Ugrás a tartalomra

Virtuózok - Hárman jutottak a döntőbe a Kicsik közül

Három versenyző: Abouzahra Mariam (hegedű), Balász-Piri Soma (zongora) és Gertler Teo (hegedű) jutott a döntőbe a Kicsik korcsoportjából a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató pénteki adásában.

    A Duna Televízióban és az M5 kulturális csatornán sugárzott elődöntőben kilenc tehetség állt újra a zsűri elé. Hegedűvel jutott tovább a Kicsik korcsoportjának válogatójából Szabó Vencel (trombita), Kováts-Szőcs Benedek (zongora) és három visszatérő versenyző: Gertler Teo (hegedű), Abouzahra Mariam (hegedű) és Balász-Piri Soma (zongora). A zsűri közös döntésével rajtuk kívül Zétényi Áron (gitár), Szilassi Bálint (zongora), Vanyó Karsa (trombita) és Szalovszky Viktória (furulya) jutott tovább.
    A kilenc elődöntős ezúttal nem egyedül, hanem az idén 55. születésnapját ünneplő Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséretével adott elő egy-egy művet. A zenekart Kovács László Liszt-díjas karmester, Kiváló Művész vezényelte. A produkciókat a zeneművekhez alkotott, azok átélését még hatásosabbá tevő háttérvetítésekkel tették még látványosabbá a Virtuózok megújult stúdiójában. 
    A versenyszámok elhangzása után egy különleges produkciót is láthattak a nézők: a Kaláka együttes a kilenc ifjú tehetséggel adott elő egy műsorszámot. Az együttes az egyik őszi koncertjére meghívta Szalovszky Viktóriát, hogy a furulyán játszó lánnyal együtt zenéljenek. 
    A műsorban Abouzahra Mariam hegedűjátékáról Miklósa Erika elmondta, a kislány úgy játszotta a darabot, ahogyan ő elénekelni sem tudná. Mint ahogy az adásban elhangzott, Gertler Teo még mindig azon gondolkodik, hogy szívsebész vagy hegedűművész legyen-e. Balázs János az ifjú tehetség számára egyértelműen a zeneművészeti pályát javasolta.
    A zsűri tagja idén is Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes; Batta András Erkel Ferenc-díjas és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár; Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester, Érdemes Művész, a Magyar Állami Operaház tagja; Balázs János Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész, Érdemes Művész és Várdai István Liszt-díjas csellóművész.
    A zsűri döntésével végül Abouzahra Mariam (hegedű), Balász-Piri Soma (zongora) és Gertler Teo (hegedű) jutott a Kicsik korcsoportjából a Virtuózok döntőjébe, ahol már szimfonikus zenei kíséret mellett mutathatják be tehetségüket. 
    A korcsoportos elődöntőbe jutott kilenc versenyző közül a közönség a MédiaKlikk Plusz applikáción keresztül a műsor után szavazhat kedvencére kedd éjfélig. 
 Jövő pénteken a Nagyok elődöntőjét követhetik majd a Duna Televízió és az M5 csatorna nézői.
    A Virtuózok negyedik évadának műsorvezetője Morvai Noémi és Bősze Ádám.

 

Forrás: MTI