hányszor tavaszodott ki bennem  egy gyöngyvirág-álom, melynek  az illatára emlékszem csak.

Arcot a versnek rovatunk vendége Lajtos Nóra volt.

Narancshéjban úszik el az alkonyi nyár,

Szerelem-diófalevél száll a nyárban és úgy mesél, fogja magát, elrepülve, tévelyegve hull a földre.

Kharón ladikján megcsillanni látszik  az alvilági telihold.

Most először érezte azt: fájnak az emlékei. Kezébe söpörve a porcelándarabokat, mintha egész gyermekkora elrepedezett volna. Próbálta összeragasztani a hattyúnyakat a testtel, de nem lett tökéletes az illesztés. A törésvonalak úgy látszódtak meg, mint tenyérvonalainak élesebb kontúrjai. Megigazította a szekrényén a csipketerítőt, visszahelyezte rá a porcelánhattyút, majd kinézett az ablakon.

Kifeszített cseresznyefa voltam, verságaim
könyökét gipszbe rakta a történelem.