Az Irodalmi Jelen keretén belül működő Verstörténés Műhely április 11-én egész napos – délelőtti és esti – programot rendez a Bárka Színházban.
Reggel 10 órától óvodásokat és kisiskolásokat várunk Bolyongás a költészettel című gyermekprogramjainkra.
Este 6 órai kezdettel VERSTÖRTÉNÉS címmel műsoros estet mutatunk be a Stúdió színpadon.
A pódiumról erre az alkalomra írott költemények hangoznak el a szerzők előadásában, videoinstallációkkal és élő zenével kiegészülve. Az előadásban szereplő tizennégy költő versláncot alkotott, olyképpen, hogy az első szakaszban mindegyikük kizárólag a sorban előtte állótól kapott verset ismerhette. A másokik körben íródott művek már a teljes anyag birtokában születtek meg, kapcsolódván annak valamely részéhez.
A teljes ciklust a folyóirat weboldalán a "költészet másnapján", tehát április 12-én már megtekinthetik a Tisztelt Olvasók, csakúgy, mint az estről szóló képes beszámolót. A vágott videodokumentáció is néhány napon belül nyilvánosságra fog kerülni.
A huszonnyolc verset az előadás előtt a nézők kézhez kapják, a műsorban szereplő költők névsorát és rövid életrajzát azonban már itt is közre adjuk.
A verslánc szerzői (nem a művek elhangzásának sorrendjében):
ACSAI ROLAND (Cegléd, 1975)
1997 óta van jelen az irodalmi életben. Fontosabb publikációi:
Önálló kötetek: Milyen évszak (Liget, 2001), Természetes Ellenség (József Attila Kör, 2003), Alagútnapok (Palatinus, 2005), Két ég satujában (Palatinus, 2008), Hajnali kút (L’Harmattan 2011)
Más szerzőkkel: Szép versek (2002–2011, Magvető), A hit nyelvtana (esszéantológia) 2012, Vigilia
Irodalmi folyóiratok, fórumok: Alföld, Élet és Irodalom, Holmi, Jelenkor, Forrás, Tiszatáj, Új Forrás, Műhely, Kalligram, Irodalmi Jelen, Liget, Bárka, Mozgó Világ és mások
Róla: Tandori Dezső: Egy amerikaias indulás (Alföld, 2002), Marno János: A sűrítés transzparenciája (Tiszatáj, 2003), Tandori Dezső: „Tomográf poézis” (Könyvpiac, 2003), Borbély Szilárd: Az invenció komolysága (litera), Fráter Zoltán: Alagútnapok (Kritika, 2006), Gergely Ágnes: A tapintható transzcendens (Bárka, 2009), Radics Viktória: Idill a hidegben (Csillagszálló, 4. évf. 4.), Halmai Tamás: Karcolatlan ég (Új szó, 2008)
Díjak, elismerések: Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíj, 2003; MAOE Alkotói Ösztöndíja, 2004; Zelk Zoltán-díj, 2006; Res Artis-díj, 2006; NKA alkotói ösztöndíj, 2007
BAKI JÚLIA (Zalaegerszeg, 1990)
2010 óta van jelen az irodalmi életben. Fontosabb publikációi: Irodalmi Jelen
DEBRECZENY GYÖRGY (Budapest, 1958)
1977 óta van jelen az irodalmi életben. Fontosabb publikációi:
Önálló kötetek: ellentétpárhuzamok (Kozmosz, 1982), elodázható elégiák (Szépirodalmi, 1989), Sőt mi több (Syllabux, 2011)
Más szerzőkkel: tűzpróba (Hungarotex, 1981), ars( Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, 1982), Állapot( Fiatal Művészek Klubja, 1983), Légyott( Spanyolnátha, 2007), Madártávlat( Magyar Könyvtárosok Egyesülete, 2008)
Irodalmi folyóiratok, fórumok: Agria, Ághegy, comitatus, Ezredvég, Ex Symposion, Élet és Irodalom, Győri Műhely, Irodalmi Jelen, Magyar Műhely, Napút, Polísz, Vár Ucca és mások
Róla: Farkas Daniella: Írunk-e még valaha verseket? – Irodalmi Jelen (2011.11.17.); Nyírfalvi Károly – Overground avantgárd?, comitatus (2011.08.31.); Boldog Zoltán – Farkas Daniella: Elodázhatatlan, Irodalmi Jelen (2011.11.18.)
FREUND ÉVA (Budapest, 1985)
2005 óta van jelen az irodalmi életben. Fontosabb publikációk:
Más szerzőkkel: ALIBI hat hónapra (Titok, 2005) ALIBI hat hónapra (Gyermekkor, 2011)
Irodalmi folyóiratok, fórumok: Irodalmi Jelen
JÁSZ ATTILA (Szőny, 1966)
1989 óta van jelen az irodalmi életben. Fontosabb publikációk:
Önálló kötetek: Daidaloszi napló, versek (1992, Tevan), Jelzések könyve, versek (1996, Orpheusz), Miért Szicília, vers és esszé (1998, Jak-füzetek), A lebegés története, kispróza (1998, Platanus), Az ellenállás formái , prózavers (2000, Kalligram), A szökés gyakorlása, versek (2004, Kalligram), Fékezés, versek (2006, Alexandra), XANTUSiana, verses regény (2007, Kalligram), angyalfogó, gyerekversek (2008, Koinónia), Fürdőkádból a tenger, esszék (2009, Tiszatáj Könyvek), Alvó szalmakutyák, versek (2010, Kalligram), isten bőre, versek (2011, Napkút Kiadó), naptemplom villanyfényben, versek (2011, Balatonfüred)
Előkészületben: Csendes Toll élete (Kortárs kiadó, 2012)
Díjak, elismerések: Vörösmarty-fődíj (2000), Radnóti-díj (2000), József Attila-díj( 2003), Zelk Zoltán-díj (2005), Príma-díj (2006), Arany János-díj (2007), Irodalmi Jelen esszé-díj (2009), Lilla-díj (2010), Salvatore Quasimodo Emlékdíj (2011)
JÓNÁS TAMÁS (Ózd, 1973)
1994 óta van jelen az irodalmi életben. Fontosabb publikációk:
Önálló kötetek: Nem magunknak (1996, BÁR Kiadó), Cigányidők, kisregények (1997, BÁR kiadó), Bentlakás, versek (1999, Noran), Bánom, hogy a szolgád voltam, elbeszélések (2002, Romano Kher), Ő, versek (2003, Magvető), Apáimnak, fiaimnak, elbeszélések (2005, Magvető), Kiszámítható józanság, versek (2006, Magvető), Önkéntes vak, versek (2008, Magvető), Als ich noch Zigeuner war (2007, Kortina, Bécs), 35, versek, elbeszélések (2008, Alma Valazza)
Más szerzőkkel: Névjegyen (2001), Magyar Badar – 300 limerik (Európa, 2002), Szép Versek (2002-től), Körkép (Magvető, 2004-től), Az év novellái (Magyar Napló, 2004, 2006), 36 fokos láz, 12 nyelvű antológia (Ráday Könyvesház, 2005), NEW ORDER – Hungarian poets of the post 1989 generation (ARC kiadó, Nagy-Britannia, 2010)
Díjak, elismerések: Artisjus-Arany János-díj, 1999; Soros-ösztöndíj, 2001; Herder-ösztöndíj, 2002; Móricz Zsigmond-ösztöndíj, 2005; Artisjus Irodalmi Ösztöndíj, 2006; Writers in Residens alkotói ösztöndíj, 2006; Zelk Zoltán-díj, 2008; Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíj, 2009, 2011; Aegon Művészeti Díj, 2009
KORÁNYI MÁTYÁS (Budapest, 1974)
2005 óta van jelen az irodalmi életben. Fontosabb publikációk:
Önálló kötet: Kultivátor, versek (2005, magánkiadás)
Folyóiratok, irodalmi fórumok: Irodalmi Jelen, DOKK
NAGY ZOPÁN (Gyoma, 1973)
1993 óta van jelen az irodalmi életben. Fontosabb publikációk:
Önálló kötetek: Fotográfiák (2004, Utakon Kulturális Egyesület), Skizológia (2008, Patak Képzőművészeti Egyesület), A kötet címe – A haiku jegyében (2011, Fekete Sas Kiadó)
Folyóiratok, irodalmi fórumok: Bárka, Napút, Új Forrás, Magyar Műhely, Szellemkép, Irodalmi Jelen
Róla: Novotny Tihamér: Nagy Zopán művészetéről (Szétguruló üveggolyók, Vajda Lajos Stúdió, Szentendre, 2004); Gaál József: (F)eltűnési kísérletek Nagy Zopán fotóihoz (Magyar Műhely, 2007); Szepes Erika: N. Z. többszintű haikuvilága (Napút, 2008); Szombathy Bálint: Skizoid agymorzsolás (Magyar Műhely, 2008); Szepes Erika: N. Z. mágiája (Dunatükör, 2008; Irodalmi Jelen, 2009); Fekete J. József: Rendhagyó önéletrajz (Látó, 2010); Fekete J. József: A Változatlan Semmi megfigyelője (Forrás, 2011)
PAYER IMRE (Budapest, 1961)
1985 óta van jelen az irodalmi életben. Fontosabb publikációk:
Önálló kötetek: Létbesurranó (Cserépfalvi, 1991), Föl, föl, ti rabjai a földalattinak! (Seneca, 1998), A bábjátékos függönye meglibben (Filum, 2001) Egyes szám, egyetlen személy (Parnasszus, 2003), Pattanni, hullni (Tipp-Cult kft., 2009) A fehér cápa éneke, válogatott versek (Cédrus Alapítvány – Napkút Kiadó, 2009)
Más szerzőkkel: Szép versek, Az Év Versei és mások.
Irodalmi folyóiratok, fórumok: Alföld, Holmi, 2000, Tiszatáj, Jelenkor, Kortárs, Új forrás, Parnasszus, Irodalmi Jelen, Litera, Dokk, Terasz, Kurázsi.
Róla: Margócsy István, Szepes Erika, Szilágyi Márton, Bodor Béla írásai
Díjak, elismerések: Nagy Lajos-díj, Parnasszus díj, Artisjus díj, Szépírók különdíj, Salvatore Quasimodo oklevél, NKA ösztöndíj, Móricz Zsigmond ösztöndíj, József Attila-díj, 2012
PRÁGAI TAMÁS (Budapest, 1968)
1993 óta van jelen az irodalmi életben. Fontosabb publikációk:
Önálló kötetek: Inka utazás, vagyis Arnold Sobriewicz gentleman úti breviáriuma, regény (Masszi Kiadó, 2000), A teraszon vidám társaság. Tanulmányok a mai magyar versről (Parnasszus, 2001), Sötétvilágos, versek (FISZ könyvek, 2002), Ellenőrök a hatoson, elbeszélések (Kortárs, 2004), Ellenanyag, versek (Napkút, 2005), Pesti Kornél, elbeszélések (Napkút, 2007.), Barbárokra várva, versek (Napkút, 2009), Kivezetés a költészetből – Hogyan olvassunk kortárs verset? – tanulmány (Napkút, 2010)
Előkészületben: A titkos város (Móra Kiadó, 2012)
Róla: Prágai 43, Zalán 57. Napút, 2011, 4. szám
Díjak, elismerések: NKA alkotóművészi ösztöndíj (2001, 2004, 2011), Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2002), Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj (2003), Arany János ösztöndíj (2004), a Tokaji Írótábor díja (2005), József Attila-díj (2005)http://www.mvkkvar.hu/digitalizalas/olvaso/olvaso.pdf
RÓNAI-BALÁZS ZOLTÁN (Orosháza, 1970)
2003 óta van jelen az irodalmi életben. Fontosabb publikációk:
Önálló kötetek: A Dezorient expressz, versek (Orpheusz, 2007), Tücsöksirató − Cricket lament, versek( Orpheusz, 2009), Das Licht hinter deiner Stirn , versképregények Jakatics-Szabó Veronika rajzaival (Hochroth, 2012, Berlin)
Más szerzőkkel: Metró-Kiállítás, A magyar kultúráért (Magyar Alkotóművészeti
Közalapítvány, Béres Alapítvány, 2007), Mégse Légyott, Bartók + 10 (Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft., 2010), Ritka madár, Békéscsabai Irodalmi Antológia (Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház, 2010)
Irodalmi folyóiratok, fórumok: Magyar Napló, Új Ember, Új Forrás, Irodalmi Jelen, Napút, Spanyolnátha, Műértő, Új Művészet és mások.
Róla: Kőszegi Barta Kálmán: Ember az útpadkáról ( A Hónap, 2008), Payer Imre: A torzult elegancia tapasztalata ( Új Forrás, 2009); Kántás Balázs: Menekülés-e egyáltalán? ( Napút, 2009)
Díjak, elismerések: Accordia Nívódíj (2003), az Írószövetség és a MAK "Személyes közügyek" pályázatának III. díja (2006), "A hónap verse", Magyar Napló, 2009. január
SÓS DÓRA (Pécs, 1989)
2010 óta van jelen az irodalmi életben. Fontosabb publikációk:
Önálló kötet: Csuriélet (AB-Art Kiadó, 2004)
Más szerzőkkel: Kézjegy Antológia (2005, 2006)
Folyóiratok, irodalmi fórumok: Prae, Spanyolnátha, Irodalmi Jelen, Opus, Apokrif, Parnasszus, ÚjNautilus, Kulter és mások.
Róla: Mi is az AL, tanulmány (Opus 2011)
SZABÓ IMOLA JULIANNA (Budapest, 1984)
2000, illetve nagyobb kihagyás után 2011 óta vesz részt az irodalmi életben. Fontosabb publikációk:
Önálló kötet: Sáska-tánc, versek (Kráter Műhely, 2001)
Irodalmi folyóiratok, kulturális fórumok: Irodalmi Jelen, Új Forrás, Ellenfény, Criticai Lapok, Hamu és Gyémánt, Entrée, tancelet.hu, szinhaz.hu, Nők Lapja, prae.hu, Polisz, Zászlónk
Díjak, elismerések: Péter Rózsa díj (2005) az Irodalmi Jelen és a Nők Lapja novella-pályázatának díja (2010)
TÓTH KINGA (Sárvár, 1983)
2004 óta van jelen az irodalmi életben. Fontosabb publikációk:
Más szerzőkkel: Diákírók, Diákköltők Antológiás Füzet (Sárvár, 2001), Bástya antológia (2005)
Irodalmi folyóiratok, kulturális fórumok: Élet és Irodalom, Árgus, Palócföld, Látó, Irodalmi Páholy, Új Forrás, A vörös postakocsi, Spanyolnátha, Korunk, Csillagszálló, Cimbora, Irodalmi Jelen, Apokrif online, Kulter.hu, ÚjNautilus
Róla: Nemes Z. Márió: A baromfi visszaveszi hatalmi jelvényeit (prae.hu); Mányoki Endre: Végérvénnyel – Tóth Kinga költői estje a TAT Galériában (Irodalmi Jelen, 2012. március)