Elköszönőben még azt gondolom, talán eleve nem Hašek Švejkjéhez kellene hasonlítani, mert viszonyítási alap nélkül kiváló, olvasmányos, húzós regény azon kedves olvasók számára, akik szeretik a pörgős, humoros kalandokat, akik szeretnék látni a kommunizmus előtti Oroszországot, a föld népét, a pópákat, a hivatalnokbandát. De hát hogyan hasonlító más egyébhez, mint a fogamzás tárgyához? 

Švejk orosz Földön

A kelleténél sokkal korábban ismertem meg az önelégült monarchia bűneit, amikor még azt se tudtam, mi az, hogy monarchia, és abból mi vonatkozik ránk, magyarokra. Ugyanígy nagyon korán tudtam meg azt is, hogy "Nincs hűség, csak kicsi szafaládé." Ezt Hašektől kimondottan perverz kijelentésként könyveltem el, pedig még nem voltak hozzávetőleges feltételezéseim se a nő, a hűség és a szafaládé méret dialektikus kapcsolatáról. Később aztán kiderült, a citátum így szól: "Nincs hűséges kutya, csak kicsi szafaládé." De akkor már mindegy volt.

   Olvasmányélményeim közt nem emlékszem hasonló csalódásra, mint a Švejk utolsó oldalán átélt. Személyes sértésnek vettem, nem tudva semmit Hašek életéről, előéletéről, halála körülményeiről, és ami e kettő közé zárva. Nem olvastam még Radkó Pyltíktől A csavargó libát, nem találkoztam a szemérmesen fényesítő Dobossy-kötetekkel, nem olvastam még Hašek-novellákat, elbeszéléseket, csak könyököltem a félbeszakadt regény fölött, hogy ilyet nem illik. Nem tudtam még ekkor, hogy a remekmű nem a befejezéstől remekmű, hanem attól, hogy a meglévő minden új olvasata új ablakot nyit a maga összefüggéseiben, és hogy a remekmű századik olvasatra is tárol addig fel nem ismert rezonanciákat. Lassan - összes tartozékával együtt - Hašek Švejkje monumentálissá nő.

   Egy másik kiterjedés mértékegységei, hatása, ismertsége, olvasottsága nem mérhető földi ember által írt regényhez, pedig ismerünk egyéb nemzeti nagyregényt, elég a flamand/belga Ulenspiegelre, de Coster művére, netán Kardos G. György regénytrilógiájára gondolni. "Ki az az Ulenspiegel? [...] egyike azoknak a tekergő, pákosztos és pimasz, nyúlszívű, éles nyelvű és röhögtető, bugya, hazug és hetvenkedő hősöknek, akikben minden kor népének nevető kedve és állati ösztöne, mérhetetlen, de kordába szorított szabadságszeretete könnyít magán..." írja Romain Rolland a befejezett Ulenspiegelről. Švejk Thyll Ulenspiegel fiatalabb testvére. Hašek műve igazoltan félbehagyva is megkerülhetetlenül nagy test a világirodalomban, mint ilyen, a kreatívok nem is kerülgetik. A név maga védjegy, az aranyműves monogramja. Harminc nyelvre fordították le, készült belőle báb- és hangjáték (tavaly hallhattuk Parti Nagy Lajos átigazításában), de készült belőle huszonöt színmű, szatíra, rajzfilm, kis- és nagyjátékfilm, pantomim, sőt háromfelvonásos opera is. 

   Rémlett a hír, hogy ez a Vanek nevű cseh kortárs barát és újságíró lazán nekiült és megírta a Švejk hiányzó végét. Ha nem tudnánk, hogy egy kortárs-barát másképpen látja a művet is, az írót is, mint az utókor, azt mondanánk, dicséretes bátorság, vagy azt, jellemző újságírói trükk, lekaszálni a tutit. De Vanek ismeri a kort, ismeri Hašek agya járását, talán az "orosz földet" is - nem találtam semmi Karel Vanekre vonatkozó életrajzi adatot - így aztán miért is ne. Írja meg a végét. Belefér. Švejkről, ami nem érvényes, lepattan, elenyész. A Švejk, mint a jégkorszak legörgette lelencsziklák a német alföldön.

  Megvan. O.K. Megcsinálta, rendben. Megjelent magyarul, ez is rendben, a kiadók tekernek, hajtanak, megkísérlik kiötölni, mire hajlandó szűkös forintjából áldozni az elnyomorított értelmiségi olvasóréteg. Ha kifizetődött, hogy az összes kiadó megjelentette az eredeti Švejket, kockáztatnak, hátha bejön. Vanek nem Hašek, szögezzük le. Balázs Andrea (a Páral-könyvek és a Kisvakondok fordítója) nem Réz Ádám. A hangulat közeli, a modor, a forma, a humor, a cseh humor - emlékeztet. Olyan, mintha ott lennénk a "nagyban", hiszen még a grafikák is. A történetek is laza szálon, mindenféle különös események az első világháború utáni Oroszországban.
  Vanek pontosan tudja, honnan indul, hová érkezik. Vanek nem harmincnyolc éves, beteg, alkoholista író, aki írja, ahogy jön, aki az összes korábban megjelent átírható tárcáját, novelláját beleapplikálja a készülő anyagba, hogy jobban haladjon, mert a kiadó hajtja, az igyekezetnek köszönhetően túlírt részek követik egymást - a zsenialitásnak köszönhetően - kiegyenlítő mestermunkákkal. Ezzel szemben Vanekban van szorgalom, tudatosság, fegyelem.
   Minden szál elvarrva, minden sztori befejezve, minden mondat végén pont. Csak éppen a zsenialitás hiányzik belőle, az az egy vékony hegedűvonás.

  Elköszönőben még azt gondolom, talán eleve nem Hašek Švejkjéhez kellene hasonlítani, mert viszonyítási alap nélkül kiváló, olvasmányos, húzós regény azon kedves olvasók számára, akik szeretik a pörgős, humoros kalandokat, akik szeretnék látni a kommunizmus előtti Oroszországot, a föld népét, a pópákat, a hivatalnokbandát. De hát hogyan hasonlító más egyébhez, mint a fogamzás tárgyához?

Onagy Zoltán
 

  Karel Vanek: Švejk orosz földön
  Fordította: Balázs Andrea
  Lazi Kiadó
  292 oldal, 2500 Ft (370)

Jaroslav Hašek

Prágában született, Josef Hašek középiskolai matematikatanár fiaként. A szegénység miatt a háromgyermekes családnak gyakran költöznie kellett. Édesapja halálakor Jaroslav 13 éves volt. 15 évesen kimaradt az iskolából. Rövid ideig banktisztviselőként dolgozott, volt kutyaárus is, majd szabadfoglalkozású író és újságíró.

   1906-ban csatlakozott az anarchista mozgalomhoz. Rendszeresen felolvasásokat tartott munkások előtt, majd 1907-ben az anarchista Komuna lap szerkesztője lett. A rendőrség folyamatosan figyelemmel kísérte, többször letartóztatták és bebörtönözték. Egy alkalommal több hónapnyi börtönbüntetést kapott egy rendőrtiszt megtámadásáért.

   1907-ben ismerte meg későbbi feleségét, Jarmila Mayerovát. Mivel a lány szülei nem tartották megfelelő férjnek az anarchista írót, a szerelmes Hašek megpróbált visszalépni az anarchizmustól és íróként állásba lépett. Amikor az írót ismét letartóztatták, a lányt szülei vidékre vitték, remélve hogy ezzel a kapcsolatuknak vége szakad. Ez ugyan nem történt meg, de Hašek végleg szakított az anarchizmussal és kizárólag az írásnak szentelte magát. 1909-ben az Állatok Világa című lapnak lett a szerkesztője, de ez nem tartott sokáig, mivel elbocsátották az általa kitalált állatokról írott cikkei miatt.

   1910-ben feleségül vette Jarmila Mayerovát. A házasság nem volt boldog; 1913-ban az asszony visszaköltözött a szüleihez.

   Az első világháború kitörésekor Hasek belépett a hadseregbe. A fronton töltött rövid idő után 1915-ben orosz fogságba esett. 1916-ban elengedték a fogolytáborból, hogy propagandistaként csatlakozzon az újonnal alakuló Csehszlovák Légióba.

   A forradalom után Oroszországban maradt, belépett a bolsevik pártba és ismét megnősült. Ufában élt és dolgozott, mint a keleti front 5. hadseregének politikai tisztje. A Mi útunk és a Vörös Európa újságokat szerkesztette. 1919-ben visszatért Prágába, hogy befejezze a Švejket. Az író nem volt túl népszerű, mivel árulónak és bigámistának tekintették.

   A Švejk, a derék katona és egyéb történetek című könyve 1912-ben jelent meg. Ebben a műben bukkan fel először Švejk alakja, de a szeretetre méltó együgyű figura csak a világháború után a regénnyel vált híressé. A regény utolsó fejezeteit betegsége miatt már csak diktálni tudta, és 1923-ban, nem egészen 40 évesen meghalt.