Kelemenek kabát nélkül

Miután bevártuk Boldogh Dezső, az egyik oszlopos kelemeni tag megérkezését, az utcafronton söröző-borozó csapat bevonult a kávéház tenyérnyi kis enteriőrjébe, ahol, ha szűkösen is, de mindenkinek jutott hely. Novák Valentin, a kör alapítója Kaiser László távollétében, és az ő moderátori szerepébe beugorva üdvözölte a társaságot, és röviden bemutatta a kör „működését”. Tavaly óta két helyen: a Zichy utcai teázóban és itt, a Nádor kávéházban tartják összejöveteleiket. Az irodalmi kör egyébként 2005-ben, baráti alapokon indult – mesélte Novák Valentin –, Payer Imrével közösen kezdték szervezni. Eleinte kéthetente jöttek össze az Apacuka kávéházban, mindig volt egy meghívott vendég is, aki náluk olvasta fel először a verseit. Parti Nagy Lajostól Temesi Ferencig sokan megfordultak ott – elevenítette fel Valentin a „hőskort”. Az Apacuka bezárásakor aztán új helyet kellett nézni, ekkor költöztek a Zichy utcába, majd vették birtokba a Nádort is.

Novák Valentin (balra) nyitotta meg az estet

Ebben is a kis kávézóban kéthavonta új kiállítás nyílik, most épp Boros Borbála grafikái láthatók. A kiállított képekhez lehet verseket is írni, amelyek beküldhetők a Kelemen Kör e-mail címére, a legjobbak azután elhangzanak az esteken. Többféle összejövetelt is tartanak a kelemeniek: van természettudományi sorozat, egy-egy meghívott tudós értekezésével, van hagyományos felolvasás (mi most egy ilyet látogattunk meg), és van egy „Payer Imre beszélget” című sorozat is. Ez a mostani este egyben egy kis visszatekintés is volt – Novák Valentin mindenkitől azt kérte: a felolvasások előtt mondjon pár szót arról, mit jelent neki a Kelemen Kör, vagy mire emlékszik vissza a kezdetekről. De még valaki nélkülözhetetlen ezeken az esteken: Eszterhás Dániel, aki szaxofonfutamokkal alapozza meg és fokozza a hangulatot, mindig a kellő pillanatban fújva meg a hangszert.

Az emlékidézést Payer Imre kezdte „ezen a meleg napon” – utalt Imi viccesen a nem sokkal azelőtt véget ért felvonulásra. A „vad csocsópartikat” elevenítette fel, amelyekből aztán kinőtt az „abszolút irodalom”. Ez alatt azt értette Imre: nem politizáltak, csak írásaikat szólaltatták meg, vendégeiket is ideológiai hovatartozás nélkül hívták meg. A kelemeni esteket pedig, ha esett, ha fújt, megtartották. Szappanos Gábor hozzátette: kezdetben Valentin lakásán gyűltek össze, és amire külön pozitívumként emlékszik vissza, a házigazda mindig javasolt megírnivaló témákat a következő alkalmakra. Ebből sok ihletet tudtak meríteni, Szappanos Csőreg Márton változatos szenvedései című regényének, például, két befejezése van, és ezt a posztmodern megoldást is épp ezeknek az inspirációknak köszönheti. De sok más novellájának témája is Valentin sugallataira született.

Payer Imre felolvasása

Boldogh Dezső emlékeztetett: nála is összegyűltek olykor, és a régi szép idők emlékét ő mindjárt versben énekelte meg. A Paprikáskrumpli című időmértékes remeklés alcíme szerint „Novák Valentinnek, Chipes Matyi kiötlőjének” szólt. „Mondja a Berka Attila is újfent, »hű te Valentin, / fejlődsz, már-már boldoghi csúcsokat is közelítsz...!« / És most itt kavarom én szeszteli gőzzel a bográcst, / lassan krumplipüré lesz, fortyog, Napban a kő izz…” – éreztette a szépemlékű pillanatok ízét Boldogh.

A három meghívott vendégköltő közül Simon Adri olvasott fel elsőként a Simon Adri pokoljárásai című prózai és verses ciklusból. Adri utána elmondta: egy készülő nagyobb mű részletét hallhattuk, melyben természettudományokkal foglalkozik költői szemmel. Ezekből a váltakozó prózai és lírai szakaszokból az köszön vissza, „amit már nem tartok érvényesnek a matematika és fizika általunk megtanult paradigmáiból, és felülírom azokat” – fogalmazta meg Adri, aki jelenleg a kvantumfizikában mélyedt el, de még sokat kell olvasnia – tette hozzá. „Nem tudok kiszakadni az emberi elme működésének korlátai közül” – szólt a mű egy mondata, mely minden szavával mégis egyfajta kiszakadási kísérlet.

Simon Andri

Payer Imre továbbra is az aktualitásoknál maradt, és a foci-időszakra való tekintettel tizenegy verset olvasott fel. Szépen összefonódtak a versek, ahogyan például A sínpár végén ott állt egy almafa után következett a Fát ültetek mégis, melyeket Payertől már hallhattunk másutt is, de – nem hétköznapi előadó lévén – mindig újszerűen, új kontextusban tudja megszólaltatni őket. És volt e lírai focicsapatban minden, ami kell a nyerő játékhoz: Imis szatíra, tragikus humor és nevetséges dráma, lírai tájvers a csúfságról, és egyetlen szóval felskiccelt szépség. Magyar táj alkaioszi photoshoppal, és Tank robajlik vegyesboltban. Személyes kedvencünk volt ezúttal a Valami spájzban ott („ott van az öröklét”), és mi más zárhatta volna a versmeccset, mint a Pattanni, hullni: „Isten véletlen passzaként: / Pattanni bentre, hullni túlra.”

A versek után Eszterhás Dániel szaxofonjára andalodhattunk egy kicsit, majd ismét vendégköltőé volt a szó: Fenyves Marcell felidézte, hogy 2007 óta kapja a meghívókat a körtől, bár azokat kezdetben bizalmatlanul fogadta, mert a Kelemen nevet rögtön Mikes Kelemenhez kötötte. „Nem kedvelem a száműzöttség kicsit terhelt irodalmi hagyományát, és Mikes Kelement szerzőként sem” – fogalmazta meg Fenyves, aztán Bessenyei szavaival – „Megindul a szép elmélkedés” – jellemezte a kör adta szellemi örömöket.

Szappanos Gábor egy Szindbád-novellával vette át a szót, a Szindbád, a felhőoszlató című prózájából osztva meg egy hosszabb részletet. A vendéglői jelenetben egy komoly csetepaté veszélyezteti Szindbád levesét, de végül minden tányér a helyére kerül. „Nem beszéltünk össze” – vette újra át a mikrofont Fenyvesi Marcell, aki maga is Szindbáddal folytatta a felolvasást, csakhogy hexameterekben. A Szindbád, a lúzerség dicsérete című frappánsan csengő „hőskölteményben” egy igen forró nyári napjába tekinthettünk be a modern enerváltságtól szenvedő, lúzerságot dicsőítő Szindbádnak. De hozott még más verset is Fenyvesi, Boldog Dezső Paprikáskrumplija után kifejezetten jól szólt a Sakkleves.

Boldogh Dezső is felolvasott még, kicsit melankolikusabb lírai vizekre evezve: „A nagyszülők, kik egymást nem tegezték, ott várnak majd a pályaudvaron” – szólt a lepusztult restik világát megrajzoló életkép egy sora, de egy prózarészletet is hallhattunk az író-költőtől. A vendégfelolvasók sorát Rimóczi László zárta, aki teljessé téve az emlékezéseket, megvallotta, hogy legszívesebben a „sörözésért meg a társaságért” jár a körbe. Rimóczi orgánumát és előadói stílusát hallva nyugodtan kijelenthetjük: autentikusabb Galla Miklós mint maga Galla Miklós. E „gallaktikus” abszurdjában Az operaház fantomja egy sajátos előadását vázolta fel az író, megidézett fényképek segítéségével, melyeket a kellő pillanatban mindig fel is mutatott, nagyban támogatva velük a fantáziánkat: 

Ez mind a képen volt...

A házigazda Novák Valentin az illendőség szerint a műsor legvégén olvasott fel egyet állatmeséi közül. A Régi történetben felbukkan egy minden közegben és mindenkinek idegen, „soha nem látott, impertinens” állat, akit se a vízen, se a földön, se a levegőben nem látnak szívesen. A király, vagyis az oroszlán, és minden hájjal megkent tanácsadója, a róka hivatottak dönteni a sorsáról, és a számkivetettség régi-ismerős története gomolygott elő a szarkasztikus sorokból.

A művek után azután szaxofonszóra lehetett lazulni, beszélgetni, borozni az éjbe hajló szombati nyárestén. Kellemes Kelement, mondhatnánk jókívánságként az eljövendő alkalmakra. További képek a galériában.

Szöveg és fotók: Laik Eszter