Hogyan vigyük el gyermekünket egy régi varázsvárosba?

Nem tudja, mit olvasson esténként gyermekének? Szeretné, hogy egyszerre klasszikus és modern is legyen a mese? Bárdos József, a gyerekkönyvek szakértője G. Szász Ilona Álomszövő Pendula című könyvét ajánlja figyelmébe.

G. Szász Ilona könyvébe már akkor beleszerethetünk, amikor megpillantjuk a borítóját. Álomszövő Pendula, mondja a cím. S a képen egy álmodozó kamaszlány ül egy seholsincs táj közepén, ódivatú cipőben, ruhában, fején sárga kalappal – és álmodozik.

Még semmit se tudunk a meséről, de már elindul a képzeletünk: Pendula. De szép név! Szinte hallani, ahogy megpendül a húron a hang. Pendula és talán levendula. És mit ad Isten? A borító alapszíne éppen ez: levendulakék. Tehát Szegedi Katalin képe azonnal megfoghatja a szemünk és a szívünk.

Az első oldal a mesélőé, aki közvetlen hallgatóihoz, az alvásra készülő gyerekekhez beszél. Ez a szituáció szinte kínálja, hogy a szülő is üljön oda az ágy mellé a gyerekekhez, és úgy olvassa a mesét. Az első mondat így hangzik: „Ha most azonnal nem bújtok be a dunyha alá, hanem tovább rosszalkodtok, akkor majd elvisz benneteket a bakucs vagy a bákász vagy a kercsula vagy a mumus, vagy a markoláb!”

A következőkről Lázár Ervin juthat eszünkbe, ő tudott így játszani a nyelvvel, ontva a felsorolásokban a rokon értelmű szavakat, kifejezéseket: „Mert talán nincs a tekervényes agyú Sróf mesternek álkulcsa garmadával, sperhaknija fölösen, reszelője, mint a nyű, feszítővasa, mint csillag az égen?” (Berzsián és Dideki)

Aztán elkezdődik a mese, a Füstfaragó Jakab című résszel. A név megint telitalálat, mint ahogy az is, amit ehhez az egész oldalas illusztráció hozzátesz. Kedves, fiatal kéményseprő ül a tetőgerincen, előtte különleges, mesés kémény, szélkakassal a tetején. A zöldes éjszakai égbolton ritkás, fehér csillagok, a Hold vékony sarlója, a kéményekből füst kanyarog fölfelé. A város házainak tetején macskák ülnek, állnak, sétálnak. Mire mindent felfedezünk, újabb mesényi történet bontakozik ki képzeletünkben.

Városi világ ez, mint ahogy a szöveg is ide kalauzol bennünket, egy valamikor, régen volt helyre, s ezzel máris benne vagyunk ennek a mesének a kettős csodájában. Egyszerre olvasunk hagyományos varázsmese-szöveget, amely valamikor, bizonytalanul régen játszódik, de ez a régi világ mégis ismerős nekünk is a piaccal, a Péter-Pál-templommal, a díszkúttal, a fagylalttal, a Rigójancsi cukrászdával, a rézfúvószenekar vasárnapi felvonulásával. Talán még a város szélén a kidőlt-bedőlt faviskók, és lakói, az „onnan jöttek” is ismerősek. Másfelől ez a világ teljesen más, mint a népmeséké, nem régi, falusi, hanem modern, városi világ.

A szöveggel szemközti oldalon pedig Marie kalapszalonja rejtőzködik (mi csak kívülről, a cégtáblát látjuk). Főképpen ismerősünket, Álomszövő Pendulát találjuk ott, amint kikukucskál a boltból. Vajon mit lát, vajon milyen titkokat rejt a bolt? A kalapos Pendula című fejezet arról beszél, hogy milyen szép és boldog világ ez a városka, ahol jókedvű, barátságos, álmodozni képes emberek élnek.

Aztán „egy viharos éjszakán” megjelenik Álomrabló Markoláb, a gonosz. A kiinduló helyzet után itt a károkozás (ismerhetjük fel a klasszikus varázsmesék Propp által feltárt szerkezeti elemeit). Hogy a mese hőse Álomszövő Pendula, azt már tudjuk. Akkor Álomrabló Markoláb csak az ellenfél, a gonosz lehet, aki kívülről betör ebbe a világba. A névadás ismét dicsérendő.

Ha a mese hallgatója netán megijedne, hogy az ő hétköznapi világába is betör a gonosz, G. Szász Ilona jó érzékkel máris feloldja ezt a szorongást. A Kalapos Marie és Kaptafa Tónió című fejezetből megtudjuk, hogy – akár a népmesékben – a gonosz megjelenését a mi világunkban mindig a saját hibáink, bűneink idézik fel. Itt kiderül, Kalapos Marie a bűnös, aki csúnyán visszautasította Kaptafa Tóniót, mikor az megkérte a kezét, és ezzel elpusztította a cipész „utolsó álmát”.

A gonosz átveszi a hatalmat a városkában. Minden álmot ellop, elrabol, a vidám, színes világ egyszerre rosszkedvűre, színtelenre, szürkére változik. Innentől Marie csak szürke kalapokat, Tónió csak fekete cipőket készít.

Szerencsére, ahol nagy a szükség, közel a segítség, tartja a mondás. Megjelenik Alinda Anyó, „egy sovány, fürge anyóka”. Marie ridegen bánik vele, mert „egyszerű ruhája láttán azt gyanította, hogy az anyóka egy »onnan jött« az Árva sorról.” Nem úgy Pendula, aki megőrizte sárga kalapját. Alinda anyó – a harmadik klasszikus funkció, az adományozó megtestesítője – útbaigazítja a hőst. Egyúttal kiderül, hogy Marie az álhős, aki nem tud megfelelően reagálni az adományozó megjelenésére. Ki ne emlékezne a népmesék két nagyobb testvérére, akik nem adnak enni az egérkének, nem segítenek az anyókának, és így nem is jutnak el a célhoz?

A hős (Pendula) viszont megtudja, fel kell jutnia a felhők fölé az Álmok Házához. El is indul, és a tetőn, a kémény létráján túl a ködben eltűnve addig megy, míg el nem éri az Álmok Házát, amely olyan, mint egy viskó az Árva soron. Pendula a sparheltban felszítja a már majdnem kialudt lángokat, aztán bent megtalálja Pénelopé asszonyt, a pókot, aki gyönyörű, színes fonalakat készít Alinda anyónak, aki csipkéket sző, színes álmokat. Az álomszövésre megtanítja Pendulát is. A hősnő A Fülemüle éjszakáján tér vissza. Összecsap az ellenféllel: varázstudásával a gonoszt is jóvá akarja tenni. De Markolábot nem lehet megváltoztatni. Szerencsére időben érkezik segítségnek Füstfaragó Jakab, aki végül elkergeti az Álomrablót. Pendula kibontja a zsák száját, visszarepülnek a helyükre az álmok, s másnapra ünnepivé változik a városka.

A hős győzelme után nemcsak a várva várt vándorcirkusz érkezik meg, és most már Marie kéri meg Kaptafa Tónió kezét, aki persze igent mond, hanem „a kiöltözött asszonyok elindultak: fejükön az új kalapjuk, a tetején madárfészekkel, virágoskerttel vagy éppen színes szalagcsokrokkal. Kis kosarakban kóstolót vittek az Árva sor kunyhóiban lakóknak, ahonnan eltűntek a kidobott holmik, a szemétdombok. És csodák csodájára a házak repedéseiben és a csorba bögrékben mindenféle színes, jó illatú fűszernövények virágoztak.”

Már csak a lakodalom (a hős házasságra lépése) maradt hátra. Egymásra talál Pendula és Füstfaragó Jakab, sőt ők indítják útjára ezt a történetet.

A könyv a mesélő szavaival zárul, aki eldúdolja azt az álmot, amelyet Pendula szőtt. Az utolsó illusztrált oldalon a könyvbeli mesehallgató gyerekek alszanak, miközben körülveszik őket a mese záróképének figurái.

Csak remélhetjük, hogy sok-sok szülő olvassa majd gyerekeinek ezt a nagyon szép, nagyon aktuális, igazi varázsmesét, és sok-sok gyerek képzeletében élnek majd Álomszövő Pendula és barátai.

Bárdos József

G. Szász Ilona: Álomszövő Pendula, Szegedi Katalin illusztrációival. Bp., Naphegy, 2015.