Több mint 200 ezer oldalnyi anyagot tett elektronikusan elérhetővé, kereshetővé, kutathatóvá a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klebelsberg Könyvtára. Az intézmény három új adattárat, azaz repozitóriumot tett elérhetővé a meglevő adatbázisok mellé.
A nagyszebeni magyarok identitástudatának a megerősítését szolgálja az Ars Hungarica nevű magyar kulturális fesztivál, amely a dél-erdélyi városban zajlik - írta pénteken a Krónika című erdélyi napilap.
Murányi Sándor Olivér a fenti címen idén megjelent, nagy kritikai port kavart kötetét három helyszínen mutatják be Luxemburg, Budapest és Székelyudvarhely állomásokkal. A szerző 1974-ben született Udvarhelyen.
Közhely ugyan, de igaz, a honi nyomtatott irodalmi kultúra sosem tapasztalt válságban van, és bár szép számmal jelennek meg újabb és újabb versgyűjtemények, kötetek, ezek eladott példányszáma nem minden esetben fedezi még a nyomtatás költségeit sem.
A Debreceni Irodalmi Napok keretében emléktáblát avattak csütörtökön a 100 éve született Kiss Tamás József Attila-díjas költő egykori debreceni lakóházának falán.
Kazinczy-napok kezdődtek csütörtökön Kassán, a kétnapos rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet az anyanyelv ápolásának fontosságára. A szlovákiai városban tartandó rendezvényre Magyarországról, Kárpátaljáról és a Felvidékről is érkeztek előadók.
Rejtő Jenő legendás pincére kerül a budapesti Mika Tivadar Ház tűzfalára, a Színes Város Csoport összefogásában szervezett internetes szavazáson a pincér Nikola Teslát és Füttyös Gyurit előzte meg.
A RÁCIÓ KIADÓ tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait a TÉNYEK MELANKÓLIÁJA Tanulmányok Turczi István műveiről című kötetének bemutatójára 2012. november 21-én (szerdán) 17 órakor a Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz-termében.
A Visegrádi Alap támogatásával irodalmi ösztöndíjas program indult 2012 szeptemberében. Az együttműködés magyar partnerintézménye, a PIM bemutatja az első ösztöndíjasokat.
Tizenhárom kiemelkedő tudományos kötet és szerzői részesültek 2012-ben az Akadémiai Kiadó nívódíjában, a kitüntetettek között szerepel szerkesztői minőségben Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora, illetve Simonyi Károly akadémikus A fizika kultúrtörténete című művének bővített változata.
Jérome Ferrari Korzika szigetén játszódó regénye, a Le Sermon sur la chute de Rome (Szónoklat Róma bukásáról) című mű kapta meg szerdán a legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t.
Meghalt Vallai Péter Jászai Mari-díjas színművész. A Vígszínház társulatának tagját szerdára virradó éjjel, életének 66. évében váratlanul érte a halál - tudatta a színház honlapján.
Gömöri György magyar és lengyel irodalmat oktató egyetemi tanár, költő mintegy 400 kötetet tartalmazó, határon túli és anyaországi magyar írók könyveiből álló gyűjteményét adományozza csütörtökön ünnepség keretében az ELTE Egyetemi Könyvtárnak.
Bemutatták A magyar viseletek története című, 1900-ban készült reprezentatív mű hasonmás kiadását kedden az Országos Széchényi Könyvtárban, a témához kapcsolódva kiállítás is nyílt az intézményben.
Igazi könyvritkaságokat és kultúrtörténeti szempontból is fontos kéziratokat láthatnak azok, akik ellátogatnak a Somogyi-könyvtárba, ahol 14. Szegedi Könyvárverés anyagát mutatják be.
Ottlik Gézáról, az Iskola a határon című regény szerzőjéről sétányt neveztek el Kőszegen a regényben is szereplő volt katonai alreáliskola előtt kedden.
Széchenyi István Naplójáról és a Lánchídról tart előadást Váci Sándor magyar születésű brit építész kedden a Londoni Magyar Kulturális Központban. Az esten Robert Evans, az Oxfordi Egyetem Modernkori Történeti Tanszékének tanára mond bevezetőt.
A száz éve született erdélyi származású fafaragó népi iparművész, Balásy Gyula alkotásaiból nyílik kiállítás kedden a dombóvári Helytörténeti Múzeumban.
Általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága az örökségvédelemmel kapcsolatos törvények módosítását,12 igen és 4 nem szavazattal hétfőn Budapesten.
Édes hazám-estet rendeznek a Radnóti Színházban november 13-án, kedden: a Magvető Kiadó kötetének verseiből és az azóta született egyéb közéleti költeményekből kínálnak ízelítőt színészek és zenészek közreműködésével.
Harmincöt képzőművész, köztük Bács Emese, Kazinczy Gábor, Konok Tamás Kossuth-díjas és Mózes Katalin alkotásaiból Új Kollázsok '12 címmel szerdától látható kiállítás a Vizivárosi Galériában, Budapesten.
A Magyar Írószövetség szeretettel meghívja Önt, kedves családját és barátait A TÖRTÉNETI ESSZÉ ÉS AMI KÖRÜLÖTTE VAN című beszélgetésre. Domonkos László író, újságíróval Tábori László beszélget.
Életének 87. évében pénteken nagykanizsai otthonában váratlanul elhunyt Rózsás János író, történész, a magyar Gulag-foglyok krónikása - tudatta a család az MTI-vel.
A határon túli magyarságot érintően a kulturális diplomácia legfontosabb célkitűzése a népességmegtartó képesség növelése, a nemzeti identitás erősítése és a gazdaságélénkítés, például a turizmus fejlesztése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén.
Kondor Béla legfontosabb grafikai sorozatait és kevésbé ismert alkotásait gyűjti egybe a Forradalmár, próféta, melós című kiállítás, amely a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban nyílik november 3-án