Átadták a Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny elismeréseit, valamint a Bertha Bulcsu-emlékdíjat Balatonfüreden. A nemzetközi költőverseny emlékdíját Orbán János Dénes Guarino salutem című verse, míg a különdíjat Weiner Sennyey Tibor Heraklion című alkotása nyerte el.
Fellázadt jó néhány francia könyvesbolt az ellen, hogy árusítsa Francois Hollande francia elnök volt élettársa, az egykori first lady, Valerie Trierweiler könyvét.
Több mint 600 kortárs magyar alkotó művei láthatók a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) Labirintus című képző-, ipar- és fotóművészeti kiállításán vasárnaptól a szentendrei MűvészetMalomban.
A Donau Lounge című irodalmi program, azaz a bécsi Collegium Hungaricum regionális kulturális kezdeményezése szeptemberben az ukrán Lemberg város Nemzetközi Könyvfórumára látogat. Magyarországot három író képviseli majd.
A Határon Túli Magyar Irodalom Napjait október 6. és 8. között rendezi meg a székesfehérvári Vörösmarty Társaság - közölte a társaság elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Könyvbemutatókkal, koncertekkel és irodalmi bemutatókkal is várják az érdeklődőket az idei Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepén péntektől vasárnapig a budai Várban.
Legendás művészekről, köztük, Latinovits Zoltánról, Darvas Liliről, Déry Tiborról és Illyés Gyuláról készült portréit mutatja be Szalay Zoltán fotóriporter azon a kiállításon, amely Visszanéző címmel péntektől látható az Örkény Könyvesbolt Cultiris Galériájában Budapesten.
Fodor Tamás kapja idén a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját. Az elismerést szeptember 21-én a Trafó – Kortárs Művészetek Házában adják át a Színikritikusok Díjának gálaestjén.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2014. szeptember 9-én kedden, 18 órakor Finta Edit
festőművész, grafikus Felröppenő gondolat című festészeti és könyvművészeti kiállításának megnyitójára.
Köszöntőt mond: Fodor Péter főigazgató.
Negyedik alkalommal emlékeznek Szenes Ivánra halálának évfordulója alkalmából, szeptember 7-én a józsefvárosi Rezső téren. Az ingyenes szabadtéri koncert különlegessége, hogy ezen a helyszínen élt és alkotott a népszerű dalszerző.
Különleges, számítógéppel generált versekkel, valamint képet, hangot és szöveget egyaránt tartalmazó alkotással is találkozhat az érdeklődő szombaton a fővárosi Műszaki Tanulmánytárban, ahol Papp Tibor mutatja be digitális költeményeit a Magyar Írószövetség tagjainak társaságában.
A libanoni Adunis Ali Ahmad Sa'íd Asbar, művésznevén Adonis és a francia Yves Bonnefoy kapja idén a Janus Pannonius Költészeti Díjat, amelyet pénteken adnak át Pécsett. A díjazottak műveiből Gérard Depardieu és Hobo ad elő szeptember 1-jén Budapesten – tájékoztatták a szervező az MTI-t.
Először rendezik meg a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét Erdélyben, a Szilágy megyei Sztánán. A pénteken kezdődő eseményen 18 film versenyez a díjakért - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága az MTI-t szerdán.
A világ 38 országából 157 fiatal csellóművész jelentkezett a szeptember 4. és 13. között Budapesten megrendezendő Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaversenyre - hangzott el a versenyt rendező Filharmónia Magyarország szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Idén a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíj átadására és az azt követő ünnepi programokra 2014. augusztus 29-én Pécsett kerül sor.
Helyszín: Pécs, Északnyugati Várfalsétány (a Bazilika mögött)
(rossz idő esetén: Cella Septichora – Pécs, Sétatér)
A Kovászna megyei tanács tulajdonába került, így végleg az önkormányzat által működtetett Székely Nemzeti Múzeumban maradhat Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúja - közölte hétfői hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Nagy sikerrel szerepel Magyarország a 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, amelyen hazánk a díszvendég. Az ötnapos, augusztus 25-én záródó filmes seregszemlén egy kiállítás keretében válogatás látható Keresztes Dóra animációs filmrendező munkáiból, a tárlatot Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke nyitotta meg pénteken.
Augusztus 26-án, kedden 17 órától két feltörekvő zalai novellistát, Horváth Márkot és Gál Somát látjuk vendégül, akikkel Somogyi Zoltán színháztörténész beszélget írásaikról, terveikről, az irodalmi karrierépítés nehézségeiről és szépségeiről. A szerzők saját műveik legjavából olvasnak fel.
A legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Szent István Rendet idén Rubik Ernő feltaláló és Kertész Imre író veheti át - közölte az MTI érdeklődésére Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn.
Az államalapítás ünnepének hétvégéjén a magyar történelem sorsfordító eseménye, a Dózsa György által vezetett parasztfelkelés legendája elevenedik meg augusztus 22-én, pénteken a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckrónikája szuggesztív látomás a múltról, mely a Budapesti Nyári Fesztivál záró eseményeként kerül bemutatásra.
A klezmer királya, Giora Feidman Európa legnagyobb zsidó kulturális rendezvénye, a Zsidó Nyári Fesztivál keretein belül lép fel hazánkban a világ egyik legjobb klezmer zenekarával, a Gitanes Blondes csapatával kiegészülve.
Teltházasak a kempingek a Sziget fesztivál területén, a legtöbb kempingező Hollandiából érkezett - tájékoztatta Tóth Tibor, a Sziget fesztivál szolgáltatás-fejlesztési vezetője szombaton az MTI-t.
A szabad Magyarország felépítése kevésbé inspirálta az írókat, mint a szabadság kiharcolása - mondta Szőcs Géza költő, író, a miniszterelnök főtanácsadója a 42. Tokaji Írótábor pénteki plenáris ülésén, kiemelve: az írók a rendszerváltás hajtómotorjaként működtek.
L. Simon László író, költő, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint olyan erős, a hangjukat hallatni képes irodalmi szervezetekre van szükség, amelyek nyilvánvaló különbséget tudnak tenni a szervezet és egyes alkotók feladatai között.
Semmelweis Ignác (1818-1865) világhírű magyar orvos halálának 150. évfordulója alkalmából, az UNESCO által meghirdetett Semmelweis-emlékévhez kapcsolódóan, nemzetközi tematikus programsorozattal készül jövőre a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kulturális diplomáciáért felelős államtitkársága - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
A fenti címmel mutatkozik be Végh Attila augusztus 20-án, szerdán 20 órától a székelyudvarhelyi G. Caféban. A József Attila-díjas költő, próza- és esszéíró, publicista, szerkesztő 1962-ben született Budapesten.
Ütésig fajult egy összeszólalkozás a Tokaji Írótábor két résztvevője, Kukorelly Endre és Csender Levente között Tokaj belvárosában egy szórakozóhelyen augusztus 13-án, éjjel 11 óra után, Kukorelly nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.