Azon gondolkoztam, miért van az, hogy magyar szerző regényéről kevésbé szívesen írok elmarasztaló kritikát, ám ha külföldi író műve kerül a kezembe, akkor aztán nincs megállás! Adok neki jobbról-balról, míg csak padlóra nem kerül a szerencsétlen. Pedig hát valaki – méghozzá az idegen nyelvet és kultúrát remekül ismerő magyar személy –, lefordította ezt a bizonyos művet a mi csodálatos anyanyelvünkre, szerkesztő, vagy szerkesztők megszerkesztették, esetleg megnézte egy kontrollfordító is, egyszóval magyarok dolgoztak vele rogyásig.

„Témáit kellő alázattal kezeli, akár a hibák szépségéről, akár a költészet és az okkultizmus közti kapcsolatról ír. Semmi sincs túlvilágítva vagy elkenve: a szerző a saját gondolatkörnyezetét, élményeit és világnézetét megdöbbentő érzékenységgel ábrázolja, sűríti, sajátos, letisztult látásmódjával pedig hatásosan érzékelteti is velünk.”

Miért olvasson egy költő antik filozófusokat? Miért olvasson bárki antik filozófiát?