Ugrás a tartalomra

Megnyílt a XX. Országos Érembiennálé Sopronban

Hatvanöt képzőművész 214 alkotása látható a XX. Országos Érembiennálén Sopronban, a Lábasházban.

Pénteken kezdődik a Gyulai Várszínház új évada

Pénteken kezdődik a Gyulai Várszínház hat héten át tartó évada, augusztus 9-ig három bemutató mellett 55 programmal és öt tematikus fesztivállal várják az érdeklődőket - mondta el Gedeon József igazgató hétfőn az MTI-nek.

Ókeresztény emlékekből rendeznek kiállítást Szent Márton tiszteletére Szombathelyen és Pannonhalmán

Ókeresztény emlékekből rendeznek kiállítást Szent Márton tiszteletére 2016 májusa és októbere között Szombathelyen és Pannonhalmán - ez is része annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet pénteken közös sajtótájékoztató keretében írt alá a szombathelyi városházán Puskás Tivadar polgármester, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Veres András szombathelyi megyéspüspök.

Elhunyt Vecsési Sándor Munkácsy-díjas festőművész

Életének 86. évében elhunyt Vecsési Sándor Munkácsy-díjas festőművész - közölték az érdemes művész közeli barátai az MTI-vel szerdán.    Az alkotó június 13-án szívelégtelenségben halt meg a budapesti Nyírő Gyula kórházban. Élete utolsó éveiben súlyos beteg volt. Temetése június 24-én lesz a dömsödi katolikus temetőben.    Vecsési Sándor 1930. május 18-án született Nyergesújfalun. A Képzőművészeti Főiskola növendékeként Fónyi Géza, Bernáth Aurél és Barcsay Jenő tanítványa volt.

Svédországból lopott ritka antik könyveket adott vissza az FBI

Eltulajdonításuk után az Egyesült Államokban felbukkanó ritka antik könyveket adott vissza a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) New Yorkban a Svéd Nemzeti Könyvtár képviselőjének szerdán - olvasható a The Local hírportálon.

Világkiállítás – A magyar pavilont naponta mintegy 1500 látogató keresi fel

A Milánói Világkiállítás magyar pavilonját naponta mintegy 1500 látogató keresi fel, de hétvégeken ennél jóval többen tekintik meg a magyar bemutatót, az Életkert Pavilont - mondta Rétfalvi Flóra, az expó magyar pavilonjának kommunikációs koordinátora magyar újságíróknak.

POSZT – Az Isten ostora lett a legjobb előadás

A Nemzeti Színház Isten ostora című produkciója lett a legjobb előadás a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten adták át.

Kiállítás és kötet Thorma János életművéből

A nagybányai művésztelepet bemutató állandó kiállítás épül a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban, amely az iskola egyik legjelentősebb alkotója, Thorma János életművéről két kötetet is megjelentetett.

Elhunyt Vészi János filmrendező

Életének 62. évében csütörtökön elhunyt Vészi János Balázs Béla-díjas filmrendező, televíziós műsorvezető, producer, színész - erősítette meg pénteken a Magyar Filmművészek Szövetsége az MTI értesülését.

Háromezer éves műkincs illegális eladását hiúsították meg a magyar hatóságok

Egy csaknem háromezer éves, nagyméretű bronzkori edény (szitula) külföldi értékesítését sikerült meghiúsítania a magyar Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak a német társszervezetek segítségével – hangzott el pénteken, budapesti sajtótájékoztatón.

Díszdoktori címet vett át Kertész Imre

Díszdoktori címet vett át az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem képviselőitől pénteken Budapesten.

Latin-Amerika lesz a díszvendég az idén 30 éves KAFF-on

Latin-Amerika lesz a díszvendége az idén 30 éves Kecskeméti Animációs Filmfesztiválnak (KAFF), így a magyar és az európai versenyprogram mellett 56 dél-amerikai animációt is láthat a közönség.

Bartók, Arvo Pärt és a Balkán művészete az idei CAFe Budapest fókuszában

A 70 éve elhunyt Bartók Béla, az idén 80 éves észt zeneszerző, Arvo Pärt és a Balkán művészete és zenéje áll az idei CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál fókuszában – hangzott el az október 2. és 18. között tartandó fesztiválról szóló szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Leonardo Padura kubai író kapta az Asztúria Hercegnője-díjat irodalom kategóriában

Leonardo Padura kubai író kapta idén az Asztúria Hercegnője-díjat irodalom kategóriában.

Ma indul külhoni vándorútjára a Boldogasszony-kiállítás

Ma indul külhoni útjára a Kárpát-haza Galéria által életre hívott Boldogasszony-vándorkiállítás. Elsőként Kárpátaljára viszik az 55 kortárs magyar művész Mária-ábrázolását bemutató tárlatot - mondta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke az MTI-nek.

A világ legdrágább szobrát Steven Colbert amerikai milliárdos vette meg

A világ legdrágábban elkelt szobrát, Alberto Giacometti A mutató ember (L'Homme au doigt) című alkotását Steven Cohen amerikai milliárdos befektető és műgyűjtő vette meg májusban a Christie's aukcióján.

Újságírófilmeket elemzett Kárpáti György új könyvében

Címlapsztori – Az újságírószerep változása az amerikai hangosfilmben címmel írt összefoglaló munkát Kárpáti György; a Kultúrbarlang kiadásában megjelent kötetben a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének, a FIPRESCI-nek alelnöke az amerikai hangosfilm 90 évét tekintette át.

Spiró György: több kutatást igényelt ez a könyv, mint a Fogság

Spiró György Diavolina című regénye a 86. Ünnepi Könyvhétre jelent meg; a Magvető Kiadó kötete Makszim Gorkij életének utolsó szakaszát mutatja be, szerelmének, a cselédből lett orvosnak az elbeszélésében. Az író az MTI-nek elmondta: többet kutatott ehhez a mintegy 200 oldalas regényhez, mint a monumentális ókori tablójához, a Fogsághoz.

Átadták az Év gyerekkönyve díjakat

Átadták szombaton az Év gyerekkönyve díjakat Budapesten: a legjobb gyerekkönyvíró Kollár Árpád, a legjobb ifjúsági könyv írója Lakatos István lett.

Pákh Imre elviszi a Golgotát a debreceni múzeumból

Pákh Imre magyar származású amerikai műgyűjtő elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban 6 millió dollárt ajánlott, de a tulajdonos 9 millió dollárt kért.

Könyvhét – Kihirdették a 7. Digitális Könyvnyomtatási Pályázat tíz győztesét

Kihirdették a 7. Digitális Könyvnyomtatási Pályázat tíz győztes művét a 86. Ünnepi Könyvhéten vasárnap.

Hidegháborús történelmi cikkgyűjteménnyel jelentkezik a Terror Háza Múzeum

A Commentary, a patinás amerikai neokonzervatív folyóirat legkiválóbb cikkeit vonultatja fel a Terror Háza Múzeum 86. Ünnepi Könyvhétre megjelentetett Szabadság/Harcosok című kiadványa.

Téboly – Thamó Kata kötetének bemutatója és az Irodalmi Jelen-díjak átadása

Thamó Kata évekkel ezelőtt pszichikai betegségben szenvedett, így saját tapasztalataiból is meritkezik kisregénye.

Meghalt Magyari Lajos költő, műfordító, közíró

Életének a 73. évében súlyos betegség után meghalt Magyari Lajos erdélyi magyar költő, műfordító, közíró – közölte csütörtöki számában a Háromszék napilap.

tértivevényes csillagok – Debreczeny György kötete

A Könyvhétre jelent meg Debreczeny György tértivevényes csillagok című kötete.

Jótékonysági nap a kárpátaljai magyarság megsegítésére

Kulturális programmal egybekötött jótékonysági adománygyűjtést szervez a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) vasárnap a Pesti Vigadóban a kárpátaljai magyarság megsegítésére.

Életmű-kiállítás nyílik Perlrott Csaba Vilmos festményeiből Szentendrén

Egyedülállóan gazdag, Perlrott Csaba Vilmos (1880-1955) valamennyi festői korszakát és azok legjelentősebb műveit felvonultató kiállítás látható szombattól a szentendrei MűvészetMalomban Szenvedély és ráció címmel.

A Francia Intézet és az Ab Ovo vendége Édouard Louis

A Budapesti Francia Intézet és az Ab Ovo Kiadó meghívására Budapestre érkezik Édouard Louis.

Egyed László festő- és grafikusművész nyerte az idei Salgótarjáni Tavaszi Tárlat EMMI-díját

Egyed László festő- és grafikusművész nyerte a 33. Salgótarjáni Tavaszi Tárlaton az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját; a rendezvény szombati megnyitó ünnepségén Kopasz Tamás festőművész, Olajos György grafikusművész és Kovács Péter Garp festőművész is kitüntetést vehetett át.

Megjelent a Szólások, közmondások eredete című kézikönyv

Szólások, közmondások eredete címmel megjelent a Tinta Kiadó frazeológiai etimológiai szótára - tájékoztatta a kiadó vezetője az MTI-t.

Elhunyt BARABÁS ZOLTÁN

Pünkösd vasárnapjának reggelén szülővárosában elhunyt BARABÁS ZOLTÁN költő, újságíró, szerkesztő. Nagyváradon született 1953-ban, a kolozsvári tudományegyetemen szerzett bölcsészdiplomát, 1981-től dolgozott a sajtóban, a bukaresti Előre és a Romániai Magyar Szó, majd a nagyváradi Erdélyi Napló munkatársa volt, közben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tájékoztatási szolgálatának vezetője és a Partiumi Közlöny szerkesztője, majd az egri Agria főmunkatársa.

Álljunk meg egy szóra! – Vida Gáborral

Folytatódik az E-MIL és a Bulgakov kávézó közös beszélgetéssorozata, az Álljunk meg egy szóra. László Noémi vendége ezúttal Vida Gábor lesz.

Lengyel írók is részt vesznek az idei Margó Irodalmi Fesztiválon

A kortárs magyar irodalom nagyjai mellett a lengyel tényirodalom három képviselőjét, Katarzyna Brejwót, Grzegorz Szymanikot és Lidia Ostalowskát is vendégül látja az idei Margó Irodalmi Fesztivál, amely június 3. és 7. között várja az érdeklődőket Budapesten.

Fesztivállal tiszteleg Kaposvár Rippl-Rónai emléke előtt május utolsó hétvégéjén

Minden eddiginél gazdagabb, színesebb programmal készül, négynapos fesztivállal tiszteleg Kaposvár a világhírű kaposvári festőművész, Rippl-Rónai József (1861-1927) emléke előtt május utolsó hétvégéjén.

Székely ereklye- és emlékmúzeumot hoznak létre Agyagfalván

Ereklye- és emlékmúzeumot hoz létre a székely nemzetgyűlések helyszínén, Agyagfalván az Agyagfalva 1848 Alapítvány - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Czóbel Béla életművéből nyílt kiállítás Szolnokon

Czóbel Béla (1883-1976) életművét mutatja be csaknem hatvan festményen, grafikán keresztül a Szolnoki Galériában péntektől látható kiállítás.