A száz éve született Várkonyi Zoltánra, a legendás színészre, rendezőre, színházigazgatóra és tanárra emlékezve rendez kiállítást az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A tárlat a magyar dráma napján, szeptember 21-én nyílik.
A Várkonyi Zoltán alakját felidéző kiállítás nem vállalkozhat a teljes életmű feldolgozására, az elfeledett művész mellett elsősorban azt akarja a látogatóknak bemutatni, hogyan él szelleme ma is filmrendezéseiben, a színész- és rendező-nemzedékek alkotásaiban, nem csak a Vígszínházban - fogalmazott az OSZMI az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Mint írták, Várkonyiról jóval kevesebb szó esett a magyar színháztörténetben, mint kortársairól, például Major Tamásról vagy Gobbi Hildáról. "Bár halála után nem sokkal emlékkönyv jelent meg életművéről, ebben még nem lehetett őszintén, a hazai színházi törekvések ismeretében elemezni pályafutását" - fogalmazott Gajdó Tamás, a kiállítás kurátora.
Az Életművem nincs - csak életem van című kiállítás hangsúlyos helyén szerepelnek Várkonyi Zoltán pályafutásának 1941-1949 közötti dokumentumai. Ez a kulcsa Várkonyi Zoltán későbbi munkásságának: ekkor alakult ki világszemlélete, színházeszménye, ekkor ismerkedett meg a színházirányítás elméleti és gyakorlati kérdéseivel.
A tárlat az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet közelmúltban megszerzett tárgyaiból is válogat, ezek közül kiemelkedik a Kotnyek Antal fotográfus hagyatékában talált nyolcvan egyedülálló felvétel. A Művész Színháznak olyan dokumentumait is bemutatják, amelyek hosszú lappangás után kerültek a múzeum gyűjteményébe.
A tárlatot pénteken 15 órakor Marton László, a Vígszínház főrendezője nyitja meg, az eseményen fellép Fesztbaum Béla, a teátrum művésze. A kiállítás szeptember 21-től 2013. február 3-ig látható, a nyitvatartás csütörtöktől vasárnapig 14 és 18 óra között lesz.
A 20. századi magyar színházművészet kiemelkedő alakja, Várkonyi Zoltán 1912. május 13-án született Budapesten. A színművészeti akadémián 1934-ben szerzett oklevelet. Pályáját a Nemzeti Színházban (1934-1941) és a Madách Színház színészeként (1941-1944) kezdte. 1945-ben megalapította a Művész Színházat, amelyet az államosításig, 1949-ig vezetett. 1950-ben ismét a Nemzeti Színházhoz került, ahol két év megszakítással - 1951-53-ban a Magyar Néphadsereg Színháza (Vígszínház) főrendezője volt - 1962-ig tevékenykedett. 1962-től a Vígszínház főrendezője, 1971-től az intézmény igazgatója volt, 1949-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1972-től haláláig az intézet rektora volt.
Kezdetben jellemszerepeket kapott, de különös, vibráló, intellektuális lénye, mély jellemábrázoló tehetsége hősszerepekben is érvényesült. Rendezőként nagy gondot fordított az aprólékosan kidolgozott színészi játékra, a tehetséges fiatalok támogatására. Színházi munkája mellett elsősorban nagyszabású történelmi filmjeivel aratott sikert.
Színházvezetőként a kortárs modern európai drámairodalom legjelentősebb műveit igyekezett a repertoárba illeszteni, szenvedélyesen kereste az új magyar dráma értékeit. Kétszer kapott Kossuth-díjat (1953, 1956), megkapta az érdemes művész (1955) és a kiváló művész (1962) kitüntetést is. Budapesten hunyt el 1979. április 10-én.
(MTI)