Kiderült, hogy a diverzáns reakció ide is beférkőzött, egy általános iskolába, a gyerekek közé. Még szerencse, hogy mi jókor érkeztünk, és időben léptünk közbe, mielőtt elharapózott volna a felforgatás terjesztése. És higgyék el, mi arról is gondoskodni fogunk, hogy ez mégegyszer ne fordulhasson elő. Meg fogjuk tenni a szükséges intézkedéseket.

SABO – II. rész

A következő napon reggel a tornaterem melletti apró irodát lefoglalták a nyomozás céljára. A felső tagozatos osztályokból először azokat a tanulókat hívták be külön-külön, akiknek a szülei megbízható káderek voltak. Nem kellett sokáig várni. Potecz Karcsi, akinek az anyja személyzetis volt a kerületi tanácsnál, emlékezett rá, hogy a SABO szöveget a nyolcadik bések írták fel a folyosói hirdetőre. Azt viszont már nem tudta megmondani, hogy mit jelent. A nyomozás újabb szakaszában a nyolcadik bé osztály került sorra. Egyenként hívták be a diákokat és hallgatták ki. Mindegyiküknek a lelkére kötötték, hogy egy szót sem mondhat el abból, ami az irodában elhangzott. Koncz Balázs volt az, aki pontosan emlékezett arra, hogy a Sótonyi Laci írta fel a táblára a betűket. Ezt a tényt két másik gyerek is megerősítette. Sótonyi kihallgatásánál már nem lehetett jelen az igazgató, még az iskola párttitkára sem. A hadnagy beszélt: – Na fiam, tudomásunk van arról, hogy te írtad fel az osztályban a táblára azt, hogy SA-BO. S, A, B, O. Ezt a négy betűt. Ne is próbáld tagadni, a szünetben csináltad a többiek szeme láttára. Kitől hallottad ezt a szót? Ide figyelj, meg tudnád nekünk mondani, hogy mit jelent ez a rövidítés? Sótonyi először vörös lett zavarában, utána pedig fehér az ijedtségtől. – Nem, ezt nekem nem mondta senki – kezdte halkan a válaszát. – Micsoda? Hát akkor honnan vetted? Te találtad ki? És nem tudod, hogy mit jelent? Na ne játsszál velünk gyerekem, nem azért vagyunk itt, hogy bolondot csinálj belőlünk. Hogy képzeled ezt? Az AVH-s végig fenyegető hangon faggatózott, ám az utolsó kérdés már ordítva tört ki belőle. A fiú most már nagyon félt, dadogva szólalt meg, a szavakat szinte suttogta: – Az úgy volt, hogy a Mészáros tanár bácsinak aznap javítani volt a fogsora – kezdte, de már nem tudta folytatni. Akkora pofont kapott, hogy nekiesett a háta mögött álló szekrénynek, ami egy nagyot roppant. – Még ilyet! Figyeled, hogy milyen átlátszó hülyeséggel akar ez minket etetni? – mondta a hadnagy a társának. – Ezt aztán te gyerek nem fogod nekünk beadni. Hát ez marha jó. A Mészáros tanár bácsi fogsora. Nahát! Ez egy tipikus átverés.
– Na, Sótonyi fiam, akkor most nagyon szépen megmondod nekünk, hogy kitől hallottad azt, hogy SABO. És azt is, nagyon szépen, hogy ki kért meg rá, hogy ezt terjesszed – lépett közbe az őrmester. Nem hallottam senkitől – sírta el magát a fiú. – Neem? – hangzott el éles hangon, és már jött is rá a másodok pofon. – Nem, mi? De Sótonyinak ez sem oldotta meg a nyelvét. Nem mert megszólalni, csak állt mereven és bizonytalanul, arcára kétségbeesés ült ki, amihez ugyanakkor egy hirtelen feltörő dacosság is járult. Kicsit meglepődött ezen, de már nem sírt, és a maszatos arcát sem törölte le. – Mi az apád foglalkozása? – hangzott a következő kérdés. – Könyvelő – nyögte ki a választ Sótonyi. – Könyvelő, de hol? – Egy cipész ktsz-nél, itt a Garay téren. – És a háború előtt hol dolgozott? – A Goldberger szövőgyárban. – Mert ott mit csinált? – Ott is könyvelő volt. Főkönyvelő – tette hozzá némi büszkeséggel a fiú. – Ahá – nézett össze a két AVH-s  –, világos, ez egy régi reakciós lehet. Hívatták a pedellust, akit megkértek, hogy hozza be Sótonyi kabátját és táskáját az osztályból. A fiúval közölték, hogy egyelőre nem jöhet be az iskolába. Ezután hazaküldték. Az újabb kihallgatások annyi eredményt hoztak, hogy megtudták, ki írta fel a szót a folyosói hirdetőre. Winkler nem is tagadta a cselekményt. Lelkesen kezdte el magyarázni, hogy miként is történt az egész. Amikor azonban Mészáros tanár urat hozta fel, megállították. – Te is ezzel a mesével jössz? Ti aztán csúnyán összedolgoztok a Sótonyival. Ő felírta bent, te meg kint. Te írtad fel az iskolán kívül is, nem igaz?
Winkler mostanra már rádöbbent, hogy az őszinteség nem éri meg. – Nem, azt nem – húzta el a választ. Ekkor kapta a maga óriási pofonját. – Ne hazudj te sötét reakciós! – ordította az őrmester. – Majd mi megmutatjuk nektek, hogy nem garázdálkodhattok a demokrácia ellen! Ezután Winklert is diszkréten hazairányították. A további meghallgatások már nyugodtabb mederben folytak, és semmi újat nem hoztak. Igaz, hogy az AVH-sok sem igyekeztek többet megtudni. A nyomozást délután három óra körül befejezték. Ami azt illeti, Mészáros tanár urat nem is keresték meg. Ez a kérdés fel sem vetődött. A bőrkabátosok elhagyták az iskolát. Két napig mély csend volt az intézményben, senki nem mert beszélni az ügyről. A pedagógusok fokozott odaadással végezték munkájukat, a tanulók pedig megszeppenten hallgattak az órákon. Vasárnap következett, majd a hétfő, amikor a két AVH-s ismét megjelent. Kérésükre Skultéty Béla rendkívüli tanári értekezletet hívott össze. Ezen egyetlen téma szerepelt: a SABO-ügy. A vizsgálatok eredményét a hadnagy foglalta össze: – Kedves elvtársak. Tájékoztatom magukat, hogy bent a Központban alaposan kielemeztük azokat a fejleményeket, amik itt az iskolában előfordultak az elmúlt időszakban. Egyértelmű megállapítást nyert, hogy felforgató tevékenységről van szó, ami az S, A, B és O kezdőbetűkkel leírható jelmondatban került megnyilvánulásra. A jelmondat szakértőink alapos és mélyreható elemzése alapján került kiderítésre. A következőképpen szól: „Segítsétek amerikaiak bombával országunkat!” Képzeljék csak el, pontosan ez volt a titkos felhívásnak az értelme, erre ment ki a játék. Egyébként elvtársak, tudomásunk van arról, hogy ilyen jellegű propaganda más testvéri országokban is felütötte a fejét. Például Lengyelországban és Csehszlovákiában. A tanárokon az elszörnyedés moraja futott végig: „Nahát! Még ilyet! Ki hitte volna, hogy ez megtörténhet? Éppen minálunk? Hogy lehetett?” Meg ehhez hasonlók. De hamar csönd lett, mert a hadnagy folytatta: – Ugye most már mindenki láthatja, hogy egy nagyon veszélyes dologról van szó. A reakciós elemeknek nem tetszik a népi demokrácia építése, vissza akarják hozni a régi munkáselnyomó világot. Kihasználják azokat a helyeket, ahol az éberség nem üti meg a kellő mértéket. Ilyen hely volt nekik ez az iskola is. Értsék meg az elvtársak, hogy rendszeres éberségre van szükség, amire az Államvédelmi Hatóság teljes mértékben fel van készülve. Mert tudják, a csírájában kell eltaposni a reakciós lépéseket. Igen, a csírájában. Mert elvtársak, összességében figyelembe véve, itt most egy rendkívül súlyos ügy leleplezését hajtottuk végre. Kiderült, hogy a diverzáns reakció ide is beférkőzött, egy általános iskolába, a gyerekek közé. Még szerencse, hogy mi jókor érkeztünk, és időben léptünk közbe, mielőtt elharapózott volna a felforgatás terjesztése. És higgyék el, mi arról is gondoskodni fogunk, hogy ez mégegyszer ne fordulhasson elő. Meg fogjuk tenni a szükséges intézkedéseket. És magukat is nyomatékosan kérem, hogy a továbbiakban sokkal jobban figyeljenek oda a gyanús jelenségekre. A vizsgálatok befejezését követően Sótonyi és Winkler javító-nevelő iskolába kerültek át. A döntéshozók a fiúkat különböző helyekre irányították, „nehogy konspirálni tudjanak”. Sótonyi apját a kistarcsai munkatáborba vitték, ahol a politikailag veszélyes elemeket gyűjtötték össze. Winkler apja már nem jöhetett szóba. A háborúban vesztette életét, munkaszolgálatosként. Skultéty igazgatót egy másik iskolába helyezték át. Az új helyén oktatói beosztást kapott, földrajzot és biológiát tanított. Az erzsébetvárosi iskoláról és a városrész házairól eltűntek a krétarajzok, eltűnt minden szöveg. Még a kapualjakból is, ahol pedig az eső sem érte őket. A szigorú mértani rendben húzódó utcák épületei egyhangú színtelenséggel sorakoztak egymás után. Közben eljött a november. Buda felől baljós köd húzódott át a pesti házak fölé, ónos eső kezdett el szitálni. A napok mind hidegebbre fordultak. Közeledett a tél.