Áskálódás az orosz télben

Azon gondolkoztam, miért van az, hogy magyar szerző regényéről kevésbé szívesen írok elmarasztaló kritikát, ám ha külföldi író műve kerül a kezembe, akkor aztán nincs megállás! Adok neki jobbról-balról, míg csak padlóra nem kerül a szerencsétlen. Pedig hát valaki – méghozzá az idegen nyelvet és kultúrát remekül ismerő magyar személy –, lefordította ezt a bizonyos művet a mi csodálatos anyanyelvünkre, szerkesztő, vagy szerkesztők megszerkesztették, esetleg megnézte egy kontrollfordító is, egyszóval magyarok dolgoztak vele rogyásig. Vagyis, ha magyar író művét megkülönböztetett figyelemmel simogatom, dédelgetem, akkor nekik is kijárna a tisztességes elbánás.

Gondoltam: akkor hát lássunk neki! Itt van ez a Mihail Jelizarov és a könyve, a Zemljá (Föld), melynek magyar címe A sírásó és már nyáron úgy harangozták be, hogy egy mai Háború és béke, vetekszik a nagy klasszikus remekével és nyelvezetével.

Sőt, még a filozófiát is meglengetik a kritikusok, mint valami „alaposan átgondolt” dolgot, én azonban kételkedem a „temetői amnézia”, az „emlékezet nem az öröklét” és ehhez hasonlók sarkigazságokként való felemlegetésében.

Sokkal inkább egy, a múlt század hetvenes éveinek elején nagy port felvert magyar regény, Kertész Ákos Makrája jut az eszembe, ahol a főszereplőnő, Vali, egészen hasonló „igazságokat” vág szerelmének, Makra Ferencnek a fejéhez, mint ebben a regényben a szépséges Alina jelen regény főszereplőjéhez, Vologyához, akinek családneve, a Krotisev (Vakond), mintha egyenesen predesztinálná őt a sírásó szerepre.

Vali vulgármaterialista alapon jut el oda, hogy nem szül gyereket, Alina pedig valamilyen roppant intellektuálisnak tűnő, de mégiscsak hasonló materialista, vagy még inkább nihilista megközelítéssel, de ugyanoda jut. (A különbség csak annyi, hogy Vali hisz egy jobb világban, forradalomban, stb., Alina pedig nem, de a végeredmény azonos.) Sőt, egyenesen azt állítja magáról, hogy ő halott, és Jelizarov regényének hőse egy hullával szerelmeskedik. Mindezt az Alina egész testét beborító tetoválások is erősítik. Ezek elsőre kevéssé érthetőek: „homokhullt hó” vagy „Az a neved, hogy élsz és balek vagy”. De akadnak némileg világosabbak is, mint egy rajz a négylábú és viktoriánus ruhát viselő nőről, alatta felirattal: „Barnum's Greatest Show on Earth”, (A Barnum cirkuszban szerepeltek egykor az efféle szerencsétlen torzszülöttek) vagy pont a nő szeméremdombján: „There's a sucker die every minute”.

(Természetesen Schrödinger macskája sem hiányozhat a kollekcióból.)

Mindez a regény kétszáztízedik oldalán kezd „kibomlani”, és aki eddig azt hitte, csupán izgalmas lektűrt olvas, az majd jól pofára esik – gondolhatta az író –, mert itt a tetkókat magyarázva magasröptűnek szánt filozófiai traktátusok következnek. Mert ideáig csupán Vologya gyermekkoráról, szüleiről, azoknak válásáról, majd az építőszázadban eltöltött katonaévekről olvashattunk egyes szám első személyben, és még azt sem mondhatnánk, hogy unalmasan.

Vologya valamikor a nyolcvanas évek végén születhetett, így a nagy változásokat nem élhette át, mondhatni belecsöppent az új világba.

És ez az új világ bizony olyan, amiről más orosz regényekben is olvashattunk – Szorokintól, Pelevintől, Jerofejevtől –, vagyis állandósult maffiaharcok, ivászatok, gusztustalan és lepusztult figurák, prosztó viccek. Sár és hideg. Zsigulik és a legmenőbb nyugati autók.

Sok újat Jelizarov sem tud felmutatni ezen a téren, az viszont biztos, hogy a halál filozófiája elég népszerű lehet arrafelé, ha még az Orosz Nemzeti Bestseller-díjat is megkapta 2022-ben. Mondjuk ez sem új, gondoljunk csak a Holt lelkekre Gogoltól, vagy Dosztojevszkij Ördögök című regényére, Tolsztoj Iván Iljics halála című kisregényére, és a sort napestig folytathatnánk.

Hogy akkor mi az új a regényben? Feltehetően a mellébeszélés, ami a filozófiai csevely köntösébe van bújtatva:

„Az időbeli kauzalitást cáfolni látszik a tyúk és a tojás paradoxona: vagyis, hogy mi volt előbb? Ugyanakkor ez nem tagadja az időt, és annak eljövendő végét... De a valóságban már régen nincs idő, ebből van a >homokbahullt< hó. Nem érted?" – kérdezi Alina Vologyától.

Aztán előkerül még Schopenhauer és természetesen Nietzsche is (Az Isten halott!), majd a Jelenések könyve: „Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz és halott vagy.” Mi ez, ha nem színtiszta nihilizmus? És persze mellébeszélés, a Bibliából erőszakkal, hajánál fogva kirángatott mondat. (Nota bene: ez sem példa nélkül való, az írók mindig szerettek ilyesmit csinálni, csak... csak....)

Nem tudom, hány példányban kelt el Jelizarov könyve, melynek legvalóságosabb epizódjai az egyszerű temetőmunkásokról és a temetőbiznisz oligarcháiról szóló részek, a temetőben felállított konténerszerű melegedőben beszélgető hétköznapi emberek és a félig fürdővé, félig kuplerájjá alakított cégirodában élvezkedő maffiózók életéről.

Gyanakszom, hogy ezt is inkább azok a vájtfülűek olvasták, akik az irodalmi és művészeti élet irányítását lenyúlták Oroszhonban ugyanúgy, mint számos más országban.

Azért néhány következtetést mégis levonhatunk.

1. A regény néhol tényleg roppant izgalmas, például amikor a főszereplőnek verőemberként kell helytállnia, és nem tudja, hogy ez az egész dolog miképpen fog végződni. (Végül sikerül mindenkit jól összeverni. Hurrá!)

2. Lektűr elemeket (manapság zsurnálnak mondják, megszelídítve a pejoratív kifejezést) tényleg tartalmaz, mert Vologya valamiképpen mindig jól jön ki a csak látszólag roppant szorult helyzetekből.

3. A könyv egy ijesztő jelzés (mondjuk, volt már ilyen), hogy a fiatalok miket olvasnak, milyen zenéket hallgatnak (halálosakat!), hogyan élnek (pornónézés, pia és/vagy narkó. No igen, ez is általánosítás).

4. A sok humoros vagy inkább fekete humorral átszőtt rész nyugtázása mellett megállapíthatjuk, hogy az orosz írókban fogytán az önirónia képessége.

Mert a tyúk vagy a tojás kérdésére a szocializmus évei alatt ez volt a válasz:

Korábban volt tyúk és tojás is.

Mindemellett nem győzöm elismerésemet kifejezni a komolyabb filozófiai részeket is tartalmazó nyolcszáz oldalas regény fordítójának, Iván Ildikónak és a szerkesztőknek szintén. Jóval nehezebb munka lehetett, mint Vologyának áskálódni a megfagyott földben az orosz tél idején.

Mihail Jelizarov: A sírásó. Európa Könyvkiadó, 2024.