Ugrás a tartalomra

Szobrot kapott I. Ferenc József Csehországban

Szobrot kapott I. Ferenc József (1830–1916) osztrák császár és magyar király szombaton a délkelet-csehországi Pohled településen, Havlíckuv Brod város közelében halálának 100. évfordulója alkalmából.

Rekordkísérletre készül a szigetvári zeneiskola a Balatonon

 Guinness-rekordkísérletre készül a Zrínyi-emlékév keretében a szigetvári zeneiskola, amelynek mintegy ötven jelenlegi és egykori növendéke és oktatója fog augusztus 26-án és 27-én 1566 percen keresztül a Zrínyi-hagyományhoz kötődő darabokat játszani és hajózni a Balatonon.

A Magna Cum Laude búcsúztatja a nyarat a Margitszigeten

Koncertekkel és színházi előadásokkal ér véget a Budapesti Nyári Fesztivál
 

Az „Élő vonalak – Beszélő Színek”

Az „Élő vonalak – Beszélő Színek” tematikájú kiállításon bemutatjuk Gyarmathy Ágnes Munkácsy-díjas látványtervező művész válogatott alkotásait. Gyarmathy Ágnes több mint 500 különböző színházi előadáshoz tervezett díszletet, jelmezt vagy mindkettőt. Alkotómunkája közben nagy érzékenységgel, pontos ízléssel kapcsolódik az adott mű stílusához.

Veszélybe került egy 350 éves angol bábjáték hagyománya

Veszélybe került egy legalább 350 éves angol bábjáték, a Punch és Judy hagyománya, mert alig van már, aki előadja.

Kolozsvár kiváltságleveleiből nyílt kiállítás a várossá nyilvánítás 700. évfordulóján

Kolozsvár városi kiváltságleveleiből nyílt kiállítás a városban működő Erdélyi Történeti Múzeumban pénteken annak tiszteletére, hogy I. Károly király hétszáz évvel ezelőtt emelte városi rangra a települést.

Nyolc zenei helyszínen, több mint 160 fellépő a Szegedi Ifjúsági Napokon

Nyolc zenei helyszínen, több mint 160 fellépő szórakoztatja majd a közönséget az augusztus 24-én kezdődő Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN).

Zsámbéki Színházi Bázis – Magyar

Augusztus 25–26. 20.00 óra - Műemlék RakétabázisMAGYARA Temesvári Csiky Gergely Színház és a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház közös produkciója
 

Emlékművet állítanak Kiss Ernő aradi vértanúnak a Vajdaságban

 Emlékművet állítanak Kiss Ernő honvéd altábornagynak a vajdasági Eleméren, azon a településen, ahol az aradi vértanú nyugszik - számolt be róla szerdán a Magyar Szó című újvidéki napilap.

Végső búcsút vettek Oláh János költőtől

Végső búcsút vettek Oláh János József Attila-díjas költőtől, írótól családtagjai, pályatársai és barátai kedden a Farkasréti temetőben.
 

Oláh János portréja az író temetésén Budapesten, a Farkasréti temetőben 2016. augusztus 16-án. A József Attila-díjas költő, író, a Magyar Művészeti Akadémia tagja életének 74. évében, 2016. július 25-én hunyt el
MTI-fotó: Koszticsák Szilárd

Elhunyt Bencsik István Kossuth-díjas szobrászművész

Elhunyt Bencsik István Kossuth-díjas szobrászművész - tudatta hétfőn a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara (PTE-MK) Facebook-oldalán.

Emléktáblát állítottak Rózsás János írónak, történésznek Nagykanizsán

Születésének 90. évfordulója és a Gulag-emlékév alkalmából emléktáblát avattak kedden a Gulagot megjárt Rózsás János író, történész egykori nagykanizsai lakóházának falán.

Nemzetközi vertcsipke fesztivált rendeznek Kecskeméten

A vertcsipke alkotások mindennapi használatát is bemutatja az a nemzetközi fesztivál, amelyet augusztus 18-tól rendeznek meg Kecskeméten.

Sziget – Noel Gallagher, Sia, CHVRCHES, M83 is lesz ma

 A kultikus britpop szenzáció, az Oasis egykori gitáros-dalszerzője, Noel Gallagher mutatkozik be a Sziget hétfői napján a Nagyszínpadon mostani formációjával, a High Flying Birdsszel. Ma ad koncertet Sia, a CHVRCHES, az M83, a Systema Solar és Lajkó Félix is.

Pályázati felhívás két diplomával járó tanulmányokra

Az ELTE BTK és a firenzei UNIFI SUFO pályázatot hirdet két diploma megszerzésének lehetőségével járó kettős képzésben való részvételre.

Fischer Iván: "Csak egészen kis részét szeretem a karmesteri munkának"

A The Guardian című brit lapnak nyilatkozott Fischer Iván, abból az alkalomból, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar koncertje is szerepel a világ egyik legjelentősebb komolyzenei fesztiválján.

A Magyar Nemzeti Múzeum felbecsülhetetlen értékű hun kori leletegyüttessel gyarapodott

A Magyar Nemzeti Múzeum felbecsülhetetlen értékű hun kori leletegyüttessel gyarapodott: az összesen 125 tételből álló tárgycsoport több szempontból is kivételes jelentőséggel bír a korszak leletanyagában.

Kötetbe foglalják a Kurultáj előadásait

Közös kötetbe foglalják a Kurultájon, a rokontudatú népek hagyományőrző rendezvényén szombaton és vasárnap elhangzó tudományos értekezéseket.

A Tünet Együttes a Szigeten

Az éjszaka csodái – tánc, tüll, tablet címmel látható a Tünet Együttes előadása a Sziget Fesztiválon a Színház- és Táncsátorban.

Varázstinta! Újságírói pályázat a legkisebbeknek

Általános iskolásoknak hirdet pályázatot a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár - próbáld ki magad újságíróként!

A Virtuózok koncerteznek augusztus 20-án a Margitszigeten

A Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatóban feltűnt ifjú tehetségek, Balázs János zongoraművész, valamint Miklósa Erika és Molnár Levente operaénekesek adnak koncertet augusztus 20-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Lajkó - cigány az űrben címmel forgat filmet az első nagyjátékfilmes Lengyel Balázs

Fekete komédiát forgat Lajkó - cigány az űrben címmel Lengyel Balázs, akinek első nagyjátékfilmje egy elképzelt történetet mesél el a szovjet űrprogramról.

Már készülnek a virágkocsik Debrecenben

Gőzerővel készülnek a virágkocsik az augusztus 20-ai debreceni virágkarneválra - mondta a város kulturális alpolgármestere a munkák egyik helyszínén.

Ajándékkoncert a szegedi Dóm téren

Ajándékkoncertre várja a közönséget a Szegedi Szabadtéri Játékok alkalmából szerdán a Dóm téren a Szegedi Szimfonikus Zenekar.

Különleges előadás a Sziget Fesztiválon: Reciquel

A Párizs éjjel a harmincas évek perzselő varietévilágát tárja elénk annak minden érzékiségével

Nyolcszáz kézműves mester mutatkozik be az idei Mesterségek Ünnepén

Nyolcszáz kézműves mester mutatkozik be a 30. Mesterségek Ünnepén, amelyet augusztus 18. és 21. között rendeznek a budai Várban.

Troppauer Hümér öklével küzdenek az irodalomért a táborozók

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) keretén belül működő Előretolt Helyőrség Íróakadémia 2016. augusztus 15-17-e között szervezi első nyári táborát a felsőörsi Malomvölgy Oktatási és Szabadidő Központban.

Kolozsvár 700 éves városi múltját idézik a hét végén kezdődő kolozsvári magyar napokon

Kolozsvár várossá nyilvánításának a 700. évfordulója jegyében szervezik az idei kolozsvári magyar napokat, amelyek rendezvénysorozata vasárnap kezdődik.

Ekler Andrea kapta a 44. Tokaji Írótábor díját

Ekler Andrea irodalomtörténész vehette át a 44. Tokaji Írótábor díját pénteken; Nagy Hordó-díjjal Lezsák Sándor költőt, írót, politikust tüntették ki - közölték az MTI-vel a szervezők.

A 150 éves Fővárosi Állatkert történetéről nyílt kiállítás a Természettudományi Múzeumban

A Magyar Természettudományi Múzeum kupolacsarnokában pénteken nyílt és október 31-ig látogatható kiállítás a 150 éves Fővárosi Állat- és Növénykert története és egykori lakói mellett bemutatja többek közt az állatok szállításának, elhelyezésének, gondozásának kulisszatitkait is.

Ma kezdődik a Zempléni Fesztivál

Komolyzenei koncerteket, operát, operettet, színházi és táncelőadásokat, dzsesszkoncerteket, kirándulásokat, kiállításokat, családi és gasztronómiai programokat kínál a látogatóknak a Zempléni Fesztivál, amelyet 25. alkalommal rendeznek meg, és amelyet ma este a sárospataki várban nyit meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Európa legnagyobb nemzetközi folklórfesztiválja szombattól

Húsz ország hétszáz táncosának nemzeti produkcióit láthatja a közönség szombattól jövő vasárnapig a 23. Nemzetközi Folklórfesztivál keretében.

Sziget – Mai fellépők: Rihanna, Parov Stelar, Movits!, Buika

Az idei Sziget fesztivál egyik leginkább várt eseménye lesz a barbadosi énekes világsztár, Rihanna koncertje a rendezvény mai, nulladik napján. A fellépők között lesz mások mellett Parov Stelar, Jake Bugg, a Movits! és Buika is.

Sziget – Ma kezdődik a fesztivál

A mínusz egyedik nappal ma megkezdődik a 24. Sziget fesztivál. Szerdán a Dan Panaitescu nagyszínpad mellett többek között a Petőfi Rádió-Telekom VOLT Fesztivál Telekom színpadon, a Colosseumban, az Európa Színpadon, a Blues kocsmában, a Magic Mirror sátorban, az Afro-latin-reggae faluban és a Budapest Park tribute színpadon is lesznek már koncertek.

Szerdán kezdődik a Tokaji Írótábor

A hatvan évvel ezelőtti jeles történésekre, az 1956-os forradalomra és szabadságharcra koncentrál idén a Tokaji Írótábor, amelyet 44. alkalommal rendeznek meg a Tisza-parti városban, ezúttal augusztus 10. és 12. között - közölte Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke az MTI-vel.

Kafka hagyatéka a jeruzsálemi Izraeli Nemzeti Könyvtárba kerül

Sokéves jogi hercehurca után az izraeli legfelsőbb bíróság kimondta a végső szót: Max Brod és Franz Kafka irodalmi hagyatéka a jeruzsálemi Izraeli Nemzeti Könyvtárba kerül, és megtekinthető lesz - értesült a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.