Ugrás a tartalomra

Három formabontó koncert

Három formabontó koncerttel és a pécsi püspökség miseboraival várja a közönséget júliusban és augusztusban a Püspökvári Zenés Esték elnevezésű sorozat a baranyai megyeszékhelyen - közölték a szervezők az MTI-vel.

Beethoven legismertebb művei a Nemzeti Filharmonikusok martonvásári hangversenyein

Ludwig van Beethoven ritkábban hallható darabjai mellett legismertebb művei is megszólalnak a Nemzeti Filharmonikusok martonvásári hangversenyein 2016. július 16-án Kovács János, július 23-án Kocsis Zoltán, július 30-án pedig Dénes István vezényletével.

Több mint 350 ezer dokumentum a MaNDA adatbázisában

Már több mint 350 ezer dokumentum 5,5 millió metaadata hívható le és kereshető a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetet (MaNDA) adatbázisában.

Látogatható lesz a római Colosseum arénája

Egyelőre kísérleti jelleggel megnyitják a látogatók előtt a római Colosseum arénáját, vagyis a turisták az ókori amfiteátrum közepén lévő színpadra is kimehetnek az egykori gladiátorok útját követve. 

Szolidaritási alap megbüntetett kiadók megsegítésére

Szolidaritási alapot hoz létre a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) az  adótörvényi szabályozatlanság miatt összesen több száz millió forintos büntetéssel fenyegetett könyvkiadók megsegítésére - mondta el Kocsis András Sándor, a szervezet elnöke kedden Budapesten.

Liget Budapest – Leemelték az An-2-es repülőgépet a Közlekedési Múzeum tetejéről

Elszállították a Közlekedési Múzeum tetejéről kedden a 2004 óta ott álló Antonov An-2-es repülőgépet a Liget Budapest projekt keretében zajló rekonstrukciós munkálatok során.
  

Szakemberek szerelik szét az átépítés előtt álló Közlekedési Múzeum tetején korábban kiállított An-2 típusú repülőgépet az elszállítás előtt. A Liget Projekt keretében megújuló múzeum repülőgépét a rekonstrukció befejezéséig egy raktárban tárolják szétszerelve

Fatemplom Fesztivál – Szakrális előadások, szabadtéri koncertek Magyarföldön

Háromnapos fesztivál kezdődik pénteken Magyarföldön, az őrségi fennsíkon emelt fatemplom felszentelésének évfordulója alkalmából.

A Csík Zenekar is fellép a Somló Hegy Hangja Fesztiválon

A Csík Zenekar koncertje mellett lovasbemutató, főzőverseny, vásár és kiállítás, valamint a Fölszállott a Páva televíziós műsor korábbi résztvevőinek gálaműsora is várja az érdeklődőket csütörtöktől vasárnapig a Somló Hegy Hangja Fesztiválon. 

Keddtől ismét AlteRába Fesztivál Körmenden

 A Griffins, az Irie Maffia, Sub Bass Monster, a Brains és a Hősök fellépésével kedden kezdődik a hetedik AlteRába Fesztivál Körmenden a Rába Szabadidőcentrumban.

Hajdu Szabolcs: sikerült olyan filmet készítenünk, amely Magyarországon és külföldön egyaránt érvényes

Sikerült készíteni egy olyan filmet, amely Magyarországon és külföldön egyaránt érvényesen szól apró emberi dolgokról, és talán segíti a nézőket a hétköznapok túlélésében - mondta Hajdu Szabolcs az Ernelláék Farkaséknál című film rendezője az M1 aktuális csatornán hétfő este.

Francia tetőmozi a Corvin Clubban

Öt francia játékfilmet és egy rövidfilm-válogatást tűz műsorra a Budapesti Francia Intézet French Rooftop Cinema elnevezésű vetítéssorozata július 14. és augusztus 18. között csütörtökönként a budapesti Corvin Club tetőteraszán.

Több mint százezren látták eddig a budapesti Picasso-kiállítást

Több mint százezer látogató volt kíváncsi eddig a Magyar Nemzeti Galériában a Picasso – Alakváltozások, 1895–1972 című kiállításra, amely még július végéig tart nyitva.

Nyolcvanból választottak ki hatot

A részt vevő magyar és külföldi együttesek tagjainak menettáncával szerdán délután elkezdődik a 27. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál programja - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A játéké a főszerep

Üzbegisztán a kiemelt vendég és a játék a fő témája a 30. Mesterségek Ünnepének, amelyet augusztus 18. és 21. között rendeznek a budai Várban.

Elhunyt Pethő Zsolt zeneszerző

Hetvenkilenc éves korában elhunyt vasárnap Pethő Zsolt Balázs Béla-díjas zeneszerző – közölte a család az MTI-vel. 

Elhunyt Magyar László, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke

 Életének 61. évében szombaton Ungváron elhunyt Magyar László, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja, Kárpátalja művelődési életének meghatározó alakja - közölte a Boksay József Kárpátalja Megyei Szépművészeti Múzeum.

Hajdu Szabolcs filmje kapta a fődíjat Karlovy Varyban

 Hajdu Szabolcs filmje, az Ernelláék Farkaséknál című alkotás nyerte a versenykategória fődíját, a Kristály Glóbuszt az 51. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban. 

Bödőcs Tibor könyvvel jelentkezhet jövőre

Az ismert humorista a közösségi oldalon jelentette be, hogy van egy könyvötlete.

Így írt Szép Ernő a fociról

"A football / az, ami a földön / Mindenkit őrülten érdekel".

Tervezze meg a Békéscsabai Jókai Színház logóját!

100.000 forintot nyerhet a legjobb pályamű készítője.

Tematikus fotópályázat!

A Napút folyóirat online-kiadása tematikus fotópályázatot hirdet.
 

Kilenc magyar film a Palicsi Filmfesztiválon

Nyolc magyar filmet mutatnak be a július 16-án kezdődő Európai Filmek 23. Nemzetközi Fesztiválján a Szabadka melletti Palicson, a fesztivál fődíjáért Till Attila Tiszta szívvel című alkotása is indul.

Környezettudatos kreációkkal lehet jelentkezni a Gombold újra! pályázatra

Péntektől várják a jelentkezéseket a Gombold újra! öltözéktervezői pályázatra, amelyre idén környezettudatos kreációkkal nevezhetnek magyar, lengyel, cseh, szlovák, szerb és horvát fiatal divattervezők.

Szelfipont készült Szegeden

A város vezetése látá vala, hogy az emberek szeretnek vala fotózkodni, és szelfipontot állíta vala.

Örkény-egypercest írt az egyik telefonszolgáltató

Irodalmi értékű, Örkény István egyperceseinek világát idéző üzenettel fordult ügyfeleihez az egyik telefonszolgáltató. A szöveg a következőképpen néz ki:
"Kedves Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy szerződési feltételeink 2016.07.10-i mòdosítàsa, amelyről májusban értesítettük, nem lép életbe. Ennek oka, hogy tovább dolgozunk rendszereink megújításán, azért hogy elhozzuk Önnek a digitális jövőt. A fejleményekről tájékoztatni fogjuk.

Pion István költő parodizálta a rappelő műsorvezetőt

A köztévé Balatoni nyár című műsorában elrappelték az időjárásjelentést. Ez annyira megérintette a Magyar Nemzet Online munkatársait, köztük Pion Istvánt, hogy megszületett a magában is önironikus produkció paródiája.

Magyar írók és költők konferenciája Szigetváron

Több mint húsz író, költő vesz részt azon a konferencián, amelyet az Írószövetség és a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév Emlékbizottsága közösen szervez az emlékezés városában, Szigetváron, 2016. július 9–10-én.

Hogyan legyünk világhírű írók? – A FISZ táborban kiderül!

Hogyan legyünk világhírű írók? – többek között erről szól az idei FISZ tábor egyik szemináriuma. A rendezvény július 20. és 24. között lesz Visegrádon.

Mészáros Márta veheti át az idei Pulai Filmfesztivál életműdíját Horvátországban

Mészáros Márta Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező és forgatókönyvíró veheti át a legrégebbi és legrangosabb horvát filmfesztivál, a 63. Pulai Filmfesztivál életműdíját, az Arany Arénát.

A Magyar Művészeti Akadémia videóinak nézettsége meghaladta az egymilliós számot

Az MMA-TV aktualitásokkal teli, folyamatosan megújuló honlapján (http://www.mma-tv.hu/) és a YouTube videómegosztó portálon elérhető filmek nézettsége június végén meghaladta az egymilliót.

Karlovy Varyban bemutatták a magyar versenyfilmet

Összesen tizenhárom operatőr forgatta az Ernelláék Farkaséknál című magyar film egyes jeleneteit - közölte Hajdu Szabolcs, a film rendezője csütörtökön Karlovy Varyban az alkotás bemutatása előtti sajtótájékoztatón.  

Drakula utolsó táncával folytatódik a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkciójával, Drakula utolsó táncával folytatódik pénteken a Szegedi Szabadtéri Játékok a Dóm téren, a darab rendező-koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, aki az erdélyi grófot is megformálja a színpadon.   
 

MTI-fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Július 23-án rendezik a 191. balatonfüredi Anna-bált

Július 23-án rendezik meg a 191. balatonfüredi Anna-bált, amelyet idén is színvonalas programok kísérnek. Lesz prímásverseny, operakoncertek, a bál előestéjén szívhalászat, újdonságként pedig sétálójegyet is bevezetnek.

Nők Chanelben címmel nyílik divatfotó kiállítás a Ludwig Múzeumban

Nők Chanelben címmel nyílik pénteken nagyszabású divatfotó kiállítás a magyar származású, svéd Peter Farago és Ingela Klemetz Farago képeiből a Ludwig Múzeumban.

Megkezdődött a Munkácsy-kép védetté nyilvánítása miatti közigazgatási per

Megkezdődött Munkácsy Mihály Golgota című sokmillió dollár értékűre becsült festményének védetté nyilvánítása miatt Pákh Imre tulajdonos által a Forster örökségvédelmi központ ellen indított közigazgatási per a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon csütörtökön.

Elhunyt Kohut Magda színésznő

Életének 87. évében elhunyt Kohut Magda kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja – közölte a művész hozzátartozója csütörtökön az MTI-vel.