Ugrás a tartalomra

Elhunyt Balikó Tamás színművész

 Elhunyt Balikó Tamás. A színművészt, rendezőt, a Pécsi Nemzeti Színház volt igazgatóját életének 57. évében vasárnap, váratlanul érte a halál.

Spanyol kisjátékfilm-győztes és magyar sikerek a Faludi Filmszemlén

 Egy spanyol kisjátékfilm nyerte meg szombat este az Urániában a XVIII. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat fődíját, amelynek idei témája a szerelem volt.

Hoppál Péter: Sikerült megvédeni a kultúra pozícióit

Sikerült a költségvetési tárgyalásokon olyan adatokkal és érvekkel alátámasztani a kulturális terület igényeit, hogy 2015-ben növekedni fog Magyarország kulturális költségvetése - mondta el az MTI-nek az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

Jókai Mórról tartanak konferenciát Balatonfüreden

Jókai Mór munkásságát elemzik irodalmárok, egyetemi tanárok a jövő pénteken kezdődő, kétnapos balatonfüredi konferencián, amelyen a Jókai-kutatás legújabb eredményei is terítékre kerülnek majd – tájékoztatta az MTI-t a tanácskozást szervező Tempevölgy folyóirat felelős szerkesztője.

Utazás a túlsó világba Schmidt Éva nyomán

A Medve Színház tisztelettel meghívjuk Ön(öke)t 2014. 11. 30-án (vasárnap) 17 órai kezdettel Utazás a túlsó világba Schmidt Éva nyomán c. könyv szerzője, Halmy György rendhagyó könyvbemutatójára.

Pál Zoltán időoszlopa kerül a győri Dunakapu térre

Pál Zoltán Munkácsy-díjas szobrászművész időoszlopa kerül a csaknem 4 milliárd forintból megújuló győri Dunakapu térre; az alkotást 2015 első felében avathatják fel - tartalmazza a győri közgyűlés által pénteken elfogadott előterjesztés.

Kecskeméten a színház két előadásra szóló bérletet ajándékoz hátrányos helyzetű gyerekeknek

A kecskeméti Katona József Színház két gyermekelőadásra szóló bérletet ajándékoz hátrányos helyzetű családok általános iskoláskorú gyermekei számára – jelentette be a kecskeméti Katona József Színház igazgatója pénteken sajtótájékoztatón.

Magyar diákok nyerték a bécsi emberi jogi rövidfilmversenyt

Magyar diákok nyerték a Bécsben megrendezett emberi jogi rövidfilmversenyt, amelynek témája idén az integráció volt.

Hétfőn kerül a boltokba Gyarmati Fanni kétkötetes naplója

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni kétkötetes naplója hétfőn kerül a boltokba - erről tájékoztatta az MTI-t a kiadványt megjelentető Jaffa Kiadó.

Először jelent meg magyarul Alexandre Dumas irodalmi szakácskönyve

Először jelent meg magyarul Alexandre Dumas 141 éve írt gigantikus irodalmi szakácskönyvének válogatott kiadása. A Corvina Kiadó gondozásában Konyhaszótár - Alexandre Dumas szakácskönyve címmel kiadott kötet eredetijét a 19. század egyik legjelentősebb francia írója egykor élete főművének tekintette.

Levéltári éjszaka Márai-iratokkal

Műhelykonferencia, iratbemutató, előadói est és raktárlátogatás is szerepel a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) pénteki programjai között a Márai asztalánál című levéltári éjszakán.

Hazakerült Berény Róbert egyik elveszettnek hitt főműve

Mintegy kilenc évtized után visszakerült Magyarországra Berény Róbert festőművész egyik elveszettnek hitt főműve, az Alvó nő fekete vázával című festmény, amelyet a Virág Judit Galéria bocsát aukcióra december 13-án.

Vezényelt történelem címmel jelent meg Gazda József újabb könyve

Vezényelt történelem címmel jelent meg Gazda József erdélyi szociográfus újabb könyve, amely a kisebbségbe került magyarság 20. századi sorsát rögzítő dokumentumregény.

Kertész Imre két új kötete jelent meg Kínában

A Nobel-díjas Kertész Imre öt újabb műve jelent meg két kötetben kínai fordításban az egyik legnagyobb sanghaji kiadó gondozásában.

Cseh Tamás Program – 42 pályakezdő zenekar és előadó pályázott sikerrel

Negyvenketten pályáztak sikerrel a magyar könnyűzene támogatására idén májusban indult Cseh Tamás Program első alprogramjára, amely a pályakezdő zenekarokat és előadókat támogatja. A nyertesek két-kétmillió forintot fordíthatnak első hang- és képfelvételük elkészítésére.

Az e-könyvek forgalmi adóján vitáztak az EU kulturális miniszterei

Élénk vitát követően sikerült kedden elfogadniuk az Európai Unió 2015 és 2018 közötti kulturális munkatervét a tagállamok kulturális minisztereinek - közölte a tanácskozást követően Marco Peronaci, a miniszteri tanács soros elnökségét adó Olaszország illetékes nagykövete.

Elárverezik azt a hatvan év után előkerült levelet, amely az Útont inspirálta

Elárverezik azt a hatvan év után előkerült levelet, amely annak idején Jack Kerouac amerikai író Úton című kultuszművét inspirálta.

Ismeretlen Capek-útirajzokat találtak kutatók az író egykori villájában

Karel Capek több száz, eddig ismeretlen útirajzára találtak a kutatók a világhírű író egykori prágai villájában, amelyet a cseh főváros 10. kerületének önkormányzata egy éve vett meg az örökösöktől.

Magyar számot jelentetett meg egy orosz könyvtári szakfolyóirat

A magyar könyvtárakról, és a magyar irodalomról jelentetett meg különszámot a Könyvtár az iskolában című orosz szakmai folyóirat.

Anna Gavalda könyveivel népszerűsítik az olvasást Bécsben

Anna Gavalda Egyedül nem megy című könyvével próbálják felkelteni az érdeklődést az olvasás iránt a hétfőn induló Egy város, egy könyv akció keretein belül Bécsben.

Weiner Sennyey Tibor: PIHIK – könyvbemutató

Szeretettel meghívjuk Weiner Sennyey Tibor PIHIK (válogatott és új versek, 2015) című kötetének nem hagyományos, verskoncerttel kísért könyvbemutatója.

Csorba Simon László és Sörös József kiállítása Szekszárdon

Csorba Simon László és Sörös József festőművész alkotásaiból rendez kiállítást a szekszárdi Művészetek Háza, a tárlat Csorba Simon fél évszázados pályáját mutatja be.

Meseíró pályázatot hirdetett a székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház

A székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület hatodik alkalommal hirdette meg nemzetközi meseíró pályázatát, amelyre a világ bármely országában élő 8-15 éves gyermekek magyar nyelven írott meséit várják.

Nagy Elek üzletember tulajdonába került a gyalui várkastély

Nagy Elek kolozsvári származású magyarországi üzletember tulajdonába került a 15. században épült gyalui várkastély. A tulajdonosváltásról Barcsay Tamás történész, a kastély örököse számolt be az MTI-nek.

Holokauszt-emlékév – Könyv a magyar veszteségekről, a felelősségről

Folyamatos munkánk életben tartani minden felnövekvő nemzedék éberségét és tisztességét, hogy a holokauszt soha többet ne történhessen meg - mondta L. Simon László kedden a Magyar Holokauszt 70 - veszteségek és felelősségek című kötet bemutatóján a Tom Lantos Intézetben.

A Matéria művészeti társaság kiállítása a szegedi Reök-palotában

A Matéria művészeti társaság tagjainak alkotásaiból nyílik reprezentatív kiállítás pénteken a szegedi Reök-palotában.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban köszöntötték a 85 éves Kertész Imrét

Az oktatási és kulturális kormányzat feladata az, hogy segítsen eljuttatni Kertész Imre életművét a következő nemzedékekhez is - hangsúlyozta a 85 éves Kertész Imre tiszteletére tartott köszöntésen elmondott beszédében kedden a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) az emberi erőforrások minisztere.

Ferencz Győző: a teljes Radnóti-hagyatékot nem lehet elárverezni

A teljes Radnóti-hagyatékot nem lehet elárverezni, a költő februárban elhunyt özvegyének ugyanis nem egyetlen örököse van - közölte Ferencz Győző irodalomtörténész, Radnóti-kutató, az irodalmi hagyaték kezelője az MTI-vel hétfőn.

Elhunyt Csepregi Gyula szaxofonművész

Elhunyt Csepregi Gyula, akit Magyarország "vezető szaxofonosának" tartottak. Az 56 éves művész súlyos betegség után hétfőn este bekövetkezett haláláról a Nol.hu számolt be.

Rekordáron keltek el Man Ray munkái Párizsban

Rekordáron keltek el Man Ray fotói és képei az amerikai szürrealista művész munkáinak eddigi legjelentősebb árverésén Párizsban: a 400 műtárgyért összesen 2,7 millió eurót (826 millió forint) fizettek.

Hajdú Eszter és Gerő Marcell nyerte a Verzió díjait

A közönség szavazatai alapján Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című filmje nyerte el az ezer dolláros Verzió-díjat, a diákzsűri által odaítélt 100 ezer forintos különdíjjal Gerő Marcell Káin gyermekei című alkotását jutalmazták Budapesten a 11. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál vasárnapi zárónapján.    Hajdú Eszter az Ítélet Magyarországon című dokumentumfilm rendezője 167 napon át, lépésről lépésre követte végig a 2008-2009-ben elkövetett romagyilkosságok vádlottjainak tárgyalásait, amelyeket mikroszkopikus részletességgel mutat be a 107 perces filmben.

Nemzet Művésze díj – Átadták az elismeréseket

Mások mellett Törőcsik Mari, Rubik Ernő, Jókai Anna, Szabó István, Kocsár Miklós, Korniss Péter, Kányádi Sándor, Melocco Miklós, Sebő Ferenc, Marton Éva és Novák Ferenc vehette át a Nemzet Művésze díjat, illetve a cím viselését igazoló díszoklevelet hétfőn a Pesti Vigadó épületében.

Ötvenmillió forintért kelt el egy André Kertész-gyűjtemény Párizsban

André Kertész volt idén a sztárja a világ egyik legjelentősebb fotóvásárának, a Paris Photónak: a magyar származású fotóművész aukcióra bocsátott munkái több mint 165 ezer euróért (50 millió forintért) találtak gazdára.

Tizenhét éves fiatal nyerte el a Kaleidoszkóp fődíját

Egy Szlovéniában élő magyar diák, a 17 éves Pál Péter kapta a soproni 15. Kaleidoszkóp Fesztivál versmondás kategóriájának fődíját.

A 110 éve elhunyt Jókai Mórra emlékeznek pénteken Gödöllőn

A 110 éve elhunyt Jókai Mórra emlékeznek pénteken Gödöllőn, a rendezvényen egyebek mellett szó lesz arról is, hogy az író és Petőfi Sándor barátsága termékenyítően hatott a magyar irodalom mindkét kiemelkedő alakjának munkásságára.

Törőcsik Mari is szerepel a salgótarjáni sortűzről készülő filmben

Törőcsik Mari is szerepet vállalt a salgótarjáni sortűzről készülő filmben, amelyet 2015. december 8-án, az 59. évfordulón szeretnének bemutatni - tudta meg az MTI a rendezőtől csütörtökön.