Krasznahorkai, a vándor gyógyszerkereskedő

Az író Veszprémben a fordítószeminárium résztvevővel beszélgetett egyik szövegének átültetési nehézségeiről, majd az Éjszakai Egyetem programsorozat keretében tartott előadást.

Krasznahorkai,

a vándor gyógyszerkereskedő

Alig két héttel a Vajdasági Napok után, ahol többek között Tolnai Ottó szövegeinek fordíthatóságáról és értelmezési lehetőségeiről folyt az eszmecsere a szerző jelenlétében, a Balassi Intézet posztgraduális fordítószemináriumának résztvevői a Veszprémi Egyetemen összegezték Krasznahorkai László Az utolsó farkas című művének fordítása közben szerzett tapasztalataikat. A rendezvény a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara és az Irodalomtudományi Munkabizottság összefogásával jött létre.

Kilenc fordító, hat nyelv, megannyi felmerülő kérdés: a szöveg egy részletét a balatonfüredi fordítóházban Rácz Péter és Dánél Móna irányításával készítette el egy lelkes csapat, amelyhez később Krasznahorkai László is csatlakozott. Avi Dekel, Heike Flemming, Galina Rizsuhina, Alexandra Banchenko, Kati Fekete, Viktorija Šantić, Tähti Pullinen, Reet Klettenberg és Liza Socsivko kiemeltek egy-egy, az anyanyelvükön nehézséget okozó problémát. Olyan érdekes kérdések vetődtek fel többek között, hogy milyen többletjelentést hordoz a farkas szó más kultúrkörben; hogy mely igék használhatók csak emberre vagy csak állatra; vagy hogy a neutrális meghal ige miképp helyttesíthető. A prózaritmust, például, az orosz nyelvben megtartani cseppet sem egyszerű feladat, ahogyan az sem, hogy a finn fordításban valahogy megnevezzék a női szereplőt, akinek sem a kinézetéről, sem egyéb jellemzőjéről nem tudunk, a finn nyelv azonban nem ismeri azt a szót, hogy tolmácsnő.

Krasznahorkai László, aki végighallgatta fiatal fordítóit, elismeréssel és őszinte szeretettel szólt róluk és hozzájuk. „A magyar olyan nyelv, amellyel tulajdonképpen minden nyelv rokon – köszönöm, hogy megmagyarázták ezt nekem” – zárta köszönetét egy kis humorral az író.

Átsietve az egyetemi nagyelőadóba, amely már zsúfolásig megtelt, kezdetét vette az Éjszakai Egyetem Vegyes gyógyszer című előadása. „Itt két dologra nem kerül sor: éjszakára és előadásra” – nyitotta meg Krasznahorkai László az előadást. „Vándorló gyógyszerkereskedő vagyok, mindenféle bajra különböző pirulákat hoztam, ezeket szeretném bemutatni. Mindegyik ára tíz fillér” – kezdte az író a felolvasást. Krasznahorkai-szöveget csak Krasznahorkai Lászlónak szabad(na) hangosan előadni, szövegmondása nyomán szinte megelevenednek a sorok: hullámzanak, lüktetnek, táncolnak. Negyvenöt percnyi hangoskönyv, élőben.

Majd következnek a kérdések: emlékezésről, szövegalkotásról, filmről. A válaszokban az író profizmusa, intelligenciája, humora és eleganciája jelenik meg. „Fejben írom a mondatokat, és ezek a szövegek mindig velem vannak. Mint ahogy egy vízcsepp bezárul, ahogy 280 molekula egy vízcseppet alkot, úgy lesz ez egy csepp szöveg. Talán pont 280 írásjel” – fogalmaz. Aztán a felejtés művészete és az emlékezés mikéntje kapcsán elmesél egy történetet Vargas Llosáról és Marquezről, mintha ő is velük utazott volna, mi pedig hiszünk neki, és vele nevetünk, mint ahogy azon is, hogy Faulkner egyszer azért kapott pénzt forgatókönyvíróként egy hollywoodi forgatáson, hogy ne írjon. „A mi esetünk is hasonló Tarr Bélával, csak itt nincsen pénz” – üti el egy tréfával a különben nagyon is komoly kérdést, hogy kettőjük közül ki tanított kit? „Csak én adtam neki. Ez egy ilyen műfaj, a filmrendezők szörnyű alakok, nem így születnek, csak bedarálja őket a környezet” – fűzi tovább a gondolatsort.

Végezetül a gyógyszerkereskedő egy 10 banissal, és talán 10 lipával gazdagodott, mert jelenlévő költő, docens, hallgató egyaránt beszállt a játékba, hogy apróért szert tegyen egy Krasznahorkai-szövegre. Mi, többiek, – tízfilléres híján – úgy vittük el, ahogy ő eredetileg megírta: fejben.

Szöveg és fotók: Csapody Kinga