Ugrás a tartalomra

Világhírű művészek a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon

Világhírű művészek lépnek fel a második Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon augusztusban, a több mint egyhetes eseménysorozaton változatos, izgalmas előadásokra számíthat a közönség.

    Az augusztus 12-től 20-ig tartó fesztiválon fellép mások mellett Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Frankl Péter, Alexei Ogrintchouk, Lendvai József, Keller András, Colin Currie és Jose Gallardo. Bolyki György fesztiváligazgató ígérete szerint az idén is a világ legértékesebb és legérdekesebb zeneművészei koncerteznek és merőben új oldalukról mutatkoznak be.
    Mind az előadókat, mind a műveket tekintve változatos, izgalmas és magas színvonalú előadásokra számíthat a közönség, a programból kiemelkedik a 75 éves Steve Reich Tehillim című műve vagy Perényi Miklós előadása - olvasható a fesztivál honlapján megjelent tájékoztatóban.
    A fesztivál tavaly a vártnál is nagyobb sikert hozott, a szervezők idén is újra minőségi komolyzenei és könnyűzenei koncertekkel várják az érdeklődőket Kaposvárra. A legtöbb zenész eddig szólistaként jelent meg a világ zenei színpadain, de ezen a fesztiválon kamarazenészként muzsikálnak együtt.
    A program gazdagságát az is mutatja, hogy a régizenei műveket többségében korabeli hangszereken adják majd elő és a legismertebb cigány, klasszikus szerzők műveit is bemutatják.
    A részletes programot a fesztivál hivatalos honlapján, a www.kaposfest.hu oldalon olvashatják április 1-jétől. (MTI)