A gondolat eltiprása
„Magyarország 1944. március 19-i német megszállását követően az 1939 utáni Európában szoktalan szabadságot élvező magyar könyvkiadás és sajtó »gleichschaltolása« is megvalósult – olvashatjuk a kiállítás tájékoztatójában. A gettósítással és a deportálásokkal párhuzamosan indult meg a "zsidó" alkotások, napilapok, folyóiratok betiltása, majd bezúzása. Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása a könyvek elpusztításával szimbolikussá emelkedő eseménysort mutatja be, ahol az emberi áldozatokkal együtt a gondolatot is halálra ítélték.
Ez az üvegoszlop a pattanásig tömeve van azoknak a szerzőknek a műveivel, amelyek a vészkorszakban tiltólistára kerültek. Az oszlop alján körben a Magyar Távirati Iroda korabeli beszámolói olvashatók az első, a második, a harmadik, és ritkábban emlegettt negyedik zsidótörvényről (1938-, 1939-, 1941-, és 1942-ből).
A kiállításon számos korabeli hirdetmény látható, melyeken jól követhető a zsidó lakosság mindennapi életének egyre erősebb korlátozása, majd végül ellehetetlenítése.
A korabeli filmfelvételek egyik döbbenetes képkockája a Berlinben felcsapó lángok 1933-ban.
Magyarországra később értek el a képletes és valóságos lángok – az OSzK termének vörös falára illesztett kötetek szerzői mind az enyészet áldozatai lettek.
Az 1944-es év fordulópontot hozott a magyar történelembe. Minden jogfosztás és korlátozó intézkedés dacára az itteni és az ide menekült zsidók egzisztenciája 1944. március 19-ig – más, a németek befolyása vagy megszállása alatti országokhoz képest – mégis viszonylagos biztonságban volt a magyarországi zsidó lakosság. A kiállítótér szemközti falán Márai Sándor 1954-es, New Yorkban keletkezett naplóbejegyzése olvasható az "Aki látja hazáját – Egy számkivetett magyar író vallomása" című, kiadatlan műből, mely a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött hagyaték része.
„Amikor ezt írom, tíz éve annak, hogy a Vörös Hadsereg Körösmezőnél átlépte a Kárpátok vonalát és hazám területére hatolt. Tíz éve annak, hogy a háború utolsó szakaszában, egy viharos tavaszi vasárnapon, 1944. március 19-én a náci haderő megszállotta Magyarországot, s egy ezeréves európai országban megszűnt a független állami élet, az alkotmányos jogbiztonság. Tíz éve annak, hogy erőszakos hatalmak, s az érdekből, vagy kényszerűségből velük szövetkezett hazai érdekcsoportok különféle világnézeti zászlók alatt, de lényegében azonos szándékkal megszállott, gyarmati állapotban tartják Magyarországot. Tíz éve annak, hogy a magyarság nagy tömegei a vasfüggöny mögött éppen úgy a számkivetettség állapotában élnek, mint azok, akik vándorbotot vettek a kezükbe, mert nem akartak az idegen hatalomnak szolgálni. A belső és a külső emigráció állapotában élünk tíz éve, magyarok. Mindkettő nehéz sors. Titkos utakon, mintegy jelbeszéddel tudunk csak egymáshoz igazat szólni – külföldről haza éppen úgy, mint a hazaiak egymás között” – írja Márai.
A nemzeti könyvtár vezetői mindent megtettek, hogy a magyar kultúra kincsesbányáját megmentsék a pusztulástól, s ebben különösen nagy érdemei vannak az Országos Széchényi Könyvtár vezetőjének, Fitz Józsefnek, aki megkísérelte megmenteni a menthetőt. Nemcsak a könyveket, hanem olyan kiváló munkatársakat, mint az esszéíró nemzedék egyik legtehetségesebb tagja, a magyarul is egyik legszebben megszólaló irodalmár, Halász Gábor. Hogy megmenteni nem tudta, az az akkori magyar közigazgatás örök szégyene.
Halász Gábor kiemelkedő esszéírói munkássága mellett elhivatott könyvtári tisztviselő is volt, Fitz József főigazgató 1943-ban nevezte ki a Kézirattár vezetőjévé. "Halász Gábort a minap az óbudai Szent Márk utca egy meglepően magas házában találtam meg, viszontagságos keresés után: az utcát víz borította, a járókelők csónakkal közlekedtek – mintha az egész Óbudát Velence fogadta volna testvérvárosául, oroszlános védőszentje gondoskodásából… – írja Jékely Zoltán Találkozások, magasabb szinten című emlékezésében, melynek részlete szintén olvasható a tárlat anyagában. – Az én csónakomat láncos csiga húzta fel a könyvtári raktárba, ahol H. G. lakott. Nem kis zavarral fogadta váratlan megjelenésemet: éppen álarcosbálba készülődött, s allonge-paróka frufruit illesztgette nagy gonddal a halántékára; aztán apró nyögések közben felhúzta csatos lakkcipőjét, vállára rövid, fekete selyem körgallért kerített, s így mentünk ki a homályos raktárfolyosóra, ahol már állt a bál: régi bölcsész kolléganőink ropták, körbefogódzva, Szentkúthy Miklóssal… Sajnos, legelső nagy pesti szerelmemmel, D-vel való váratlan találkozás szívdobogtató öröme véget vetett részvételemnek ezen az eleveneket és holtakat összekeverő maskarádén: felébredtem, s már csak a hajnali homályban kapdoshattam elevenek és holtak álomalakjai után."
Fitz József sorra fogalmazta kérvényeit, hogy barátait és munkatársait kimentse a munkaszolgálat embertelenségéből. Halász Gábor maga sem várta tétlenül betelni a sorsát. A kiállításon látható Jaross Andor belügyminiszterhez fogalmazott levele.
Just Zsigmond különösen szép kiállítású naplója, melyet Fitz Józsefnek dedikált.
Megdöbbentő dokumentum Halász Gábor és Sárközi György Weöres Sándorhoz címzett közös levele, melyet Balfról küldtek 1945. január 31-én, pár héttel haláluk előtt. "Kedves Sándor, most az egyszer nem irodalmi kérdésben fordulok hozzád, hanem nagyon súlyos egyéni kéréssel. Sáncmunkára vagyok beosztva Balfon (Sopron mellett), otthonról és minden utánpótlástól teljesen elzárva. Velem volt Szerb Tóni is, de sajnos csak volt; tegnapelőtt temettük el. Itt van Sárközi Gyuri is, aki majd csatlakozik kérésemhez: küldj valami pénzösszeget kölcsönképpen, amit alkalomadtán visszafizetünk. Ne haragudj, hogy ilyen kéréssel zaklatlak, de igazán a legvégsőkről van szó. Előre is hálás köszönettel ölel Halász Gábor. Sanyikám, de profundis – segíts rajtunk, ha lehet, és ha tudsz. Ölel Sárközi Gyurka."
Egy békés pillanat a múltból: Halász Gábor Babitsék esztergomi kertjében, baráti körben 1934 nyarán. Balról jobbra: Halász Gábor, Hoffmann Edit, Rédey Tivadar, Babits, Hofmann Mária (a nyugágyban).
Halász Gábor 1926-tól vezetett munkanaplója az OSzK-ban.
Jobbra lent: a Babitshoz szóló köszönőlevél a Baumgarten-díjért.
Akik odavesztek a szellem emberei közül.
... és akiknek a művei nemkívánatossá lettek.
A tárlaton több mozgóképes interjú is megtekinthető-meghallgatható a Történeti Interjúk Tára gyűjteményéből. Török Sándorral 1977-ben Bokor Péter készített beszélgetést. Az író 1944-ben a Magyarországi Keresztény Zsidók Szövetségének ügyvezető alelnöke volt.
A kiállítás július 12-ig tekinthető meg az Országos Széchényi Könyvtár F épülete 5. szintjén, az Ereklyetérben.
Kurátorok: Nemeskéri Erika, Hanák Gábor, társkurátor: Földesi Ferenc.
Szöveg és fotók: Laik Eszter
Felhasznált irodalom: a tárlat ismertetője.
Kapcsolódó anyagok:
A polgárság vége? Az Irodalmi Jelen és a Magyar PEN Club konferenciája
