Nyolcvan éve, 1931 május végén jelent meg a Nyugatban Surányi Miklós, a két háború közt elismert és olvasott író tollából az alábbi helyszínrajz a kor irodalmáról, irodalmi anomáliáiról, a Kelet és a Nyugat, az új hang, új szellem, új beszédmód és a tradíció harcáról. „A tegnap az övék volt, a ma a miénk és a holnap a fiataloké.” A világ nem sokat változik. Az irodalom helyzete nem változik látványosan. Hasonló érvek csapnak össze, hasonló csatákban születik, nő fel, erősödik meg, kutatja fel a helyét minden, ami szokatlan. Hasonló ritmusban váltja az Új a Régit. Nyolcvan éve is éppen így.

 
 
A magyarok "tündöklésük idején is mindig magányosak voltak Európa közepén bánatuk s büszkeségük gyűrűjében, még csak sógorságban-komaságban sem a többi néppel. Van ezekben a kifinomult mongolokban valami másutt sehol nem lelhető befeléfordult kegyetlenségből fakadó melankólia."
 

Úgyhogy elérkezettnek látom azt a pillanatot, amikor a kulturális tárca irányítójának lehet és legyen saját véleménye arról, hogy ki érdemel meg valamely díjat. Mint leveledből kiderül, egy államtitkárnak vagy miniszternek maximum annyi kompetenciát engedélyeznél, hogy tudomásul vegye az író-szervezetek listáját, amelyet az orra alá dugnak. Ezt helytelennek vélem, és mindent meg is fogok tenni azért, hogy a kultúrpolitikus ne bábu vagy mások utasításainak végrehajtója legyen, hanem olyan szereplő, akinek elismerik az önálló ítélethez való jogát.

Magányosan gyalogolt az országúton, mikor egyszercsak elegáns személygépkocsi fékezett le mellette. Szovjet tisztek ültek az autóban, felajánlották, hogy magukkal viszik. Évődtek a magányos, csinos szőkeséggel (Friedl kitűnően beszélt csehül), de nem erőszakoskodtak vele.

AZ ISTEN VELÜNK VAGYON 
Lőw Lipót pápai rabbi tábori beszéde – 1848

A magyar nemzetnek egy főkivánata vagyon, melyből egyéb kivánatai természetesen és szükségképen következnek. E főkivánat abban áll, hogy e haza, melyet az Isten legszebb jótéteményeivel áldott meg, teljes épségében a magyarnak szabad és alkotmányos hazája maradjon mind örökké. S ki merné kétségbe vonni ezen kivánat tökéletes és megcáfolhatlan igazságát?

Az egyik előadás után hátramentünk gratulálni Melisnek. Hosszú sor állt az öltözője előtt. Ő már kezdte unni a bájolgást, szeretett volna átöltözni, így hát ahogy a sorban állók közt végigment, jól megszorongatta a kezüket, és kedvesen, mosolyogva szemükbe nézve magyarul egy ló alkatrészét kívánta nekik. A sor végén egy elegánsan öltözött, kistermetű idősebb hölgynek még a kezét is megcsókolta, mielőtt neki is elmondta ugyanezt. Nem világosítottuk fel Melist, hogy ez a matróna a Londonban élő magyar közösség egyik tiszteletre méltó tagja volt.

Dreff János, Az utolsó magyartanár feljegyzései című „regény” szerzőjének írása az irodalomtanítással kapcsolatos vitához kíván csatlakozni.
 
 

Sz. Tóth Gyula tanár és a Tanári notesz könyvsorozat szerzője néhány gondolattal bővítette a dr. Hoffmann Rózsával készített beszélgetés kérdésfelvetéseit.
 
 

„Elég furcsa érzés töltött el, hogy ott állok a karton-mása előtt annak, akivel fél órája még együtt voltam, de nem tudtam, hogy kicsoda. Végül is mindegy. Nem olvastam egy könyvét sem, úgyhogy számomra nem volt olyan nagy kunszt” – Kocsik András útirajzából azt a részletet olvashatják, amikor az utazó lestoppolja Stephen Kinget.

Romániában nőttem fel a Ceausescu-korszak (diktatúra) legsötétebb utolsó tizenhét évében. 50 km-re születtem a magyar határtól Aradon, és nehéz pillanataimban este az ágyban arra gondoltam, hogy milyen szerencsétlen helyen jöttem a világra. Ha csak egy kicsit arrébb láttam volna meg a napvilágot, milyen boldog gyerek is lennék, ábrándoztam, mivel akkor nekem ez a csokit, rágót, farmernadrágot és menő tornacipők birtoklását jelentette. – Kocsik András útirajzából hét részletet adunk folytatásokban és a szerző fotóival közzé.

A Magyar Filozófiai Társaság Elnöksége mély megdöbbenéssel figyelte az elmúlt egy hétnek a filozófiára vonatkozó, a médiában zajló eseményeit. Azt a „vitát”, amely az NKTH 2004-ben és 2005-ben odaítélt pályázatainak részleteiről folyt. Ez a „vita” a végső eszkalálódása annak a szakmán belüli konfliktusnak, amely már kb. egy-másfél év óta tart. Minden érintettnek be kell látnia, hogy ezt a konfliktust, nemhogy megoldani, de még kezelni sem sikerült. Most már csak egy vigaszunk lehet: innen nincs tovább út. Ilyen körülmények között a Magyar Filozófiai Társaság Elnöksége kötelességének látja, hogy még egyszer megszólítsa a releváns célcsoportokat.

Az egyes szövegeknek is megvan a maguk sorsa, nemcsak a könyveknek. Néhány éve esszét és kiáltványt fogalmaztam arról a történelmi abszurdról, hogy Kant (s még annyi más kiválóság) városa, az európai kultúra egyik volt fellegvára ma, mint Oroszország Szovjetuniótól örökölt külterülete várja – ha várja – sorsa jobbra fordulását. Azt gondoltam, leghelyesebb volna, ha Königsberg közös uniós–orosz protektorátusként, szabad városállamként megint azzá válhatna, ami valaha volt – de hadd ne meséljem az egész utópiát...

BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN
Katedrális az örök télnek

Óévbúcsúztató

OTTLIK 100

Az immár hagyománynak számító IRODALMI JELEN HAJNALOK rendezvénysorozat legutóbbi beszélgetésén a búcsúzó év könyvszenzációja, Boldog Zoltán A trollok támadása című regénye került terítékre. A népes közönség lélegzetvisszafojtva figyelte a kritikusok mind hevesebb vitáját arról, hogy végtére mi is a kérdéses remekmű:

A hagyományos módon közvetített tartalom elől egyre nagyobb mértékben szívják el a levegőt az internettel párhuzamosan fejlődő, tartalomközvetítésre (is) alkalmas eszközök. De vajon tényleg megrendülőben lennének a nyomtatott lapok és a könyvek hídfőállásai?
 

Lévai Eszter - Önzés