Ugrás a tartalomra

Gondolat, konfliktus, cselekvés

Ha valakinek van mersze egyszer a vasárnapját a szokványostól eltérő módon tölteni egy „akadémiai”, de korántsem akadémikus beszélgetésen a Maladype Színház tagjaival, az biztosan maradandó szellemi-gondolati élménnyel feltankolva vághat neki a következő hétnek. Tudósítás a legutóbbi Szabad Akadémiáról.

 

 

Gondolat, konfliktus, cselekvés

Szabad Akadémia a Maladype Színházzal

A Maladype Színház egy 2002-ben alakult független színtársulat, amely céljaiban, szellemiségében épp e függetlenséget igyekszik hangsúlyozni. Repertoárjukban többnyire klasszikus darabok szerepelnek, melyeket új kontextusba helyezve, a színész-közönség viszonyának újragondolásával adnak elő.

Ez utóbbi kapcsolat, előadó és néző kommunikációja az alappillére annak a műhelysorozatnak, amelyet tavaly ősszel kezdett el a Maladype, Balázs Zoltán színész, rendező, művészeti vezető koordinálásával. A Szabad Akadémia elnevezésű beszélgetéssorozat lényege, hogy „színész” és „közönség” közösen vitatják meg azokat a kérdéseket, amelyek tűnhetnek akár egészen hétköznapinak, mégis húsbavágó jelentőségűek a színházcsinálás, az előadás és az élmény létrejötte, befogadása szempontjából.

A beszélgetéseknek helyet adó terem maga is olykor a színházi tér funkcióját tölti be: a budapesti Mikszáth téren álló bérház egyik tágas lakásában alakították ki Bázis névre hallgató székhelyüket. E nagyobb nappali szoba méretű játéktér ad helyet például Übü király című előadásuknak, de emellett láthatók produkcióik a Merlinben, a Tháliában, idén januárban pedig Szegeden jártak a Reök Palotában. A legutóbbi vasárnap délelőtt azonban nem matiné-színházon vehetett részt az, aki ellátogatott a Szabad Akadémia aktuális programjára. Balázs Zoltán moderátor vezette fel  A cselekvő gondolat című eszmecserét, melyben végigkövethettük a megfoganó gondolat, a magunkkal és a környezetünkkel vívott konfliktus, majd a tettekre váltott szavak útját, és mindazt a tovagyűrűző következményhullámot, amelyet kis és nagy tetteinkkel kiváltunk. Mielőtt a vitába belemelegedtek volna a résztvevők, Balázs Zoltán tolmácsolta az előző Szabad Akadémia-vasárnap vendégének, Schilling Árpádnak köszönő szavait, aki elmondása szerint a Krétakör feloszlása óta nem vett részt ilyen építő beszélgetésen. A délután megérkező aktuális vendégnek, Kukorelly Endre számára szintén újszerű rétegei, lehetőségei nyíltak meg a közönséggel való kapcsolatnak.

A Szabad Akadémián ugyanis nem különül el előadó és hallgató, az eszmecsere – nem kis mértékben Balázs Zoltán agilitásának köszönhetően – hamar pergő hozzászólások szövetévé válik, ahol ugyan épp e spontaneitás sodorja mindig más és más vizekre a beszélgetés hajóját, de a vitatkozók végül mindig a lényegi kérdéseknél kötnek ki. Míg délelőtt főként a hétköznapi és a szélsőséges élethelyzetekben hozott döntések különbözőségéből adódó stratégiákat vitatták meg a résztvevők, addig délután Kukorelly Endre részvételével az írásművé alakuló gondolatot, s e folyamat állomásait járták körül. Tett-e a művészi tett, nagyobb súlya van-e a társadalmi vagy politikai cselekvésnek, van-e hatása a tettekre nem váltott gondolatnak? A kreatív írás lehetőségei fedik-e az alkotásban mint cselekvésben megmutatkozó „hatalmat”? Ahogyan a Szabad Akadémia beszélgetéseire jellemző: itt sem a konszenzus létrejötte, vagy egy megszívlelendő szentencia kimondása volt a cél, hanem a serkentő együttgondolkodás, amely mind a meghívott művészre, mind a beszélgetőkre inspiratívan hat. A résztvevők között ez alkalommal ott ült a társulatból Lendváczky Zoltán és Páll Zsolt, akik maguk is aktívan részt vettek a vitában.

A Szabad Akadémia rendezvényei ezekben a hetekben összekapcsolódnak egy nemzetközi független színházi vendégjáték-sorozattal is. A Maladype kezdeményezésére három országból három független színház három fővárosban vendégszerepel: a bukaresti Teatrul Act és a ljubljanai Mini Teater Budapesten, a Maladype Színház Bukarestben és Ljubljanában mutatkozik be a helyi közönségnek. A vasárnapi beszélgetés estéjén a bukaresti Teatrul Act mutatta be a Merlinben Alina Nelega Amália sóhaja (Amalia respira adânc) című művét Cristina Cassian előadásában. A monodráma számos szakmai díjat nyert, írója legutóbb 2009-ben a Kortárs Drámafesztivál vendége volt. Most a Maladype következik: a bukaresti fellépésük előtt azonban még február utolsó hétvégéjén Prágában mutatják be az Übü királyt.

Laik Eszter

Fotók: Maladype Színház

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.