Óriásnak képzelem magam

Vitus Jácinta-Rózának hívnak, 19 éves vagyok. Erdélyben, Zeteváralján születtem és nőttem fel. Jelenleg a Babeș–Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakos hallgatója vagyok. A pszichológia és a versek számomra összefonódnak, hisz mindkettő az önmagunk és embertársaink mélyebb ismeretét segítik. 
Egy versnek rengeteg olvasata van, és pont emiatt érzem magamhoz közel, hiszen a költő értelmezi a megélt eseményeket, az olvasó pedig magát értelmezi a költemény által. 
Hiszek abban, hogy a megfelelő versek a számunkra tökéletes időben találnak meg, minket, olykor tökéletességet meghazudtoló lényeket. Máskor mi válasszuk ki a költeményeket, és azok hálát rebegnek felénk. De vajon mi válasszuk ki, hogy költők leszünk vagy pusztán befogadók más személyek vízióiba?

Virágzás 

Barackfa nincs már
Liliom nő helyette
Irónia ez?

Óriásnak képzelem magam

Az ismerős arcok
idétlen vigyorba torzulnak el.
Kárhozatot skandálnak felém,
szavak áramlatán úszom, 
olyan akár a csendes tenger, 
és óriásnak képzelem magam. 
Az égre nézek és fohászt dadogok,
az Úr azt mondja, 
lámpával együtt jár a fény.
A kúria ablakán a fény úgy vakít,
hogy elfordulok,
inkább befelé nézek,
hogy megkérdezzem magam.

Gyermekkor 

Képsorozat pörög előttem,
én ennek mind bedőltem?
Gyermek maradtam,
tipikusan faragatlan.
Ha nézel,
és még valamit látsz is,
kukkancs be a falon túlra, 
a képek mögött lakom én.