Ugrás a tartalomra

8. Kortárs Drámafesztivál Budapest

NOVEMBER 20. 20.00 – Bakelit Multi Art Center, Nemzetközi színházi program – Rona Žulj: Nevet a nap, Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka, rendező: Antal Attila, 95 perc, szünet nélkül, magyar nyelven, angol feliratozással

Ünnepség a Jean Améry-díjas Kertész Imre tiszteletére Bécsben

Ünnepségen köszöntötték Kertész Imrét hétfőn este Bécsben abból az alkalomból, hogy idén ő kapta a Jean Améry-díjat. Az osztrák származású esszéíróról elnevezett elismerést októberben, a frankfurti könyvvásáron adták át az írónak.

Beszámított veszteség


Az Apokrif folyóirat szeretettel meghívja Önöket a Napkút kiadó gondozásában, idén decemberben megjelenő, Beszámított veszteség című versantológia könyvbemutatóira, melyek során a kötet mind a kilenc szerzője bemutatkozik a közönségnek.

Pályázat fiatal újságíróknak

Elindult a 2010-es Európai Fiatal Újságíró Díj, keressük Európa legkimagaslóbb, feltörekvő újságíró-tehetségét. Ha 17 és 35 év közötti újságíró vagy újságírást tanuló diák vagy, akkor ez egy kihagyhatatlan lehetőség számodra! Te lehetsz a hazád országos győztese, vagy megnyerheted a kiváló pályaműveket megillető 3 különdíj egyikét is.

Prózaműhely


2009. november 19. csütörtök, 18 óra ( Magyar Írószövetség, 1062 Budapest, Bajza utca 18. – Könyvtár)

Vranik Roland a legjobb rendező a sevillai filmfesztiválon

Adás című játékfilmjével Vranik Roland nyerte el – Magyarországról elsőként – a sevillai filmfesztivál legjobb rendezői díját és a diákzsűri díját – közölte a Magyar Filmunió hétfőn.

Nagy István DISSZONANCIA


A Magyar Műhely Galéria Nagy István DISSZONANCIA című kiállításának megnyitójára várja az érdeklődőket 2009. november 18-án, szerdán 18 órára.

ÚJ HELYEN A TOLCSVAY KLUB!



Budapest, VI. Bajcsy Zs. út 59.
November 17., kedd A magyar nyelv titkai – KISS DÉNES költő előadása

Beszélgetések az aggyal - tolmács a magyar nyelv!

Átadták a Hazám-díjakat


Az idén Bálint András színművésznek, Erdélyi Zsuzsanna néprajztudósnak, Jancsó Miklós filmrendezőnek, Nagy Károly szociológusnak, Tóth István fotóművésznek, Pataki Ferenc és Somlyódi László akadémikusnak ítélte oda a Hazám-díjat az elismerésről döntő kuratórium.

Szűgyi Zoltán: Pillangóversek


A Magyar Írószövetség Avantgárd Szakosztálya – Bohár András Kör szeretettel meghívja 2009. november 17-én, 17 órától Szűgyi Zoltán Pillangóversek című kötetének bemutatójára.

Elhunyt Tüskés Tibor

A Magyar Írószövetség mély fájdalommal tudatja, hogy 2009. november 11-én, 79 esztendős korában elhunyt Tüskés Tibor szerkesztő, irodalomtörténész

Múzeumok Őszi Éjszakája lesz szombaton

Budapesten 31, vidéken 49 múzeum, kulturális és művelődési intézmény csatlakozott az idén első alkalommal megrendezett Múzeumok Őszi Éjszakájához, mely szombaton várja az érdeklődőket – mondta el Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) kulturális szakállamtitkára a programsorozatot beharangozó sajtótájékoztatón Budapesten.

Irodalmi beszélgetés a nagyvadakról

Négy, Szegeden élő szerzőt hívott meg felolvasóestre az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány, közülük ketten vajdasági származásúak. Kovács Flóra, Kollár Árpád, Orcsik Roland és Lanczkor Gábor felolvasóestjére november 20-án, pénteken 20 órától kerül sor a székelyudvarhelyi G. Caféban.

TERÉZVÁROSI KÖNYVHÉTVÉGE

2009. november 13–15.A Könyves Szövetség rendezésében
KÖNYVEK MÁR 50 FORINTTÓL!

Megnyílik a Hadik Kávéház Újbudán!


Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső egykori törzshelyén, a közeljövőben megnyíló Hadik Kávéházban mutatta be Molnár Gyula Újbuda polgármestere a Társadalmi Érték Testületet (TÉT), melynek feladata, hogy az igényesség és a magas esztétikai színvonal megőrzésével a Bartók Béla úton néhány éven belül létrejövő kulturális városközpont kortárs képzőművészeti galériák, múzeumok, gyűjtemények iránt érdeklődő bel- és külföldi turisták zarándokhelye legyen.

Nő, tükör, írás


A Ráció Kiadó szeretettel meghívja a Nő, tükör, írás Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról című kötetének bemutatójára 2009. november 12-én, 17 órától. Helyszín: Fókusz Könyváruház, VII. ker. Rákóczi út 14.

Búcsú Hőgye Zsuzsa színművésznőtől – 1941–2009


A minap érkezett a megrendítő hír: hosszantartó, súlyos betegségben 2009. november 7-én elhunyt Hőgye Zsuzsa Jászai-díjas színművésznő. Hőgye Zsuzsanna 1941. január 29-én született Budapesten.

Kihirdették az Európai Filmdíj jelöltjeit

Jacques Audiard börtönthrillerét, A prófétát hat kategóriában jelölte díjára az Európai Filmakadémia (EFA); a mozi májusban elnyerte a cannes-i filmfesztivál zsűrijének nagydíját, és Franciaország a legjobb külföldi film Oscar-díjára is nevezte.

Irodalmi Centrifuga -- Egyesült Áramlatok

Tormay Cecile Bujdosása – Titkok és igazságokNovember 19. este 7. Centrál kávéház Az írónőt és pályafutását Bánki Éva és Gordon Agáta szemlézi.

Focus '89 fesztivál Brüsszelben a berlini fal leomlásának 20. évfordulóján

Focus '89 címmel egész héten át tartó kulturális fesztivál kezdődik hétfőn Brüsszelben a berlini fal leomlásának 20. évfordulója alkalmából.

Iancu Laura: névtelen nap

Iancu Laura névtelen nap című verseskötetének bemutatója 2009. november 11-én, 18 órától. Helyszín: Új Színház – Bubik István Stúdiószínpad, VI. ker. Paulay Ede utca 35.

Haas György: A szeretet apostola volt

A Magyar Írószövetség 2009. november 9-én, hétfőn 18 órától Haas György: A szeretet apostola volt Varga Béla a Nemzetgyűlés és az Emigráns kormány volt elnökének életéről írt könyvének bemutatójára várja az érdeklődőket.

A TNPU-Archívum: Szentjóby Tamás Kentaur című filmjének világpremierje

Időpont: 2009. november 12. (csütörtök), 20.00 és 21 óraHelyszín: Toldi mozi, nagyterem (1054 Bajcsy-Zsilinszky út 36–38.)

A kabaré csillagai

Magyarország egyetlen kulturális utcalapja idén is a Gödörben ünnepli születésnapját, ezúttal egy nagyszabású kabaré keretében.

SZÍNHÁZ–DRÁMA–NEVELÉS

Az idén 20 éves Magyar Drámapedagógiai Társaság 2009. november 12–15-én rendezi meg a SZÍNHÁZ–DRÁMA–NEVELÉS elnevezésű módszertani programját Budapesten, a Marczibányi Téri Művelődési Központban, immár tizenhetedik alkalommal.

MINDIG HAT ÓRA VAN

A Magyar Írószövetség Avantgárd Szakosztálya – Bohár András Kör szeretettel meghívja Kántor István Monty Cantsin Amen! MINDIG HAT ÓRA VAN című szerzői estjére.

Nemzetközi könyvvásár Marosvásárhelyen

November 5–7. között tizenötödik alkalommal rendezik meg a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt.  A marosvásárhelyi Nemzeti Színházban várhatóan a korábbi éveknél több, rekordszámú kiállító mutatja majd meg könyvtermését, rácáfolva a nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság miatti várakozásokra.
 
Péntek, november 6.
11.00    Nemzeti Színház – Beszélgető sarok  (Előcsarnok, emelet, jobb) – Pont kiadó – a 150 éve született Benedek Elek emlékezetére bemutatkozik a Fordulópont folyóirat és a Fordulópont könyvek sorozat. Bemutatja: Szávai Ilona, szerkesztő.14.00    Nemzeti Színház – Pallas Akadémia kiadó standja – dedikálás – Albert Ildikó: Léleképítés; Jánossy Alíz: Szárhegyi beszélgetések; Váli Éva: Házimúzeum14.00    Nemzeti Színház – Beszélgető Sarok (Előcsarnok, emelet, jobb) – Irodalmi Jelen Kiadó – könyvbemutató – Bogdán László: Ricardo Reis Tahitin15.00    Nemzeti Színház – Beszélgető Sarok (Előcsarnok, emelet, jobb) – könyvbemutató – Óvári Óss Enikő: Zárszámadás önéletrajzi regényének bemutatása. Bemutatja: Jánosházy György.15.00    Nemzeti Színház – Bookart Kiadó standja – dedikálás – Markó Béla15.00    Nemzeti Színház – Pallas Akadémia kiadó standja – dedikálás – Böjthe-Bayer Barna: Görgényi-havasok északi és középső része – Erdély hegyei, 31; Sarány István: Toronyiránt Európában – Utak, tájak, emberek 1.

Aranyérmet kapott Barcelonában Marton Éva operaénekes

Harminc év után először adta át aranyérmeit Európa egyik vezető operaháza, a barcelonai Gran Teatre del Liceu. A ház újbóli megnyitásának tízedik évfordulóját ünneplő, december 2-ig tartó sorozat keretében tíz, a Liceuhoz és közönségéhez kötődő világhírű művész - köztük Marton Éva drámai szoprán - kapta meg a mintegy 10 dekás érmet.

Kárpát-medencei magyarok zenéje a Hagyományok Házában

Felvidéki és vajdasági muzsikusok is fellépnek november 7-én Budapesten a Hagyományok Háza színháztermében; a Kárpát-medencei magyarok zenéje elnevezésű gálakoncert célja, hogy bemutassa: a népzenének, a világzenének is ott a helye a hangversenytermekben és a színházakban.

SZÍN-TÉR


…darabokra szedett darabok… …írói szándékok a színfalak előtt és mögött……az igazságérzet drámája a színész és a rendező jelenlétében...

MAKRA LAJOS ÉLETINTERJÚ

 - könyvbemutató -A XV. Nemzetközi Könyvvásár alkalmával a Komp-Press Kiadó és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös rendezvényeként könyvbemutatóra kerül sor, mely alkalommal ismertetik Ferencz Éva - Zsehránszky  István MAKRA LAJOS című, a Prospero Könyvek sorozatban megjelenő kötetét.

Elhunyt Jánky Béla

Jánky Béla nívódíjas költő, író, műfordító, szerkesztő a Magyar és a Román Írószövetség tagja 2009. október 26-án hosszú betegség után elhunyt.2009.október. 30-án (pénteken) 14 órakor a Kolozsvári Házsongárdi Temető nagy kápolnájából kísérik végső útjára.

Részegh Botond: MUNDUS IMAGINALIS


A Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Szentendre) 2009. október 29-én 18 órára Részegh Botond grafikusművész MUNDIS IMAGINALIS című kiállításának megnyitójára várja az érdeklődőket.

Magyarországi turnén Az éj puha teste

Böszörményi Zoltán szeptemberben és októberben hathetes magyarországi turnén vesz részt. Az író-olvasó találkozókra mindenkit szeretettel vár, azokat is, akik olvasták regényeit (Az éj puha teste, Vanda örök) és/vagy verseit, azokat is, akik csak most ismerkednek velük, és azokat is, akik még a határozatlanok táborát erősítik.
A program:
Okt. 29.:  18.00 – SZEGED, Grand Café

A Werk Akadémia a Divatblogok Éjszakáján

Összefognak a divatblogok, hogy egy eddig még sohasem volt online rendezvény keretében a divatrajongókat egy izgalmas, virtuális éjszakai randevúra hívják.A divatlap.hu szervezésében a Divatblogok Éjszakáján, az október 29-én este 19.00–24.00 óráig tartó online programsorozatban a bloggerek kötöttségek nélkül, saját elképzeléseik szerint, önálló programokat kínálnak a látogatóknak.

A Három nővér és az Árva élet című produkciók a Biennálén

A Biennálé keretében a Kolozsvári Állami Magyar Színház október 28-án, szerdán este 7 órakor a Fészek Művészklubban az Árva élet című előadást mutatja be Kakuts Ágnes előadásában, majd október 31-én, szombaton este 7 órakor a Vígszínházban A.P. Csehov: Három nővér című előadását láthatják Tompa Gábor rendezésében.