Siket és vak látogatóinak kínál különleges tárlatvezetést a Vatikáni Múzeum – mondta Antonio Paolucci, az intézmény igazgatója.
A világhírű gyűjteménnyel rendelkező múzeumegyüttes a L'Osservatore Romano című lapnak a héten adott interjújában beszélt arról, hogy a vak látogatók tapintással ismerkedhetnek meg a múzeum klasszikus szobraival, a festményekkel pedig egy különleges, többfajta érzékelést lehetővé tévő séta kereteiben találkozhatnak.
Miután végigkövették a részletes leírását például Caravaggio egyik művének, hasonló méretben, domborműként, tapintással fedezhetik fel a képeket, és még a színek megkülönböztetésére is módjuk lesz – fejtette ki Paolucci.
A múzeumegyüttes siket látogatóit jelbeszéddel kiegészített tárlatvezetés várja – mondta el az igazgató, aki arról is beszélt, hogy a fogyatékkal élő érdeklődőket szakemberek segítik majd, ha bármiféle gond merül fel a múzeumi túra alatt.
Antonio Paolucci szerint a siket látogatók már idén élhetnek a különleges tárlatvezetés lehetőségével. (MTI/EFE)