„A múlt sosem vész el”
Széthulló család egy széthulló társadalomban. Dióhéjban ez a magja Meri Valkama finn írónő első regényének. A családi tragédia nem függ össze a politikai rendszer megsemmisülésével, ez csak a történet halvány hátterét képezi, a két esemény véletlenszerűen kapcsolódik össze. Egy kulcsszó azonban mindkettőre érvényes, ez pedig a hazugság, amely pontosan úgy mérgezte meg a társadalmat, akárcsak az egy ideig benne élő családot. Az írónő célja nem igazán egy hazug rendszer leleplezése, sokkal inkább egy titok felfedése, amely darabokra törte a család életét.
A titok utáni nyomozás közvetlen kiváltó oka néhány rejtélyes levél, amelyeket Vilja, a fiatal finn lány, apja halála után talál egy dobozban, mintha apja az ismeretlen neveket tartalmazó levelekkel egy megfejtendő rejtvényt hagyott volna hátra. A titokzatos aláíró, Margot szerelmes, vágyakozó sorai Erichnek szólnak. Vilja sejti, hogy Erich az apját jelenti, de vajon miért e furcsa álnevek, és ki lehet Margot? Vilja szülei ekkor már régen elváltak, és az anyja nem hajlandó kimerítően válaszolni kérdéseire a múlttal kapcsolatban, ezért a lány elhatározza, hogy maga jár utána a rejtélyes levélírónak. Mivel a levelek az NDK-fordulat és a berlini fal ledöntésének idején keletkeztek, Vilja elutazik Berlinbe, régi otthonukba, ahol gyerekkorát töltötte. Egyúttal azt is szeretné felderíteni, milyen titok lappang az NDK-ból történő hirtelen hazatérésük és a múlt eltemetése mögött. Az apa finnországi tudósítóként élt itt családjával 1983-tól 1987-ig, diplomatáknak járó kiváltságokkal és lakókörnyezetben, a város frekventált helyén, a Fischerinsel egyik emeletes házában. Ablakukból a város szimbólumának, a TV-toronynak piros fényét látták. Vilja itt járt óvodába 5 éves koráig, itt szerezte első élményeit, amelyek még halványan élnek benne. Saját töredezett emlékei után is indul, amikor az ismeretlen levélíró nyomába ered. Eddig is érezte, hogy hirtelen hazautazásuk és szülei válása mögött valami titok lappang, de „Egy gyerek emlékképei (…) nem adnak válaszokat felnőtt énje kérdéseire.” Többször is megteszi az utat gyermekkora színhelyeire, felkeresi szülei régi barátait, akik a fordulat után is otthon maradtak, új barátságokat köt, mindenkit kifaggat régi életükről, ismerőseikről. Elmegy volt óvodájába is, ahol végre fény derül a titok egy részére. A régi fotókon felismeri Luisét, szeretett óvónőjét is, amint együtt játszanak.
Azt várná az olvasó, hogy Vilja mesélje el egyes szám első személyben a történetet, de helyette személytelen írói narrációt alkalmaz a szerző, dokumentarista módon megszólaltatva a szereplőket is. Izgalmas párbeszédeknek, vitáknak is tanúi lehetünk, amelyek sokszor tartalmaznak különböző politikai nézeteket, állásfoglalásokat. A szétszakított ország „Ossi– Wessi” ellentéte jól érzékelhető a szocialista és kapitalista rendszerről alkotott vélemények alapján. Az egykori szocializmus hívei amellett érvelnek, hogy az NDK-ban nyugalom volt, az adósság és munkanélküliség ismeretlen, az orvosi ellátás ingyenes – ám nem lehet elhallgatni a Stasi jelenlétét és a szabadság hiányát sem. Az egyik baráti család renitens tagja azt is kimondja, hogy a látszatszocializmus nem valódi demokrácia. Mivel a regény legnagyobbrészt magánéleti problémákat feszeget, a politikai nézetkülönbségek taglalása csak szórványosan fordul elő. A szerző inkább néhány eseménnyel utal a két eltérő társadalmi rendszer jellemzőire, ami a volt NDK-ban, „a szocializmus mintaállamában” leginkább a szabad utazás hiányában nyilvánul meg. Ez csúcsosodik ki aztán a berlini fal leomlásában, amely visszafordíthatatlanná teszi az alapjaiban megrendült rendszer összeomlását.
A történet több idősíkon játszódik, és a szereplők saját nézőpontjuk szerint láttatják az eseményeket. A kötet szerkezetileg három nagy fejezetre oszlik, amelyeket évszámokkal jelzett rövidebb részek tagolnak, némelyiket a titokzatos Margot levele nyitja meg, vagy éppen zárja le. A történetvezetés nem lineáris, Vilja múltbeli emlékei és jelen kutatásainak állomásai váltakoznak. Képet kapunk az 1983-as, ’84-es időszakról, Vilja gyerekkoráról Kelet-Berlinben, az 1987–89 közötti forrongó hangulatról és eseményekről ugyanitt, valamint a 2011-es, ’12-es évekről, Vilja jelenkori „családfakutatásáról” Helsinkiben és Berlinben. Ezek az évszámok azonban váltakoznak az elbeszélés folyamán, Vilja emlékeinek és kutatásainak függvényében a jelent mindig felváltja a múlt, a könyv végéig fenntartva az olvasó érdeklődését, ahogy föltárulnak előtte az egyre izgalmasabb részletek. Amint Vilja egyre jobban közeledik a céljához, mintha Margot levelei mindig előbbre lendítenék egy fokkal, noha a 9 levél egy kivétellel 1989-ben íródott.
A főszereplők Vilja és szülei, őket árnyaltabban rajzolja meg a szerző. Matias, a fiútestvér a leghalványabb karakter.
Markus, az apa egy finn baloldali lap (Nép ereje) tudósítója és a szocializmus lelkes híve. Még annak bukása után is hisz az NDK „megmentésében”. Gyerekszerető családapa, legjobb barátja szerint: „nem hozott mindig helyes döntéséket, de jó szíve volt…” Ambivalens egyéniség, személyisége szinte pontosan tükrözi a felbomló társadalmi rendszert: egy hirtelen jött szerelem miatt kettős életet él, egyre mélyebbre süllyed a hazugságokba, döntésképtelen, nem akarja látni a valóságot és érzelmi válságba sodorja családját. Már nem segít a helyzeten azzal, hogy elhagyva szerelmét visszatér a családjához Helsinkibe.
Felesége, Rosa éppen az ellentéte: határozott, azonnal döntő egyéniség, a cselekvés embere. A családban is függetlenségét őrző írónő. Eltűri férje futó kalandjait, de képes bárkin átgázolni, és a bosszútól sem riad vissza, ha valaki szét akarja zilálni a családját. Nem magyarázkodik, és nem vár magyarázatot a férjétől. A múltat lezárja, és a jövőbe néz, lányát is erre biztatja: „Nem tesz jót neked, hogy a múltba kapaszkodsz.” Ezért csak nagyon röviden válaszol Vilja kérdéseire.
Luise, Vilja fiatal óvónője nem tartozik a családhoz, de fontos szerepe van a történetben. Valósággal rajong a kislányért, és rövid idő múlva már anyának, Muttinak nevezteti magát vele, miközben németre tanítja. Viselkedésével megszeretteti magát a gyermekkel, és elfordítja őt anyjától.
A főszereplő, Vilja fel akarja térképezni múltjának egy darabját, hogy megértse a jelent és megtudja, miért hullott szét a családja, és miért nem beszél neki anyja erről az időszakról. Vilja szintén újságíró, érdeklődő, kutató ember. Már gyerekkorban is apját szereti jobban, később sem érti anyja viselkedését. Nem tudja lezárni a múltat, amíg meg nem találja a titokzatos levélírót. Minden követ megmozgat, hogy elérje a célját. Emlékezni akar, ragaszkodik a múltjához, egyébként gyökértelennek érzi magát: „(…) a felejtés nem az emlékezés ellentéte. A felejtés az, hogy már nem írod át az emlékeidet” – mondja testvérének, amikor az lebeszélné a kutakodásról.
A többiek szerepe leginkább az, hogy segítsék Vilját a keresésben, ezért a szerző egy-egy jellemző vonást vagy megrázó eseményt emel ki az életükből. Ők valójában a család NDK-beli barátai, akik a múlt felidézésével támogatják Vilját a rejtély megoldásában.
Meri Valkama regénye egy társadalomtörténeti keretbe ágyazott családtörténet, amelyben két fő szál: egy széthulló politikai rendszer és egy széthulló család utolsó évei kapcsolódnak össze. Az előbbi nem tragikus, hiszen Németország két elválasztott fele újra egyesül, még ha ezzel nem is mindenki ért egyet, az utóbbit viszont már nem lehet összefoltozni. A cselekményvezetés az időbeli ugrások miatt kissé bonyolultnak tűnik. Egyszer gyermekként látjuk Vilját a felidézett emlékképekben, máskor felnőttként Helsinkiben, vagy kutatóútjai közben Berlinben. Egyéb utazásokat is tesz, hiszen oknyomozó újságíró. Végül eléri célját, de a folytatást már az olvasó fantáziájára bízza a szerző.
A finn írónő szerint könyve fikció, nincs köze a saját személyéhez, noha maga is élt egy darabig az NDK-ban, majd felnőttként egyetemi tanulmányokat is végzett Berlinben. A regényt Divinyi Anna élvezetés fordításában olvashatjuk magyarul, azonban az idegen utcanevek (Kurfürsterdamm) és kifejezések, mint az 1989. évi fordulatot jelölő (Wende) néhol eltérő írásmódja zavaró lehet.
Meri Valkama: Ölel Margot. Partvonal Könyvkiadó, 2024.
