Nagy Zoárd egész idő alatt előkelően magasodott székéből az ég felé, figyelmesen hallgatott, s kedves gondolatait most végre megosztotta a közönséggel. Elmondása szerint majdnem ismerte Hasznos Ödönt, de sajnos pont nem találkoztak.

Jelige: Hasznos Péter

 Az értelmezés krónikája

„Mikkamakka nagy rikoltozásra ébredt. Majd beszakadt a dobhártyája. Nem csoda, mert éppen az ő fülébe rikoltoztak. Hárman is. Nevezetesen Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült oroszlán, Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl és Vacskamati.
[…]
- Arról van szó, kérlek szépen, hogy Bruckner Szigfrid azt állítja, ő itt a legnagyobb költő – [magyarázta végre] Aromo –, és bármelyikünknél szebb verset tud kitalálni. Egyszóval henceg... [Így] elhatároztuk […], hogy költői versenyt rendezünk. Mindenki költ egy verset, és a végén te meg Maminti, a kicsi zöld tündér eldöntitek, hogy melyik kapja az első díjat.”…

… kezdődik Lázár Ervin ismert meséje. Az igazság azonban – ahogy azt már megszokhattuk – ennél sokkal prózaibb. Én már csak tudom. Ott voltam. Ott, egy közepesen borongós őszi délután a Négyszögletű Kerek Erdő egyik dél-alföldi hangulatos, kissé homályba vesző, de amúgy jól megvilágított tisztásán, ahol nem volt szó semmiféle versről vagy költésről, ugyan! – prózáról volt szó. Meg költészetről is. Prózaköltészetről. Mert a vita – vagy versengés, vagy beszélgetés, tudom is én már… – egészen konkrétan egy bizonyos Hasznos Ödön nevű prózaíró munkásságáról szólt, éppen úgy, ahogy ez annak rendje és módja szerint kipattant Maminti, a kicsi zöld tündér fejéből. Mit jelent most Hasznos Ödön, Hasznos akkor és most, amúgy, és az akkorhoz képest?
Vajon tűrhető-e az őskáosz, hogy „ahány ember annyi értés”; nem, kérem, a dolgok olvasását nem illik alábecsülni, nemde egész pofás kis történeteket olvasunk ki mindannyian – persze mindig csak visszafelé nézve – a saját életünkből is.
Nos, nézzük tehát, hogy: Kinek van a legjobb, legszebb, legnagyobb Hasznos-értelmezése!
~*~
Mikkamakka puha léptekkel odament az asztalhoz, bájos mosollyal körbenézett a tisztáson, konstatálta a nagy számban megjelent hallgatóság nagy számát (hozzávetőlegesen tizennyolc-húsz fő), majd elfoglalta helyét párnás székén: ő volt az est házigazdája. Az asztal körül már ott ültek az előadó vendégek, jobbnál jobb Hasznos Ödön-értelmezésükkel a tarsolyukban: a bal sarokban Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót (mint ismeretes), mellette Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült oroszlán, aki baljával Aromót, a fékezhetetlen agyvelejű nyulat karolta át, és aki mellett Nagy Zoárd, a lépkedő (jelenleg kényelmesen a karosszékébe süppedő) fenyőfa ült.
Amint Maminti, a kicsi zöld tündér, az est megálmodója bejelentette a kezdést, és Mikkamakka is elmondta, miről lesz szó, Bruckner Szigfrid az asztalra csapott, közvetlenül a sörös üvege mellé:
- Akkor kezdem én! – Mikkamakka pedig szelíd mosollyal nyugtázta a bátor kezdeményezést. Bruckner Szigfrid feltette a lábát az asztalra, piros nyakkendője lobogott beszéd közben a hangerő fuvallamaitól. Így folytatta:
- Hasznos Ödön számunkra maga a politika. A mostani fiatalok nem érthetik meg, mit jelentett ő akkor nekünk, hogy mit jelentett az, hogy ő akkor írt. Mert ma már demokrácia van, bármit lehet írni, olvasni. És ők ezt nem tudják, mert nem tudják, milyen volt akkor. Ez hát az, amit jelent most Hasznos Ödön, mert az írásának így alakult meg a légköre, ebben ez van benne.

Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl a beszéd alatt egy pillanatra összerántotta szemöldökét, és feszengett kicsit a székében. A bal sarokban mellén átfont karokkal bóbiskoló Szörnyeteg Lajos nem reagált az erős szavakra. Bruckner Szigfrid szavai tovább harsogtak a tisztáson:
- Mert akkor még nem […] és azóta most már […] Nem értik, mennyire […] Nem tudnak mindent hova tenni. Bizonyos dolgoknak a lényegét meghatározta az a légkör, az atmoszféra […] Most azt hiszik, nincs szabadság, miközben mondhatnak mindenfélét, mert szabad nekik.

Aromo most már úgy érezte, meg kell szólalnia:
- Ugyan már, nem mondhatod erre, hogy ez politika, erre nem! Figyelj ide: ez költészet!

Mikkamakka kapott az alkalmon, és átadta a szót Aromónak. Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű költőnyúl pedig lassú pillantást vetett a közönségre, majd kissé füstös hangon rákezdett:
- Számomra Hasznos Ödön prózája nem egyszerűen próza. És semmiképpen nem politika, ez más, valami egészen különös, valami mély és titokzatos, nagyon finom világ. Legjobb lesz, ha felolvasok belőle, hogy át tudjuk érezni a mágiát. Mert ez, ez itt színtiszta mágia.
- Igenigen, olvasd fel, olvasd fel ezt itt, az jó lesz – Mutatott az előttük fekvő, már bejeölt, kinyitott könyvre Bruckner Szigfrid, és Aromo felolvasott néhány sort az egyik novella végéről. A részletben valóban lenyűgöző, különös szószerkezetekkel tarkított történetből hallunk, ahol a főszereplő a reggeli kávé és cigaretta megszerzésének nehézségeit próbálja legyőzni.
- Éééss itt állj meg! Nagyon jó! – ujjongott közbe Bruckner Szigfrid – Most a jó! Ennél többet most így kár is lenne… Igazán nem akarom itt átvenni a műsorvezető szerepét, de az ott a sarokban megszólalhatna már.

Mikkamakka át is adta a szót a sarokban még mindig átfont karral maga elé nézve üldögélő Szörnyeteg Lajosnak, aki a kortárs filozófia áramlatainak fonalait kapva fel, és azt logikusan, precízen továbbfonva, kiegészítve közelítette meg a Hasznos-életművet, s ebből adott ízelítőt a közönségnek. Bruckner Szigfrid ezalatt hátrafelé hintázott a székével és elkortyolgatta a maradék sört az üvegből, a végén pedig rágyújtott egy cigarettára. Nagy Zoárd néha bölcsen bólintott egyet, némi tűlevelet potyogtatva az asztalra, Bruckner Szigfrid cigarettahamuja közé.
- Na jó, jó, de ez most tényleg kevéssé fontos – vetette oda foghegyről Bruckner Szigfrid –, mert ez a gyerek itt – bökött Aromo felé – felolvasta, ugyebár, hogy Hasznos Ödön igenis megvárta, hogy neki bemelegedjen a kávégép, mert neki joga van ehhez, joga van meleg kávégépből kávét kérni a presszóban, már nyitás után tizennégy másodperccel. Hát mi lenne ez, kérem, ha nem politika!? Nyilvánvalóan nekem van igazam!

Ez utóbbi okfejtést csak azok érthették, akik közel ültek a színpadhoz és nagyon figyeltek, ugyanis Bruckner Szigfrid, hogy mondanivalójának helyénvalóságát még jobban alátámassza, legalább minden második szavát egy további jókora, határozott asztalra csapással kísérte. Hogy ennek örömére vagy attól való félelmükben, hogy az időközben telire cserélődött üveg rájuk borul-e, nem tudni, mindenesetre az asztalon eddig békésen heverésző tűlevelek és cigarettahamu az összes létező latin és afrikai táncot és azok kombinációit is eljárták az érvelés alatt.
Aromo nem hagyhatta szó nélkül a most elhangzottakat sem:
- Figyelj, én fiatal vagyok ahhoz, hogy politikát lássak benne. És nem is érdekel a benne lévő politika, még ha van is benne egyáltalán. Engem egyedül a belőle áradó, titokzatos tűz érdekel, a műalkotás misztikus mágiája, aminek nincs köze a politikához, sőt azon felül áll! Hát nem érted?!
- Beszélsz itt hülyeségeket, fiam… A Hasznos-írásoknak nem lenne tétjük a politika nélkül. Mert minden politika. Már az ő idejében is az volt, és most is az, még ha más is az atmoszféra. De épp ettől nagyszerű a Hasznos-írás, hogy mindig érződik a légköre… Én nem tudok mit kezdeni azzal, hogy vannak, akik ezt nem érzik…

Eddig a türelmetlenségnek még csak egy halvány árnyéka suhant át Mikkamakka mosolyán, de most már erélyesebb hangnemre váltott:
- Ugyan, fiúk – kérlelte őket –, Lajos még nem fejezte be. Lajos, folytasd, légy szíves!

Már-már úgy tűnt, ismét Bruckner Szigfrid kezd bele valmibe, de nem, Sz. Lajos folytatni kezdte ragyogóan felépített, példákkal megvilágított előadását, mikor valamiféle (kétségkívül Aromo felől érkező) dünnyögés is elkezdődött. Aztán egyszerre a dünnyögés tisztán kivehető volt:
- Azt mondja, hülyeség… – fortyogott Aromó – Méghogy hülyeség… BASZD MEG, Szigfrer Brucknid! Izé, Bruckner Szigfrid, vagy hogyishívnak már! Ezzel nagyon megbántottál! Nem is mondok én nektek semmit! – ezzel lábát keresztbe téve és szembecsukva orrát felszegve duzzogni kezdett.

Bruckner Szigfrid kissé meglepve nézett körbe, majd nagy lendülettel rácsapott Aromo jobb vállára, és nyomott egy hatalmas barackot a fejére. Mikkamakka mérsékeltebb vizeket remélve Nagy Zoárdot kérte meg, hogy idézze fel emlékeit, világítsa meg saját Hasznos-értelmezését.
Nagy Zoárd egész idő alatt előkelően magasodott székéből az ég felé, figyelmesen hallgatott, s kedves gondolatait most végre megosztotta a közönséggel. Elmondása szerint majdnem ismerte Hasznos Ödönt, de sajnos pont nem találkoztak. Természetesen óriási hatással volt ő a kortársakra és a következő generációra is, felbecsülhetetlen, megismételhetetlen, megkerülhetetlen, utánozhatatlan stílusú, atmoszférájú, gondolkodású író volt ő, akit bizony nem lehet eleget olvasni és értelmezni.
Szerencsére Bruckner Szigfrid éppen egy nagyobb kortyolással volt elfoglalva, amikor Nagy Zoárd befejezte a történetet, így – bár látszott rajta az újabb szólhatnék – nem jutott szóhoz, mert Mikkamakka a közönséghez fordult, van-e valami kérdésük, észrevételük, óhajuk vagy sóhajuk. Annál is inkább, mert már rég vacsoraidő volt.
Sokak legnagyobb meglepetésére a közönség sorai közül, jelentőségteljes ábrázattal, Dömdödöm kért szót, akiről mindenki tudja, hogy csak annyit tud mondani, dömdödöm.
- Nocsak, Dömdödöm, te is előállsz a saját Hasznos-értelmezéseddel? – kérdezte Mikkamakka nagy örömmel, mert egyáltalán nem számított hozzászólóra. Dömdödöm pedig, akin valóban látszott, mire készül, bólogatott, majd elmondta a saját verzióját:
- Dömdödöm, dömdödöm; döm-dö-döm-dö dömdödöm.

A teremben csend támadt, amit végül (ki hinné…?) Bruckner Szigfrid tört meg:
- Oké, hogy mindent lehet már mondani, nade azért ennek mégsicsak sefüle-sefarka. Akkor én meg azt mondom, hogy Söröröm, söröröm, sörö-rörö-söröröm.

Mikkamakka szemöldökét ráncolva tolmácsolt:
- Ezt csak azért mondod, mert nem tudod, mit jelent Dömdödöm értelmezése. Azt jelenti, hogy ez csak játék, gyerekek, és egy játékban mindannyiunknak igaza lehet. Hasznos műveinek filozófiai, egyben politikai rétegeihez nem fér kétség, és mivel a prózája igazi költészet, valóságos mágia, amit csinált. De mivel már szabad a gondolat, elmondható, hogy szerencsére egyetlen válasznál sem kell lecövekelni többé. Oda kell figyelnünk egymásra és nem szabad kizárólagosnak lennünk: mindenkinek igaza lehet, és mindenki véleménye számít, még ha teljesen más is, mint a többieké. Hiszen ez már nem diktatúra.

A meghatódott társaság ezután nyomban Dömdödömnek ítélte az első díjat, majd tovább vitatkoztak a büfében arról, hogy de ha nem is muszáj, milyen értelmezés mellé lenne érdemes mégis letűzni a zászlót…