Ugrás a tartalomra

Kocsmabeat-turné Sepsiszentgyörgyön és Székesfehérvárott

Folytatódik a nagy sikerű Kocsmabeat-turné, Czinki Ferenc (felolvasás), Schoblocher Barbara (ének), Jancsó Gábor (gitár) és Hekele Dániel (trombita) közreműködésével.

Paraziták a Paradicsomban

Már forgatják a Paraziták a Paradicsomban című magyar produkciót, amely Marius von Mayenburg német drámaíró Paraziták című darabját dolgozza fel Kasvinszki Attila rendezésében, Marozsán Erika és Kovács Krisztián főszereplésével.

Divat, slam poetry és a magyar vidék bemutatása is szerepel a Római Magyar Akadémia új programjában

Hagyományos tevékenységei mellett a magyar kulturális élet új és Olaszországban eddig kevéssé ismert területeinek bemutatására készül a Római Magyar Akadémia.

Elhunyt Ács Tibor nagyváradi színművész

Hetvenhárom éves korában, hosszas betegség után pénteken elhunyt Ács Tibor nagyváradi színművész – közölte a nagyváradi Szigligeti Színház az MTI-vel.

Versíró pályázatot hirdet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Kaláka Fesztivállal együttműködve nyílt, korhatár nélküli versíró pályázatot hirdet A Bükk csavargó útjain címmel; a beküldési határidő április 30.

Oscar-díj – Deák Kristóf: nem pedagógusok elleni kiáltvány a Mindenki

A Mindenki nem pedagógusok elleni kiáltványnak készült - hangsúlyozta szerdán Budapesten Deák Kristóf, az Oscar-díjas rövidfilm rendezője, aki elmondta azt is: örül, hogy a film teljesen ellentétes értelmezéseket szült.

Az Oscar-díjas Mindenki című kisfilm rendezőjét, Deák Kristófot (b) és feleségét, Nina Kov koreográfust (b2, háttal) üdvözli családja hazaérkezésük után a Liszt Ferenc-repülőtéren
MTI-fotó: Kallos Bea

Jonas Kaufmann, Joyce DiDonato, Zubin Mehta és Eötvös Péter a Müpa 2017/2018-as évadában

Számos világsztár, köztük Joyce DiDonato, Eötvös Péter, Juan Diego Flórez, Jonas Kaufmann, Leonidasz Kavakosz és a Lipcsei Gewandhaus Zenekara, Zubin Mehta és a Bécsi Filharmonikusok, Rolando Villazón, valamint Pinchas Zukerman és a Camerata Salzburg közös fellépése is szerepel a Müpa 2017/2018-as évadának programjában - jelentette be Káel Csaba vezérigazgató kedden Budapesten.

Nádasdy Ádám kapja az Artisjus Irodalmi Nagydíjat

 Az Isteni színjáték fordításáért Nádasdy Ádám veheti át az Artisjus Irodalmi Nagydíjat 2017-ben. A Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület irodalmi díjazottjai között van Ladik Katalin, Ménes Attila, Dérczy Péter és György Péter is - közölte a szervezet az MTI-vel.

Március 15. – Barabás Miklós Petőfi-portréja a PIM-ben

Barabás Miklós híres Petőfi Sándorról készült portréját is megtekinthetik az érdeklődők március 15-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), ahol tárlatvezetések, családi programok, valamint Arany János és Petőfi leveleiből felolvasás is várja a közönséget.

Meghalt Paula Fox amerikai regényíró

Kilencvenhárom éves korában meghalt Paula Fox amerikai regényíró, aki saját életéből merítve írt történeteket veszteségről és elhagyatottságról gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Nagycsaládosok írásait díjazták a Petőfi Irodalmi Múzeumban

 Mintegy 80 írás érkezett arra a nyílt szépirodalmi pályázatra, amelyet a Nagycsaládosok Országos Egyesülete hirdetett meg Nagycsaládos lettem címmel. Az eredményhirdetéssel egybekötött díjátadót pénteken tartották a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). 

„Be kell hordanunk a szavakat!”

„Be kell hordanunk a szavakat!” Nyelvi-néprajzi értékmentés a 21. században
A Magyar Nyelv Múzeumáért Alapítvány szakmai napja

Átadták a 2017-es Derkovits Gyula-ösztöndíjakat

Huszonhat fiatal képzőművész kapta meg a Derkovits Gyula-ösztöndíjat szombaton a budapesti Műcsarnokban, ahol Derkó 2017 címmel kiállítás is nyílt a díjazottak munkáiból.
    
Szécsényi-Nagy Lóránd Napfogyatkozás című alkotását nézik érdeklődők a 2017. évi Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjasok beszámoló kiállításának megnyitóján a fővárosi Műcsarnokban
MTI-fotó: Balogh Zoltán

"1848 hőseiről mesélnek!"

"1848 hőseiről mesélnek!"

Pályázati felhívás a Nemzetközi "Mécs László" Irodalmi Díj (2016) elnyerésére

E rangos nemzetközi pályázatot hagyományteremtő céllal meghirdeti: Gyermekjóléti Alapítvány / Országos Mécs László Irodalmi Társaság / Pálffy Dénes Népfőiskola Akadémia / I. (Nagy ) Lajos Nemzetközi Szabadegyetem.

Montgomery díszpolgárává avatták Arany Jánost

A walesi Montgomery díszpolgárává avatták Arany Jánost. A Walesi bárdok kétszáz éve született költőjének Eric Fairbrother, a balladában megörökített település polgármestere adományozta a posztumusz címet a Budapesten tartott ünnepi rendezvényen.

Helikon-est Arannyal és kortárs költőkkel

"A halhatatlanság nem lovagi torna"

A bántalmazottak igazsága

A családon belüli erőszak olyan társadalmi probléma, ami közvetve és közvetlenül is kifejti káros hatását. Az erőszak természetének ismerete hozzásegít a probléma felismeréséhez, megelőzéséhez és kezeléséhez. Takács Hajnal könyve ebben kíván segíteni, nemcsak az érintetteknek, hanem azoknak is, akik fékeznék az erőszak pusztító hatását.

A mosolygó zsonglőr az Írók Boltjába látogat

Fekete I. Alfonz kötetét mutatják be az Írók Boltjában március 8-án.

Ötven éve hunyt el Kodály Zoltán

Emlékhangversenyt szerveznek Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián.

Nőnapi beszélgetés Botházi Máriával

Páratlan humorú tárcaíró a vendége a kolozsvári Koffer Kávézónak.

Az ezerarcú Mary Poppins

Az Ezerarcú Mary Poppins a Pesti Bölcsész Akadémián

FÉL10 minifeszt

10 éves a FÉLonline.hu

A bűnösöknek nincs békesége

Kortárs próza felolvasóestet szerveznek rangos szerzőkkel a Nappali Kávéházban március 6-án, este hat órától.

Arany János ismeretlen arca

Arany János humorosabb oldala, a focihoz való kötődése és Petőfihez írt rendhagyó levele is felsejlik Marosán Csaba műsorában március hetedikén, este hét órától.

Fehér árnyék zenével

Frideczky Katalin kötetét mutatják be Balassagyarmaton.

Kiállítás nyílt egy 1956-os alkotói pályázat képeiből a Bartók 1 Galériában

Meghívásos képzőművészeti és irodalmi pályázatot hirdetett 14-19 év közötti fiatalok számára a Clavis Irodalmi Ügynökség. A díjazott alkotásokból a Bartók 1 Galériában nyílt kiállítás március 8-ig látható.

Arany-emlékév – A költő tudományszervező munkájáról emlékezik meg az MTA

Képes összeállításban és tanulmányban mutatja be Arany János, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egykori főtitkára lakásának fennmaradt tárgyi emlékeit, valamint a költőnek az MTA Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményében őrzött néhány kéziratát, illetve az akadémiai tevékenységét felidéző dokumentumokat honlapján az akadémia.

Kortárs német műtárgyakat adományozott Magyarországon a német művészeti alap

Hét kortárs német műtárgyat adományozott a Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemnek a Magyarországi Német Művészeti Alap; az alkotásokat az Art Market Budapest (AMB) kortárs nemzetközi művészeti vásár német kiállítóitól vásárolta a szervezet.

Kezdeményezés a Kárpát-medencén kívüli európai magyar írók első találkozójának megrendezéséért

A küszöbön álló szemléletváltás új rendet kíván a magyarság területi elosztásának megnevezésében. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az anyaországi magyarok és a határok átjárhatóságával, az anyaországgal egyre szorosabb kapcsolatba lépő, sokoldalúan támogatott külhoni magyarság tetemes részét kitevő Kárpát-medencei magyarok mellett már ma, de a közeljövőben egyre inkább számolnunk kell a többi európai országban élő és rohamosan gyarapodó számú magyarokkal. Számuk már most meghaladja a szlovéniai, hajdúsági és kárpátaljai magyarok számát.

Nyerje meg Lakatos István eredeti festményét!

Lakatos István festményét nyerheti meg az, aki megrendeli Pál Dániel Levente legújabb kötetét, Az Úr Nyolcadik Kerületét.

„56 – graffiti/Márciusban Újra Kezdjük”. Összművészeti programsorozat

A programsorozaton bemutatják egy kiállításon a „Graffiti 56” című, művészeti iskolák számára kiírt meghívásos képzőművészeti pályázat nyertes pályaműveit, valamint az „56 szó ’56-ról” című irodalmi pályázat legjobbjait.

Bemutatták Bónis Ferenc angol nyelvű Bartók-kötetét

Bemutatták Bónis Ferenc Pictures of a Life című, Bartók Béla életét, életművét fotók és dokumentumok segítségével ismertető angol nyelvű kötetét hétfőn Budapesten. 

Oscar-díj – Deák Kristóf Mindenki című alkotása nyerte a rövidfilmes díjat

Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.
    

Meghalt Berek Katalin, a nemzet színésze

Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Berek Katalin érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze – tudatta a család az MTI-vel hétfőn.

Váratlanul bezárta összes prágai épületét a cseh Nemzeti Galéria

A prágai elektronikus média szerint a meglepő és számos turistacsoportot felháborító döntés mögött a galéria vezetése, illetve az épületek őrzését ellátó cég közti viták állnak.