Ugrás a tartalomra

VI. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó | 2009. október 9–11.

2009. októberében hatodik alkalommal kerül sor a Kalászi Kortárs Tánctalálkozóra.
A Duna Táncműhely szervezésében megvalósuló fesztivál ars poeticája a kezdetektől fogva változatlan: a programba olyan progresszív alkotókat hívnak meg a szervezők, akik az alkotás során a néptánchoz nyúlnak vissza, vagyis vagy speciális tánctechnikaként használják a néptáncot, vagy a néptánc területe felől érkeztek a kortárs tánc berkeibe.

A 2009-es fesztiválra – a korábbi évekhez hasonlóan – az elmúlt színházi évad kiemelkedő, ugyanakkor a fesztivál vállalt tematikája szempontjából jelentős produkciókat hívtunk meg: a programban szerepel a ForteDanse és a TranzDanz Magenta c. koprodukciója, a Közép-Európa Táncszínház Concerto c. előadása, valamint Herczku Ágnes Arany és kék szavakkal c. táncdarabja, továbbá a tíz éves Duna Táncműhely legfontosabb koreográfiáiból összeállított Keresztmetszet című válogatás.

A táncprodukciók kísérőprogramjaként táncfilmeket láthatnak az érdeklődők az Országos Színházi Múzeum és Intézet, valamint Mándy Ildikó válogatásában.

Részletes program:

2009. október 9. péntek
19.00 Duna Táncműhely: Keresztmetszet

2009. október 10. szombat
19.00 Közép-Európa Táncszínház: Concerto
20.00 Táncfilmvetítés (Az Országos Színházi Múzeum és Intézet válogatása)
21.00 Fortedanse – Tranzdanz: Magenta

2009. október 11. vasárnap
18.00 Táncfilmvetítés (Mándy Ildikó válogatása)
19.00 Herczku Ágnes – Horváth Zsófia: Arany és kék szavakkal

Helyszín: Kós Károly Általános Művelődési Központ – FALUHÁZ, Budakalász, Szentendrei út 9.

Nemsokára bővebb információ itt is: www.dunatancmuhely.hu