Beszélnek sokfélét – Kálmán Gábor Nova című prózakötetéről
„Jasná Horka sáros, ódon és trágyaszagú. A szóbeszéd gyorsan terjed arrafelé. Az olvasó is gyors képet kaphat a település viszonyairól. Gyorsat és bizonytalant, ami aztán történetről történetre bővül, és lapról lapra újraíródik.” – Vass Norbert recenziója
„Jasná Horka sáros, ódon és trágyaszagú. A szóbeszéd gyorsan terjed arrafelé. Az olvasó is gyors képet kaphat a település viszonyairól. Gyorsat és bizonytalant, ami aztán történetről történetre bővül, és lapról lapra újraíródik.” –
Beszélnek sokfélét
– Kálmán Gábor Nova című prózakötetéről
„Minden Jasná Horka-i stiches, mint egy hordó napon felejtett Nova – így mondogatták.” Beszélnek sokfélét. Annyi viszont bizonyos, hogy Jasná Horka egy képzelt falucska, a Nova pedig annak émelyítő, nehéz és egyesek szerint mérgező bora. Kálmán Gábor első könyvének hősei éppannyira kergék és vadak, amennyire a bortól, a háborútól, a szürke szögletességgel beköszöntő szocializmustól és az ősi babonaságoktól egy zárt kisközösség megkergülhet, megvadulhat. A Nova novelláiban elbeszélt mendemondák buja indákként kapcsolódnak össze, együtt pedig sűrű szőlőlugast – másképpen: kisregényt – alkotnak.
A kép az 1972-es Obrazy starého sveta - A régi világ képei című szlovák dokumetumfilmből származik
Jasná Horka sáros, ódon és trágyaszagú. A szóbeszéd gyorsan terjed arrafelé. Az olvasó is gyors képet kaphat a település viszonyairól. Gyorsat és bizonytalant, ami aztán történetről történetre bővül, és lapról lapra újraíródik. Annak lehetünk tanúi tulajdonképpen, ahogy a helyi kocsmában – Novától kapatosan – az újabb nemzedékekre hagyományozódnak a régiek elferdített, kiszínezett történetei. „Jasná Horkán mindenkinek volt egy bizarr története, a legtöbben eleve örököltek egyet, rájuk szállt a családnévvel.” Ezek a mesék és reáliák között dülöngélő pusmogások biztosítják voltaképpen a falu fennálló rendjének legitimációját, és kvázi eredetmondákként igazolják a település társadalmi viszonyait. A mindentudó elbeszélő azért néha kikacsint a szóbeszédek közül, és fellebbenti a fátylat egy-egy titokról: gesztusokat, viselkedésmódokat magyaráz. Többet lát ezért az olvasó a falu szeménél, ám a remekül adagolt misztikum, a bizonytalanság és az átgondolt történetvezetés mellett éppen ezek a gyüttmentnek kifecsegett titkok tartják fenn végig a feszültséget.
A legfontosabb szövegszervező motívumok már a címadó és kötetkezdő, Nova című fejezet-novellában felvonulnak. A babonák, a levegőt mérgező évszázados viszályok, az agressziót szülő eseménytelenség, a bosszú, mint zsigeri hajtóerő, a titokzatos Nova szőlő és a belőle készülő bor, a magas kapukkal elzárt udvarok, a szögletes tárgyi világ mind visszatérnek még. A szereplőkkel is hamar megismerkedünk: Ujo Fero, a bivalyerős erdész, aki pálinkával itatja lovait, persze maga is rendesen törleszt a párlatból, Abafi, a molnár, aki ahelyett, hogy átadná malmát a kommunistáknak, inkább felgyújtja azt, az erkölcscsőszt játszó, valójában viszont feslett és bűbájos Štrofeková-klán asszonyai, a városba költöző, beszélő nevű Urban, a háborúban sebet kapott Havran, vagy Sklenár, a kocsmáros. Kollektív emlékezetben meghatározott figurájuknak saját mítosza van, így lényegében statikus.
A kötet nem-lineáris időkezelésének köszönhetően különböző életkorokban, élethelyzetekben találkozunk először a hősökkel. Valaki kisgyermekként, más aggastyánként, vagy éppenséggel halála pillanatban lép színre, a későbbi oldalakon viszont nekik is kirajzolódik a múltjuk, érthetővé válnak tetteik, választásaik, szorongásaik. Sklenárról, például, azt tudjuk meg elsőként, hogy egy akasztott ember kötelét tartja a söntéspult alatt. Egy régi babona értelmében ugyanis azt várja, hogy ettől jobban fogy majd a bor. Később aztán fontos részletek derülnek ki a kötél eredetéről. A haldokló kocsmáros a mentőautóban úgy meséli a fiának, hogy halott volt már az a német katona, akit levágott a kötélről. Egy másik verzió szerint Sklenár végignézte a „nemec” haláltusáját. Bárhogy is volt, rettentően erős az a kép, amikor az ifjabb Sklenár kukába hajítja a sörhabos, borfoltos kötelet. Az pedig éppen a Vörös Hadsereg kivonulását hírül adó újságra esik a szemetesben.
Az elbeszélő merészen és magabiztosan ugrál az időben. A Nova világának két legfőbb viszonyítási pontja mégis a halált hozó háború és a szögletességgel járó szocializmus. A regény világának nagyjából minden viszálya, minden összefonódása e két eseményből származik. Persze, a tényeket elbizonytalanítandó, a rögvalóságot finoman megborítandó, azonnal tegyük még melléjük a bódító Nova bort és a valóságot elfedő/felülíró pletykákat is.
A könyvben képtelenebbnél képtelenebb történetek követik egymást: kiderül, hogy a háború előtt az állam háromszáz koronát fizetett minden családnak, akik az elnök után a Tomáš nevet adták gyermeküknek. Így lett számtalan lány is Tomáš, mint a titokzatosan vartyogó, a falu széli omladozó portán Tomáš bácsival osztozó Tomáš néni. Ez még semmi ahhoz képest, hogy a háborúban a részeg, de még mindig szomjas katonák tanklöveggel robbantották be a borospince ajtaját, utána meg borban úszva bucskáztak alá a szőlőhegy oldalán. De hát egy elképesztő vidék hajmeresztő történelméről mit is lehetne mást mesélni, mint képtelen történeteket? Jasná Horka egy esszenciális, vagyis nem létező csehszlovák falucska, működése mégis kísértetiesen hasonlít a létező kistelepülések természetrajzára.
Kálmán Gábor realizmusa kétségkívül mágikus. Éppen ezért kikerülhetetlen, hogy Bodor Ádám könyveivel is összehasonlítsuk. A Verhovina madarai friss élményével a Novának nekikezdő olvasó ugyanis képtelen elszakadni az egybevetés gondolatától. Bodor Ádám könyveiből ismerős az időtlenül létező, abszurd, lebegő kisközösségi világ, ami Kálmán bemutatkozó kötetének is jellemzője. Sőt, mindezen túl a novellafüzér és kisregény között egyensúlyozó, körkörösen mélyülő elbeszélés-technika – mely Bodornak régről sajátja, s nála jobban senki nem is műveli tán – rokonítja még a Novát a kolozsvári származású szerző műveivel. A nagyjából egy hónapos eltéréssel megjelent legújabb Bodor-, illetve bemutatkozó Kálmán Gábor-kötet egyaránt értelmezhető a lassan elnéptelenedő, végét váró, isten háta mögötti világ halk búcsúszimfóniájaként. Ráadásul akad köztük egy további, már-már hátborzongató hasonlóság is.
Boszorkányos motívumról van szó, egy könyvről. A Verhovina madaraiban Eronim Mox meséskönyve (máskor szakácskönyve), a Novában pedig Štrofeková ükanyjának tizenkét kötetes naplója az a könyv, amely az igazi titkokat, a település – ott Verhovina, itt Jasná Horka – valódi történetét rejti. Legalábbis különös, már-már kísérteties véletlen. Akárhogy is, itt-ott döcögő mondatai és pár helyen túl direkt utalásai ellenére Kálmán Gábor első kötetével méltán iratkozott fel a sosemvolt és örökké létező, kihalásra ítélt és soha be nem teljesülő tájék krónikásai közé. Izgatottan várjuk a folytatást, amelynek alapján elválik majd, hogy a fiatal szerző a bodori topográfia kiterjesztőjeként halad-e tovább, vagy egészen más utakon indul el az elbeszélhetetlen tájak rengetegében.
Kálmán Gábor: Nova. Pozsony, Kalligram, 2011.
Vass Norbert
Kapcsolódó anyag:
