Ugrás a tartalomra

Bartók-Pásztory-díjakat adnak át

Bánkövi Gyula zeneszerzőnek, Keller András hegedűművésznek, Lakatos György fagottművésznek és Rozgonyi Éva karnagynak ítélte idén a Bartók-Pásztory-díjat az elismerést gondozó kuratórium.

Tárlat az egykori gödöllői művésztelep hölgy tagjainak munkáiból

Olajfestmények, grafikák, akvarellek, játékok, textilek és könyvillusztrációk segítségével pillanthatnak be az érdeklődők a 20. század elején pezsgő szellemi műhelynek számító gödöllői művésztelep életébe a kolónia nőtagjainak munkáiból szombat délután nyíló kiállításon a királyi váróban.

A Múlt és Jövő folyóirat Erdély-Látó számának bemutatója Szegeden


2012. március 23-án Szegeden a Grand Caféban tartotta Erdély-Látó számának bemutatóját a Múlt és Jövő című zsidó kulturális folyóirat.

Kezdődik a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója

Tizenhetedik alkalommal rendezi meg a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóját péntektől április 1-ig a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, az idén a tordai Petőfi Sándor Művelődési Egyesülettel társszervezésben.

Sikeresek külföldön az olasz gyerekkönyvek

Sikeresek külföldön az olasz gyermekirodalmi művek, az utóbbi két évben több ilyen olvasmány szerzői jogát adták el, mint amennyit megvásároltak – mondta Giovanni Peresson, az olasz kiadók szövetségének (AIE) elnöke a Bolognában rendezett ifjúsági könyvkiállítást és -vásárt követően.

BTF – A fából faragott királyfi a Művészetek Palotájában

A különleges programmal emlékezik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében Bartók Béla születésének évfordulójáról a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vasárnap este a Müpában. A fából faragott királyfi című táncjátéknak és Stravinsky Orfeusz című balettjének nem csak a zenéje hangzik el Kocsis Zoltán vezényletével – a Szegedi Kortárs Balett Juronics Tamás koreográfiájával kelti új életre a darabot.

Napút Hetedhét-díj

A Napút folyóirat Hetedhét című világirodalmi rovata adja a nevét annak a műfordítói díjnak, amelyet a tavaszi napéjegyenlőség napján adott át a lap szerkesztősége nevében Szondi György főszerkesztő.

OPEN READING GYŐRI LÁSZLÓVAl

A Magyar Írószövetség Költői Szakosztálya tisztelettel meghívja az OPEN READING, azaz ’szabad felolvasások’ következő rendezvényére március 27-én 18 órától az Írószövetség klubjába (Bajza u. 18).

A hónap folyóirata

A Magyar Írószövetség és az Arany János Alapítvány A hónap folyóirata című új rendezvénysorozatának estjére várja az érdeklődőket.

Tízéves az E-MIL

A Magyar Írószövetség és az Arany János Alapítvány az ERDÉLYI MAGYAR ÍRÓK LIGÁJÁNAK 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi műsorára várja az érdeklődőket.

CSIKÓFOGAT – fiatal alkotók estje

A Magyar Írószövetség és az Arany János Alapítvány Fischer Botond költő estjére várja az érdeklődőket.

Internet Fiesta péntektől a könyvtárakban

A netes munkakeresés és az e-ügyintézés rejtelmeibe is bevezetik az érdeklődőket az idei Internet Fiesta országos rendezvénysorozaton, melynek a könyvtárak adnak otthont péntektől egy héten át.

Színházi világnap – Nyitány a Fészek Színházban egy Ibsen-darabbal

Ibsen A nép ellensége című darabjának bemutatójával már szombaton megkezdődik és egy héten át tart a színházi világnap megünneplése a Fészek Színházban Budapesten, az Orczy úton.

Réti Anna és Hód Adrienn kapta a Lábán Rudolf-díjat

Réti Anna Vis-á-vis című produkciója és a Hód Adrienn által koreografált Basse Danse című produkció kapta idén a Lábán Rudolf-díjat: a 2011-es év legkiemelkedőbb hazai kortárs táncelőadásainak járó elismerés szerdai átadóján a győztes alkotások kihirdetése mellett a szakmai díj jövőjéről is szó esett.

A költészet napján nyílik meg a Rózsavölgyi Szalon

A budapesti belvárosban, a Lajta Béla által tervezett Szervita téri épületben száz éve működő Rózsavölgyi Zeneműbolt felett április 11-én, a költészet napján nyílik meg a Rózsavölgyi Szalon.

„Talán a költők mégis győznek egyszer”

Kevés az olyan színházi produkció, amely pátoszmentesen, az agyonhasznált kliséket mellőzve idézné fel az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot. A Kolozsvári Állami Magyar Színháznak Tudunk ma ünnepelni? című verses-zenés összeállításával azonban sikerült egyedi módon emlékeznie a márciusi ifjakra.

Kilenc fővárosi zenekar részesül a NEFMI 1,4 milliárdos támogatásából

Kilenc zenekar részesül abból a csaknem 1,4 milliárd forintos összegből, amelyet fővárosi komolyzenei együttesek rendkívüli támogatására csoportosított át a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI).

Elhunyt Györgyfalvay Katalin táncművész-koreográfus

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Györgyfalvay Katalin Erkel Ferenc-díjas érdemes művész, táncművész-koreográfus - közölte az MTI-vel a Hagyományok Háza.

Filmalap: tiszta lappal indulnak tovább a producerek

Rendeződhet a producerek tartozásainak ügye a kormány keddi határozata értelmében, amely rendelkezik a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) megszüntetéséről és a tartozások rendezéséről.

Bozsik Yvette a támadások miatt nem vállalja a Trafó vezetését

Az őt ért személyes és szakmai támadások, valamint nevének és eddig elért eredményeinek "besározása" miatt nem vállalja Bozsik Yvette táncművész, koreográfus a Trafó Kortárs Művészetek Háza vezetését – tájékoztatta szerdán a Bozsik Yvette Alapítvány az MTI-t.

A KALLIGRAM Kiadó bemutatja A felejtés története című kötetet

A KALLIGRAM Kiadó Március 22-én, csütörtökön délután 4 órakor az Írók Boltjában (Bp. VI. Andrássy út 45.) bemutatja: A felejtés története – A Holokauszt tanúsága irodalmi művekben című kötetét.

Tamási Claudia Ismeretlen művek című kiállítása

A Godot Galéria bemutatja Tamási Claudia Ismeretlen művek című kiállítását.

SZÍNHÁZI VILÁGNAP ŐSBEMUTATÓVAL


1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozat alapján e napon van a SZÍNHÁZI VILÁGNAP.

Új Istenségek és POP - HORROR - DEKADENCIA a NextArt Galériában

A József Attila Kör szeretettel várja a 2012. március 23-án, pénteken 18 órakor tartandó tárlatvezetésre Szöllősi Géza Új Istenségek című kiállításán!

Dokumentumfilmek támogatásáról döntött a Médiatanács

Huszonkét dokumentumfilm gyártását támogatja a Médiatanács, összesen több mint 191 millió forinttal; a filmeket elkészültük után a köztévé csatornái is műsorra tűzik.

Több mint ötszáz könyv tűnt el a marosvásárhelyi Teleki Tékából

A 45 évvel ezelőtti legutóbbi teljes leltár óta 538 kötet tűnt el a marosvásárhelyi Teleki Téka gyűjteményéből.

Grecsó Krisztián kapja idén az AEGON Művészeti Díjat

Grecsó Krisztián veheti át kedden este az AEGON Művészeti Díjat Mellettem elférsz című regényéért, amely a Magvető Könyvkiadónál jelent meg 2011-ben – jelentették be kedden Budapesten.

A Zöld Pardon marad Újbudán és április 20-án nyit újra

Április 20-án a Magna Cum Laude koncertjével nyit újra a Zöld Pardon. A népszerű szórakozóhely, amely 12 évig a Petőfi híd budai hídfőjénél működött, marad a XI. kerületben és a Rákóczi híd hídfőjénél fog üzemelni.

Új Színház – Eperjes Károly valószínűleg elhagyja a társulatot

Elhagyja az Új Színház társulatát Eperjes Károly, ami azért meglepő, mert a Kossuth-díjas színművész baráti kapcsolatot ápol Dörner Györggyel, a teátrum új igazgatójával – írta keddi számában a Blikk. A művésznek ugyan március 31-ig kell választ adnia, távozik-e a társulattól, ám a lap szerint Pozsgai Zsolt főrendező nem lát esélyt arra, hogy náluk maradjon a Kossuth-díjas színész.

Magyar Drámaíró Verseny – Harmadszor Békéscsabán

Szabó T. Anna, Egressy Zoltán és Garaczi László verseng a közönség és a zsűri kegyeiért a XVII. Magyar Drámaíró Versenyen március 23. és 25. között az eseménynek harmadik alkalommal otthont adó Békéscsabai Jókai Színházban.

József Attila-díjak – Írószervezetek levele a kulturális tárcához

Nyílt levélben fordult a József Attila-díjak odaítélése kapcsán a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőihez nyolc írószervezet, megdöbbenésüknek adva hangot amiatt, hogy idén a kuratórium jelöltjei közül hat helyett másoknak adományozták a kitüntetést. A szervezetek párbeszédet sürgetnek az ügyben.

Színházi világnap - Kállai Ferenc-életműdíj a Magyar Színházban

Dániel Vali színművész és Roskó János öltöztető kapja idén Kállai Ferenc-életműdíjat, amelyet a színházi világnapon, március 27-én este adnak át a Magyar Színházban.

Faludy-szavalóverseny

A tabi Rudnay Gyula Középiskola humán munkaközössége negyedik alkalommal rendez országos szavalóversenyt Faludy György verseiből.
Első három versenyünk nyertese a Nemzeti Színház nagyszínpadán neves művészek társaságában adhatta elő győztes produkcióját a költő századik születésnapja alkalmából rendezett esten.

Nő az érdeklődés Szlovákiában a "Szülőföldön magyarul" ösztöndíj-pályázatok iránt

Az eddiginél is nagyobb érdeklődés várható Szlovákiában a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt "Szülőföldön magyarul" ösztöndíj-pályázatok iránt - derült ki a pályázatok lebonyolító szervezetének feladatát ellátó Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) prognózisából.

Az amerikai Magyar Baráti Közösség is a friss Magyar Örökség-díjasok között

Írói életutat és közéleti tevékenységet is díjaznak március 24-én a Magyar Örökség kitüntető címmel, az ünnepséget hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében rendezik.

Nemzetközi gitárfesztivál a Fertő tónál

A gitárzene kedvelőit és művelőit várják április 1–4. között a 14. Nemzetközi Gitárfesztiválra a burgenlandi Ruszt városába.