Gyermekkori ház

Két Kosztolányi-emlékvers 

Korcsolyák 
  

A korcsolyák
előkerülnek, s a templomban szólnak
az orgonák.

Megérkezett
a tél a hóval, bár meglehetősen
kevés esett.

A bágyatag
szellő lengeti lassan a tar fákon
az ágakat.

Ma szótlan ül
az idő, és látszódik a karjában
hagyott kanül.

A gyorsvonat
szaggatja fehér ingeit a ködnek,
a gyolcsokat.

Igézetek.
A múlt sebeiről letekerhetjük
e gézeket.

Futó patak
fölött az elkésett varjak repülnek:
utócsapat.

A szürkeség.
Megfogtam egy ágat, mintha megfognám
az űr kezét.

Sötétedik.
Nem olyan messze az éj már kilőtte
sörétjeit.

A gyermekkori házról 
              

E ház
fölött füstifecske már nem cikáz.

Befújt
a lét, és becsöpögött a tejút.

Apu,
ha megjött, megnyikordult a kapu.

Kapor
virága hajlongott, és szállt a por.

Csibék
gurultak, akár a nyárfapihék.

Japán
tyúk figyelt, és a nádban élt a Pán. 

Mulyák
voltunk még akkor, mint a kiskutyák.

Galamb
szólt, és várt a jövő, a nagy kaland.

Telek,
nyarak… Hol van az a régi telek?

Fenyő
állt rajta. Most már se férfi, se nő.

A verseket Szabó Detty munkájával illusztráltuk