A Napkút Kiadó gondozásában jelenik meg Csörsz István négy évtizeddel ezelőtt írt és mindeddig kiadatlan Vesztesek című regénye, amelyet vasárnap mutatnak be Budapesten.
Csütörtökön délután adják át a közönség által odaítélt Arany Medál díjat: az elismerést Fekete Ibolya filmrendező, Száraz Miklós György író, valamint Bánsági Ildikó, Gálffi László, Földes Eszter és Hartai Petra színművész veheti át a Bethlen Téri Színházban.
Aba-Novák Vilmos (1894-1941) tusrajzaiból látható válogatás szombattól Leányfalun Tus, toll, papír I. címmel - tájékoztatta az MTI-t Kováts Kristóf, a leányfalui Aba-Novák Galéria vezetője.
Leonardo da Vinci világhírű Mona Lisájának felszíne alatt egy másik nőt ábrázoló portrékép nyomait fedezte fel állítása szerint egy francia tudós fényvisszaverődésen alapuló technológia segítségével.
A varázs hívószavára épül a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) csütörtöki Múzeum+ estje, melynek látogatóit a társkurátorok vezetik be az éppen futó El Kazovszkij-kiállításba, de divatperformansz és karácsonyi vásár is várja az érdeklődőket.
Mai napig problémát jelent az országnak az 1945-ben elindult "intellektuális elzüllés" – mondta Boross Péter volt miniszterelnök, a Veritas Történetkutató Intézet tanácsadó testületének elnöke az intézmény által szervezett konferenciát záró beszédében kedden a Parlamentben.
Szerdától vasárnapig rendezik meg a IV. Gólem Fesztivált Budapesten; a hanuka 4. és 8. gyertyagyújtása között zajló zsidó színházi fesztiválnak a Jurányi Inkubátorház, az Auróra, a Kőleves és a Dumaszínház ad otthont.
A fenti címmel rendezett, évzáró irodalmi estre várják a literatúrakedvelőket a G. Kulturális Egyesület vezetői: Bartis Attilával, Filip Floriannal és Kemény Istvánnal Murányi Sándor Olivér beszélget 2015. december 10-én, csütörtökön 19 órától a székelyudvarhelyi G. Caféban.
Juhász Ferenc volt a legnagyobb élő magyar költő, akinek az 1950-es 60-as években írt versei Vörösmarty Mihály, Ady Endre, József Attila alkotásaihoz mérhetők - mondta Spiró György író csütörtökön az MTI-nek, az éjjel elhunyt Juhász Ferencre emlékezve. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szerint a magyar könyvszakmát érte pótolhatatlan veszteség a költő halálával.
Életének 88. évében elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a nemzet művésze - tudatta lánya, Juhász Anna az MTI-vel.
Kötődés címmel József Attila-megemlékezést tart a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának két színésze, Rappert-Vencz Gábor és Marosszéki Tamás 2015. december 3-án, csütörtökön, 18:00 órától, az Ács Alajos Játékszínben.
Talán egyetlen táncos sem volt olyan hatással a balett történetére, stílusára, mint Rudolf Nureyev. Julie Kavanagh lebilincselő életrajza tárgyilagosan, mégis szenvedélyes csodálattal és szeretettel idézi fel a páratlanul ellentmondásos művész-zseni pályáját.
December 5-én Közép-Európa egyik legelismertebb szimfonikus zenekara a ma élő legismertebb cseh dirigenssel lép fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, hogy hazája zenéjének legjavából válogasson.
A Magyar Írószövetség szeretettel meghívja Márkus Béla József Attila- és Széchenyi-díjas irodalomtörténész 70. születésnapja alkalmából rendezett ünnepi műsorára.
Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt december 4-én 18 órára az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójába, ahol Orbán János Dénessel Nyáry Krisztián fog beszélgetni A Swedenborg kávéház című könyvéről.
Először vesz részt a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata a szabadkai Desiré Central Station Fesztiválon, melyet az Urbán András által vezetett Kosztolányi Dezső Színház szervez.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében mutatja be a Bekecs Néptáncegyüttes HAMUPIPŐKE című zenés játékát, melyet Benedek Elek tündérmeséje nyomán állított színpadra a fiatal társulat.
A keszthelyi születésű és Németkeresztúron nevelkedett Goldmark Károly (1830–1915) Bécsben való letelepedését követően jutott pályája csúcsára: itt komponálta hat operáját (köztük a világsikert hozó Sába királynőjét), máig gyakran hallható Hegedűversenyét vagy az idősebb generációk körében „Falusi lakodalom” alcímmel még mindig közismert Első szimfóniáját.
Barbra Streisand legnagyobb slágerei csendülnek fel december 6-án vasárnap a Budapest Kongresszusi Központban. Az Evergreen című koncerten a Stúdió 11, valamint három énekesnő, Náray Erika, Polyák Lilla és Szulák Andrea lép fel.
Kilencvenéves korában elhunyt Csávossy György író, költő, közéleti személyiség, az erdélyi borászat kiemelkedő alakja - közölte kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Reklámfotókból nyit kiállítást csütörtökön nyílik a Baltazár Színház a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a 12 Parancsolat címet viselő tárlaton látható képek az emberi értékekre hívják fel a figyelmet - olvasható a Baltazár Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
A magyar irodalommal, a fordítás-támogatási rendszerrel, kiadókkal, szerzőkkel és fordítókkal ismerkedhettek meg nemzetközi könyvkiadók képviselői a Balassi Intézet és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) - Fordítástámogatási Iroda által szervezett Fellowship elnevezésű négy napos programon, amelynek zárónapját hétfőn este tartották Budapesten.
Iva Bittová morva származású, Egyesült Államokban élő hegedűművész, énekes élő játékával fűszerezett újcirkusz produkciót láthatnak az érdeklődők december 4-én és 5-én a Trafó Kortárs Művészetek Házában, majd december 6-án Bittová szólókoncerttel is megörvendezteti magyarországi rajongóit.