HELYSZÍNI

A bánsági származású Herta Müller pályáját mutatja be az a vándorkiállítás, amelyet nemrég nyitottak meg a kolozsvári Mátyás-házban. A kommunizmus idejéből származó fotók és dokumentumok mellett a megnyitón elhangzott beszédek is felidézték a Nobel-díjas német írónő romániai életszakaszát.

Herta Müllert bemutató tárlat Kolozsvárott

A Herta Müller életútját bemutató vándorkiállítást eddig Brassóban és Kisinyovban mutatták be, a Kincses Városból pedig Iaşi-ba utazik. Kolozsvárott a Mátyás-házban látható a tárlat, és ott zajlott a hozzá kapcsolódó beszélgetés is a berlini Literaturhaus, a Goethe Intézet és a Kolozsvári Német Kulturális Központ közös rendezésében.

A nagyméretű pannók német és román nyelven, időrendi sorrendben mutatják be az írónő életútját a gyerekkortól az érettségin át a főiskolai évekig, valamint fontosabb köteteit az emigrációig és a Nobel-díj átvételéig. Láthatjuk többek között Herta Müller szülőfaluját, a bánsági Nickyfalvát, családi fotókat, a térség sajátos népviseletét bemutató képeket, az írónő érettségi oklevelét és tablóját, Niederungen (Lapályok) című, a Kriterion Kiadó gondozásában megjelent rövidprózai kötetét, az Aktionsgruppe Banat (Bánsági Akciócsoport) német irodalmi csoportosulásról szóló okiratokat, fotókat és még számos érdekes kordokumentumot.

Fabian Mühlthaler, a kolozsvári Német Kulturális Központ igazgatója a népes közönség láttán megjegyezte: az, hogy ennyi ember itt van, bizonyítja, milyen sokan kíváncsiak Herta Müllerre, annak ellenére, hogy több interjúban elmarasztalóan beszél Romániáról. Az igazgató elmesélte, hogy Moldovából hazafele jövet a határátkelőnél egy román vámos megkérdezte, miért szerveznek ennek az írónak kiállítást, amikor annyi rosszat mondott Romániáról.

Hogy miért is, arról képet alkothattunk az est folyamán. Bevezetésként levetítették a Nobel-díjasok bankettjéről készült kisfilm egy részletét, amelyben arról beszél Herta Müller, hogy milyen nagy hatással volt az alkotói tevékenységére a bánsági német irodalmi csoportosulás, az Aktionsgruppe Banat. „Ők azok, akik a városban, az anyja félelmének megfelelően, megrontották, és felelősek azért, hogy könyveket kezdett olvasni, majd írni is” – fogalmazott az írónő.

A rövid bejátszást követően Ernest Wichner, a berlini Literaturhaus igazgatója – egyébként az írócsoportosulás egyik tagja, Herta Müller közeli ismerőse – és Corina Bernic, az írónő könyveinek román fordítója vette át a szót. Hol románul, hol németül meséltek a karizmatikus alkotóról, így igazi multikulturális színt kapott rendezvény. A beszélgetést az írónővel készült interjúrészletek videobejátszásai egészítették ki. 

Az egyik részletből kiderült: a kommunista rezsimben már az óvodában megpróbálták a gyerekeket a rendszer jó katonáinak nevelni. Az írónő már akkor „ellenállónak” bizonyult, hiszen nem szívesen énekelte reggelente a román himnuszt. A társai ezért be is árulták. Hertát azonban nem sikerült jobb belátásra bírni, arra hivatkozott, hogy azért nem énekel, mert így jobban hallja a többieket.

Herta Müller középiskolai tanulmányait Temesváron végezte, majd német–román szakon tanult a Temesvári Egyetemen, egyetemi oklevelet 1977-ben szerzett. Diákévei alatt a Bánsági Akciócsoport aktív tagja volt, akárcsak Albert Bohn, Werner Kremm, Johann Lipett, Gerhard Ortinau, Anton Sterbling, William Totok, Richard Wagner vagy az esten jelen lévő Ernest Wichner.  Első kötetére, a Niederungenre Németországban is felfigyeltek, díjazták is érte az írónőt. A bánsági írócsoportról, illetve saját irodalmi munkáiról az egyik vele készült, az esten is levetített beszélgetésben ekképp mesél: nem a rendszerrel szemben fejtettek ki ellenállást, hanem saját értékeik, világnézetük mellett foglaltak csupán állást.

Corina Bernic hozzáfűzte: a temesvári ellenzéki német írócsoport alkotásaiból antológia van előkészületben, amelyet a Polirom Kiadó fog megjelentetni.

Az egyetemi tanulmányok befejezése után Herta Müller egy temesvári sodronygyárban  kapott állást, ahol a Svájcból és Németországból érkező alkatrészek technikai leírásait, használati utasításait kellett román nyelvre fordítania. Az egyik interjúban elmondja: a kommunista rezsim idején ez meglehetősen jó munkahelynek számított egy értelmiségi számára. Viszont állandóan összeveszett hol az igazgatóval, hol a portással, mert rendkívül zavarták az embertelen körülmények, amelyek között a munkásoknak dolgozniuk kellett: hajnali négykor keltek, betört ablakok, fűtetlen termek, többórás áramszünetek fogadták őket a gyárban, és persze közben a „tervet” teljesíteni kellett.

A Securitate megpróbálta beszervezni besúgónak, de Herta Müller ezt elutasította azzal, hogy neki nem olyan a természete, s ezért alkalmatlan erre a feladatra. Következtek a diktatúrára jellemző megtorlások, zsarolások, testi fenyítések, lelki megaláztatások. 1987-ben disszidált Romániából. Azért, mert normálisan szeretett volna élni. Első útja Bécsbe vezetett, ahol a német televízió interjút készített vele, az esten ebből a beszélgetésből is láthattunk néhány szemelvényt. Nyugat-Németországban ugyanakkor az írónőt kommunista kémnek nézték. Könyveiben sokat mesél erről az időszakról is.

Egy 2010-ben, Gabriel Liiceanuval folytatott beszélgetés során a bukaresti Athenaeumban így vall erről: undorodott a diktatúra román társadalmától. Az értelmiségtől is, amelynek zöme sosem foglalt állást nyíltan, tulajdonképpen a rendszer nyelvén hallgatott, kiszolgálván azt. Herta Müller szerint a helyzet azóta sem változott, hiszen az akkori rendszer barátai ma is magas beosztásokban dolgoznak. Egy másik interjúban arra a kérdésre, hogy szereti-e hazáját – merthogy, sugalmazta a román beszélgetőpartner, az ember minden körülmények között szereti a szülőföldjét –, így válaszolt: „Fogalmazzunk úgy, szeretem”. Majd kifejtette, hogy számára a diktatúra negatív tartalommal töltötte meg a haza szót. A szabadság fogalmát pedig így határozta meg: szabadnak lenni azt jelenti, hogy félelem nélkül elmondhatod a gondolataidat, nem kell tartanod a politikai hatalom megtorlásától. Egy másik részletből kiderült: sosem érezte magát különbnek másoknál, nem gondolja, hogy másképp látna vagy érezne, mint azok, akik nem írnak. A nyelv segítségével az egyszerű ember világát is ki kell tudni fejezni – talán ez az író legnagyobb feladata.

Az est végén Herta Müller kollázsaira is kitértek. A képeslapra ragasztott betűk, szövegrészek és grafikai ábrák egy másik, groteszkebb, abszurdabb oldalát mutatják meg az alkotónak. Mintegy ezerkétszáz körüli ilyen munkája van, a kiállítás ezekből is ízelítőt nyújt. Az április negyedikéig megtekinthető tárlathoz más rendezvények, műhelybeszélgetések is kapcsolódnak majd, például dokumentumfilmet vetítenek a Bánsági Akciócsoportról, a zárónapon pedig meglepetésprogramra kerül sor.
                                        

Varga Melinda