Ugrás a tartalomra

Továbbra is Paul McCartney a leggazdagabb brit zenész

 Továbbra is Paul McCartney vezeti a leggazdagabb brit zenészek listáját, mégpedig jelentős előnnyel.

Könyvfesztivál – Jostein Gaarder: képessé kell válnunk a Földi élet feltételeinek megóvására

Napjaink legfontosabb filozófiai kérdése, hogy miként válhatunk képessé megőrizni az élet létezésének feltételeit a Földön – fogalmazott az MTI-nek adott csütörtöki interjúban Jostein Gaarder norvég író, aki a 23. Budapesti Nemzetközi Fesztivál díszvendégeként érkezett Magyarországra.

Ifjúsági fotómaraton

Ifjúsági fotómaratont szerveznek szombaton Salgótarjánban Eresztvény és a Salgói vár térségében; a reggeltől éjszakáig tartó program célja nemcsak a fotózás, hanem az is, hogy bevonják a fiatalokat a város civil életébe – mondta az MTI-nek csütörtökön a Novohrad-Nógrád Geopark Nonprofit Kft. ügyvezető elnöke.

Könyvfesztivál – Falusi Márton és Vasy Géza esszéköteteivel jelentkezik a Nap Kiadó

 Falusi Márton és Vasy Géza a népi irodalmi hagyománnyal foglalkozó esszéköteteivel, Németh László művelődéspolitikai írásaival, valamint Tánczos Vilmos néprajzkutatónak a csíksomlyói búcsú népi vallásosságáról írt tudományos művével jelentkezik a Nap Kiadó a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmából.

Rodin Örök tavasz című márványszobra is szerepel a Sotheby's májusi aukcióján

Auguste Rodin Örök tavasz című márványszobra is szerepel a Sotheby's májusi impresszionista és modern művészeti árverésének tételei között.

Könyvfesztivál – Janne Teller dán írónő lesz a kiemelt vendége a Scolar Kiadónak

Janne Teller dán írónő, a jelentős nemzetközi és magyar szakmai és közönségsikert arató Semmi, valamint a hasonló fogadtatásban részesülő Minden szerzője lesz a kiemelt vendége a Scolar Kiadónak a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. 

Vitányvár régészeti leleteiből nyílik kiállítás Tatán

 A Tatabánya és Oroszlány közötti Vitányvár régészeti feltárásainak anyagából nyílik kiállítás csütörtökön a tatai Kuny Domokos Múzeumban.

Zenthe Ferenc Emléknapot rendeznek Salgótarjánban

Zenthe Ferenc Emléknapot rendeznek szombaton Salgótarján salgóbányai városrészében, a Kossuth- és Jászai-díjas, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett színművész szülőhelyén - tájékoztatta az MTI-t a városháza sajtóreferense szerdán.

Bocskai és magyar királyok Győrfi Lajos szobrászművész kiállításán

Bocskai Istvánról és más magyar államférfiakról készült kisplasztikákat, szoborterveket és csaknem száz érmét mutat be Győrfi Lajos szobrászművész Bronzba öntött hősök című kiállítása, amely péntektől látható a Pesti Vigadóban.

A Helikon és a Perspektíva novellapályazata pályakezdő íróknak

Szalonpunk címmel novellapályázatot hirdet a Perspektíva diáklap és a Helikon irodalmi folyóirat 18-25 év közötti fiatal írók számára.

Könyvfesztivál – Idén is születésnapi szalonnal köszöntik a 60 év feletti írókat

A hagyományokhoz híven idén is Születésnapi Irodalmi Szalonnal zárul vasárnap a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelyen a kerek születésnapjukat ünneplő, hatvanévesnél idősebb alkotókat köszöntik beszélgetés, felolvasás keretében.

Láttam a Holdat előttem

Berecz András mesemondó lemezbemutatója Marosvásárhelyen.

Klasszikus sztárok a Városmajorban

Hat város hat legjobb előadásával jön júniusban a Színházi Szemle.

Száz Picasso-mű a Nemzeti Galéria tárlatán

A művész száz alkotásával nyílik meg pénteken a nagyközönség előtt a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) a Picasso – Alakváltozások, 1895-1972 című tárlat, amelyet a 20. század egyik legnagyobb hatású alkotójának szentelt az intézmény.
   

 

A csabai kolbász nagykövete lett az Omega együttes

A csabai kolbász nagykövete lett az Omega együttes, az erről szóló megállapodást szerdán írta alá Budapesten Hanó Miklós, Békéscsaba alpolgármestere és a zenekar két tagja, Benkő László és Debreczeni Ferenc.

Kiállítás nyílt Micska Zoltán kárpátaljai festőművész alkotásaiból Budapesten

Micska Zoltán kárpátaljai festőművész csaknem harminc, vegyes technikával készült absztrakt alkotását mutatja be egy kiállítás, amely Múlt nélkül nincs jövő címmel kedd este nyílt meg Budapesten a Forrás Galériában, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.

Szuperhősmozi tarolt és a Saul fia is díjazott lett az "olasz Oscarok" átadásán

Gabriele Mainetti Lo chiamavano Jeeg Robot (Jeeg robotnak hívnak) című szuperhősfilmje vitte el a legtöbb díjat, az Európai Unióban készült legjobb külföldi film díját pedig a Saul fia kapta az olasz Oscarként emlegetett Donatello Dávidja-díjak átadásán Rómában.

A régi gáz- és villanyóráknak állít emléket új versében a brit koszorús költő

A gáz- és villanyóracserének szenteli új versét Carol Ann Duffy, a brit koszorús költő – közölte honlapján a The Guardian című brit lap.

Gyűjtőpontok

A Skanzen elmúlt öt évének gyűjteményező tevékenységéről nyílt időszaki kiállítás kedden a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. 

Gyalog tette meg a Budapest–Amszterdam utat a World Press Photo 2016 fődíját elnyerő ausztrál fotós

Gyalog tette meg az utat a World Press Photo 2016 amszterdami díjkiosztójára Warren Richardson, a Budapesten élő ausztrál fotóriporter, aki egy, a magyar–szerb határon készült, menekülteket ábrázoló fényképpel nyerte el idén a pályázat fődíját.

Magyarország lesz az idei varsói nemzetközi könyvvásár díszvendége

Magyarország lesz az idei varsói nemzetközi könyvvásár díszvendége, a május 19. és 22. közötti fesztivál egyben a lengyelországi magyar évad nyitórendezvénye – közölte Tischler János, a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója kedden a lengyel fővárosban.

A Müpa leghallgatottabb szerzője élőben

Azzal kísérleteznek, miként lehet a klasszikus zenét poppal, világzenével vagy jazzel elegyíteni. Hangzásvilágukat a szimfonikus hangszerek dobbal, basszusgitárral és elektronikával történő társítása teszi egyedivé. A Fugato Orchestra április 27-i koncertjére új műsorral készül, amelyben az effekteknek is kiemelt szerepet szánnak. Meglepetésként erre az estére Tátrai Tibor is csatlakozik a zenekarhoz a Müpában.

Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima

1986. április 26-án, pontosan harminc éve történt minden idők legnagyobb atomerőmű-katasztrófája. Csernobil minden szereplő számára korszakhatár. A boldog tudatlanság elvesztését jelenti, ahonnan csak hosszú idő után lehet eljutni a rezignált, keserű bölcsességig. Csernobili ima című könyvében Szvetlana Alekszijevics ezt a folyamatot kutatja, és számtalan elbeszélő hangján szólva tárja elénk az eredményt. Mert Csernobil ma is aktuális. És aktuális lesz még 48 ezer évig.

Vasharangöntők

Születésnapi irodalmi csemege a Geopentől

Idén a 20. születésnapját ünnepli a Geopen Kiadó, és ebből az alkalomból indít egy 20 kötetesre tervezett kortárs világirodalmi sorozatot. Ehhez legsikeresebb szerzőinek műveiből válogat, de nem hiányoznak majd az új felfedezettek sem.

Élő közvetítés Shakespeare születésnapján az Urániában

Shakespeare halálának 400. évfordulóján, április 23-án Franco Zeffirelli Rómeó és Júlia című filmjét és a brit Royal Shakespeare Company ünnepi emlékműsorának élő közvetítését láthatja az Uránia Nemzeti Filmszínház közönsége.

A palmürai diadalív mását állították fel a londoni Trafalgar téren

Felállították az iszlám dzsihadisták által lerombolt kétezer éves emlékmű, a palmürai diadalív másolatát a londoni Trafalgar téren.

A Csík Zenekar a Müpában Ferenczi Györggyel és a Rackajammel

Az eddiginél szorosabb zenei együttműködést kíván kialakítani a Csík Zenekar Ferenczi Györggyel és a Rackajammel. A népzene, illetve a blues élcsapata május 1-jén különleges közös koncertet ad a Müpában, a zenekarvezetők az MTI-nek elmesélték a részleteket.

Fotóutca fesztivál a Nagymező utcában

 Tárlatvezetések, workshopok, jelmezes fotografálás, interaktív bemutatók, házfényezés és számos egyéb ingyenes program várja az érdeklődőket a II. Budapesti Fotóutca Fesztiválon péntektől vasárnapig a Nagymező utcában.

Krzysztof Zanussi világa

A világhírű lengyel rendező jelenlétében mutatták be hétfőn a budapesti Művész moziban Pörös Géza Krzysztof Zanussi világa című monográfiáját, melyet a Kossuth Kiadó jelentetett meg a 22. Lengyel Filmtavasz alkalmából.
  

Kis könyves éj

Csaknem harminc budapesti és vidéki független könyvesbolt várja koncertekkel, foglalkozásokkal, vetítésekkel, irodalmi és egyéb programokkal a látogatókat a Kis könyves éjen csütörtökön kora délutántól éjfélig.

Budapest Art Week hat napon át

 Több mint hatvan művészeti eseményt hangol össze a főváros és környékének múzeumaiban, galériában keddtől vasárnapig a Budapest Art Week programsorozat.

A színek hatalma

A Partvonal kiadó gondozásban megjelent Jean-Gabriel Causse A színek hatalma című ismeretterjesztő kiadványát mutatják be szerdán Budapesten az Iparművészeti Múzeumban a Színekre hangolva című kiállítás keretében. 

Faust, az elkárhozott – A Pécsi Balett ősbemutatója

A Faust, az elkárhozott című táncdrámát, a Pécsi Balett ősbemutatóját láthatja a közönség a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében; a Goethe remekműve ihletésére készült kompozíció április 22-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében kel életre.

Az elveszett levél Debrecenben

Az utóbbi évadok gyümölcsöző előadáscsere-sorozatának folytatásaként 2016. április 18-20 között ismét a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban vendégszerepel a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Ez alkalommal Az elveszett levél című produkció kapott meghívást a cívis város színházába, három előadás erejéig.