Ugrás a tartalomra

Hungarológiai konferencia Kolozsváron

Hogyan válaszolnak az egyre globalizálódó világ kihívásaira a magyar közösségek, mi történik a helyi identitástudattal? Ezekre a kérdésekre is keresik a választ hétfőtől Kolozsváron, a 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson. A konferenciát Schmitt Pál államfő nyitja meg.

Vajda Gergely a Magyar Rádió zenei együtteseinek új vezetője

Vajda Gergelyt kérte fel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara vezető karmesteri teendőinek ellátására a 2011/2012–es évadra Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója. A fiatal zeneszerző-karmester megbízatása 2012. július 31-ig tart, amely a felek kölcsönös megegyezése alapján hosszabbítható meg.

Zsámbéki Színházi Bázis – 33. hét


Változások!

Székely nemzeti operát mutatnak be Erdélyben augusztus 20-án

A Csaba királyfi című székely nemzeti opera ősbemutatóját az erdélyi Gyergyószárhegyen tartják szombaton, az előadás szervezői több ezer nézőre számítanak.

A magyar dal napja – Bírók, rendőrök és elítéltek koncertje Nyíregyházán


Testközelből kísérhetik végig a rendőrök, a bírók, az ügyvédek, valamint az elítéltek zenekarainak koncertjét a látogatók a szeptember 11-én megrendezendő magyar dal napjának eddigi legkülönlegesebb helyszínén, a nyíregyházi büntetés-végrehajtási intézetben.

A torinói ló New Yorkban

Az év legfontosabbnak tartott filmjeit felsorakoztató New York-i filmszemlén is bemutatják a Lincoln Centerben Tarr Béla díjnyertes alkotását, A torinói ló című filmet.

Az 1956-os forradalom képei, rajzai, szobrai a vásárhelyi Emlékpontban

Az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlás emlék- és élményanyagát bemutató képzőművészeti alkotásokból – Csizmadia Zoltán és Tóth Sándor műveiből – nyílik kiállítás pénteken a hódmezővásárhelyi Emlékpontban – tájékoztatta Medgyesi Konstantin, az intézmény sajtóreferense az MTI-t.

Magyarország kiemelt díszvendége a pekingi XIV. Nemzetközi Art Expónak

Magyarország kiemelt díszvendége a Pekingben csütörtökön nyíló XIV. Nemzetközi Art Expónak. A hétfőig tartó rendezvényen nyolc magyar művész alkotásaival találkozhat a kínai közönség.

Elnökválasztás a József Attila Kör szigligeti táborában

A József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) augusztus 23. és 27. között rendezi meg irodalmi táborát a szigligeti alkotóházban - tájékoztatta a szervezet az MTI-t. A táborban közgyűlést is tartanak, ekkor választják meg a JAK következő elnökét és a JAK-füzetek sorozatszerkesztőit is.

Művészetek Magtára nyílt Bódvaszilason

A kultúra és a természet talált egymásra a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bódvaszilason, ahol szerdán felavatták a Művészetek Magtárát. A több mint kétszáz éves egykori magtár uniós forrásból, mintegy 500 millió forintból újult meg és a természetművészet központja lett.

Közzétették a Színikritikusok Díjának jelöltjeit

A Színházi Kritikusok Céhe nyilvánosságra hozta a Színikritikusok Díjára jelöltek listáját; az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeit elismerő díjakat 15 kategóriában nyújtják át a szeptember 25-i ünnepélyes díjátadón a Magyar Színházban.

Új kortárs művészeti elismerés a Leopold Bloom képzőművészeti díj

A magyar képzőművészet nemzetközi jelenlétét szeretné erősíteni az idén először meghirdetett Leopold Bloom képzőművészeti díj; az elismerésre jelölt Barakonyi Zsombor, Batykó Róbert, Kis Róka Csaba, Szűcs Attila, Agnes von Uray és Vécsei Júlia munkáiból szombaton kiállítás nyílik a BTM Kiscelli Múzeumban.

Krasznahorkai László az Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztivál vendége

Krasznahorkai László Kossuth-díjas írót meghívták az Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol Colm Tóibín neves ír novellistával, újságíróval beszélget a közönség előtt augusztus 26-án, pénteken délután.

Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán közös estje a Millenárison

Grecsó Krisztián író és öccse, Grecsó Zoltán táncos-koreográfus közös estjét láthatja a közönség a Szavak a szabadban - Tánc és irodalom a Millenárison című sorozat keretében csütörtök este.

Augusztus 20. – Szent István-nap Pannonhalmán

A Tihanyi Alapítólevél és a Pannonhalmi Kiváltságlevél kiállításával,  filmvetítéssel, koncerttel és gyermekprogramokkal várja a látogatókat szombaton, Szent István napján a Pannonhalmi Bencés Főapátság.

A halálba táncoltatott leány is szerepel a montreali filmfesztiválon

A Kaland című Márai-feldolgozás mellett egy másik magyar film, Hules Endre A halálba táncoltatott leány című alkotása is szerepel a csütörtökön kezdődő 35. Montreal World Film Festival programján.

Meghalt Kosaras Vilmos színész, producer

Életének 71. évében elhunyt Kosaras Vilmos, a Kanadai Magyar Televízió producere. Az 1973 óta Kanadában élő színész-rendezőt Torontóban, augusztus 13-án érte a halál – közölte a család hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Csokits János költő


Meghalt Csokits János József Attila-díjjal és Balassi-karddal kitüntetett költő, esszéíró – tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

Újra Metropolitan operaközvetítések a szegedi Belvárosi moziban

Októbertől újra láthat operaközvetítéseket a New York-i Metropolitanből (Met) a szegedi Belvárosi mozi közönsége.

Medveles


A fenti címmel olvas fel Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke és Erős Kinga író, a Magyar Írószövetség titkára augusztus 19-én, pénteken 19 órától a székelyudvarhelyi Portré Kávézóban.

Dusa Lajos és Papp Für János a debreceni író, költő találkozó díszvendégei

Szerdán, azaz augusztus 17-én helyi idő szerint 14 órától a debreceni Latinovits Kávézó (Csapó u. 28. sz.) ad otthont annak az irodalmi találkozónak, amelyre nagy szeretettel várják a Hajdú-Bihar és Bihar megyei irodalmárok, amatőr és profi írók, költők jelentkezését.

Csetneki József, Dobrián Melinda, Lemhényi Zsolt és Aknay János a Kultúrkörben

Kultúrkör
2011. augusztus 15. hétfő
Magyar Rádió, Kossuth adó 20.30–21.00
szerkesztő-műsorvezető: Antall István

Rippl-Rónai-kiállítás Kaposváron – Több mint ötszázan voltak a megnyitón

A nagyközönség szombaton láthatta először azt a reprezentatív tárlatot, amellyel Rippl-Rónai József (1861–1927) festőművész születésének 150. évfordulójáról emlékezik meg szülővárosa, Kaposvár. A somogyi megyeszékhely megújult kulturális központjában 138 alkotást bemutató gyűjteményes kiállítás képeit 4,5 milliárd forint értékre biztosították.

Mesélő házak – Románok Budán és Pesten

A XIX. századi román értelmiségiek, politikusok, kereskedők a magyar főváros képét meghatározó épülete mellett életük is megelevenedik Berényi Mária Mesélő házak – Románok Budán és Pesten című, román–angol–magyar nyelvű képes albumában, amelyet hétfőn mutatnak be a Budapesti Történeti Múzeumban.

Nyáron az olaszok krimit olvasnak

A krimik a legnépszerűbbek az olaszok körében a nyári vakáció idején, a júliusi eladási adatok szerint a legnépszerűbb öt kötet közül három is bűnügyi műfajú volt.

Szabadtéri színpaddal is kiegészül a hévízi római romkert

Fesztiválok és más rendezvények megtartására is alkalmassá válik a hévízi római kori villa körül kialakított romkert, amely szabadtéri színpaddal és játszótérrel is kiegészül.

Sziget – TRANSITion – Német utcaszínház a vallások és társadalmak harcáról


Egyszerre látványos előadás és filozófiai kérdéseket felvető darab a PAN.OPTIKUM német utcaszínházi társulat TRANSITion című produkciója, amely esténként 10 órakor kezdődik a Sziget fesztiválon.

Hyperion – Utazások, ébredések, találkozások – Sütő Zsolt fotókiállítása


Megnyitó: 2011. augusztus 14., vasárnap, 16.00
Helyszín: Kolozsvári Szépművészeti Múzeum

Sziget – Pintér Béla Társulata – Új helyszíneken a Parasztopera


Újra láthatja a Pintér Béla Társulat leghíresebb darabját, a már több mint 250-szer játszott Parasztoperát péntek éjjel a Sziget közönsége. A produkciót az idén új helyszíneken játsszák, a Sziget után – az ősszel induló évadban – a Trafó műsorán is szerepel.

Osztrák lap: operát ír salzburgi felkérésre Kurtág György

Operát ír Kurtág György a Salzburgi Ünnepi Játékok leendő új intendánsának, Alexander Pereirának a felkérésére - írta pénteken egy osztrák újság, közelebbről meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Sziget – Magyar fellépő a szombati programból: Akkezdet Phiai

Két fellépést is vállalt szombatra a Závada Péter (Újonc) és Süveg Márk (Saiid) által alkotott Akkezdet Phiai; a slam-hiphop duó tagjai a Sziget fesztiválon a Medúza sátras koncert előtt saját verseiket olvassák fel az Octopus összművészeti helyszínen.

Látványtárat alakítottak ki a szentesi Koszta József Múzeumban

Uniós támogatással új, a múzeumpedagógiai munkát és a kutatást segítő látványtárat alakítottak ki a szentesi Koszta József Múzeum Széchenyi ligetben található épületében.

Megnyílik az Iseum Szombathelyen

Időszaki kiállítással pénteken megnyílik és előzetes bejelentés nélkül is látogatható lesz az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház Szombathelyen.

József Attila Színház: a színészek alkalmazotti jogviszonya megszűnik, de vállalkozói szerződéssel tovább játszhatnak

Októberben indul az évad a József Attila Színházban, az új igazgató, Nemcsák Károly őszre és  tavaszra tervez egy-egy saját bemutatót a színház eddigi társulatának tagjaira is építve. A színészek alkalmazotti jogviszonyát – csoportos létszámleépítéssel – megszünteti, de többekkel vállalkozói szerződést kötne bizonyos előadásokra.

Sziget – Magyar fellépő a pénteki programból: Európa Kiadó


A Sziget fesztivál egyik új helyszínének, a nemzetközi Európa Színpadnak az Európa Kiadó az egyetlen magyar fellépője. Az idén 30 éves zenekar pénteken 20.40-kor kezd, Menyhárt Jenő "igazgató" az MTI-nek elmesélte, mi újság a legendás csapat háza táján.