádár Kata balladája alapján készült táncjáték igazi különlegesség a táncszínházi előadások világában, hiszen egységes történet keretén belül, ellenpontozva alkalmazza a klasszikus népzenét a jazz-es hangzású elemekkel, a hagyományos néptánc-elemeket a táncszínházi-, balett- és kontakttánc-elemekkel, illetve a szinte teljesen lecsupaszított, üres teret a kifinomult díszletekkel.

Előadásainkra, programjainkra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Részletes áprilisi program a csatolmányban,

további részletek a Háromszék Táncegyüttes honlapján: www.hte.ro <http://www.hte.ro&gt;