„Az elköteleződés nem jelent a másik oldalról kirekesztődést”

Herczeg Ákos kritikust, szerkesztőt kérdeztük a disszertációja tárgyául választott Ady Endréről, sorozatszerkesztésről, a FISZ és a JAK közti egyensúlyozásról és a KULTerről.

Herczeg Ákos (Fotó: Facebook)

Hogyan határoznád meg magad: kritikus, szerkesztő, könyvtáros, kultúrember?

Nem hiszem, hogy az ember egyetlen szerepet tölt be élete során, ezer minden más is vagyok ezek mellett. Úgy adódott rövid időre, hogy valóban dolgoztam könyvtárosként, immár fél évet. Egy sokunkhoz közel álló költő barátunk mondta egyik utolsó levélváltásunkkor, hogy valahol mindig erre a munkára vágyott. Egy biztos, örömmel fogok erre az időre visszagondolni. A szerkesztés évek óta a részem, nem tudom magam már nem szerkesztőként elgondolni, meg persze nagyon sokan így is gondolnak rám. A kritikusi oldalam az idők során ügyesen kioltotta a lírikust, így ezt sem tudom tagadni, annak ellenére, hogy most azért inkább tanulmányok írásával foglalkozom, tudatosan is háttérbe szorítva a kritikaírást az elmúlt egy-két évben. De azért még tervben van, hogy kicsit aktívabban részt veszek majd ezen a területen is. Most egyébként Térey János Molljáról írok egy kritikát az Alföldbe, a sérülésem miatt jókora csúszással. Kultúrember – ez maradt ki, ugye? (Nevet.) Nehéz időszakon vagyok túl, aminek az irodalmi életben való jelenlétem látta leginkább a kárát. A gyógykezeléssel töltött hónapok alatt kicsit távoli is lett mindaz, amiről most beszélünk. A hangsúly a rehabilitációra tevődött át, ami történt velem, ami közvetlenül érintett, az a kórházakon belül zajlott, egy egészen más világban, nem a felolvasásokon vagy a kultúrával való bármiféle kapcsolatban. És ahogy kezdtem otthonosan mozogni benne, úgy vált kissé természetellenessé a másik. Vendég lettem. Ugyan igyekszem figyelni, mi történik körülöttem, a kötetmegjelenéseket, felolvasásokat feladatomból adódóan kiemelten is, de arra már nem futja, hogy részt is vegyek rajtuk, még a debreceni eseményeken sem nagyon. Sok mindent el kellett fogadnom az utóbbi időben, ám ez volt talán az egyik legkönnyebb.

Ha már Alföld: irodalomtörténész is vagy, a májusi számban olvashattunk egy részletet a doktoridból, amelyet hamarosan meg kell védened. Miről szól a dolgozatod nagy vonalakban? Mi vonz Ady Endrében?

Énalakzatokkal foglalkozom Ady Endre, kicsit tágabban a modernség első évtizedeinek lírájában. Adyról nem egyszerű beszélni anélkül, hogy ne néznék szét a környező életművekben, fontos előzmény és következmény, a lényeg azonban, hogy az a felnagyított én kerüljön mérlegre a versek aprólékos elemzése során, amelyet ismerni vélünk a középiskolából. Ady sokkal összetettebb, izgalmasabb annál, mint amit a tankönyvek szintetizáló, egységbe rendező törekvése vagy a javarészt korszerűtlen szakirodalom ebből meg tud mutatni. Ha jól figyelünk, egy új világ tárul fel, ami pont azért érdekes, mert – Térey egyik sorával szólva – „nem létezik egyetlen teleológia”. A kiismerhetetlenség vonzott és az a belső ellentmondás, ami az életmű alapvető sajátosságának tűnik: hogy az önfelmutatás mögött mindig önleépítés, maszkok mögé bújás is működik. Ez a kettősség kezdett el érdekelni: a romantikából hozott „én beszélek”-típusú vers hogyan válik valóban huszadik századivá az énnek effajta felismerhetetlensége folytán. Elsőre nehezen végigvihető állítások ezek, lévén Adyról tartja magát  a mai napig talán a legerősebben a biografikus olvasás hagyománya, ami persze nem csoda: könyvári szakirodalma van csak annak, hogy a kortársak hogyan látták Ady Endrét. Nagyon nehezen tudunk elszakadni ettől az olvasás során, pedig a helyzet ennél jóval érdekesebb, kár, hogy ennek vajmi kevés nyoma van a köztudatban.

Mondanál egy verssort, verset, amelyet szerinted érdemes más nézőpontból szemlélni?

Apróbb szemléletváltással sok verset érdekesnek találhatunk, amiről korábban nem is gondoltuk. Ki hitte volna, hogy egyszer azt mondom, a Góg és Magóg kezdetű vers megér egy tizenkét oldalas elemzést? Vagy ott van például A magyar Ugaron, nincs tankönyv vagy szakirodalom, amely szerint ez nem az elmaradottság verse. Pedig már a szecessziós művészetkultuszra való emlékeztetés is elegendő lehet ahhoz, hogy a „Vad indák gyűrűznek körül” sorokat új megvilágításba helyezzük. Ehhez képest az Új versek egyik fontos költeményével kapcsolatban sosem hangzik el, hogy Ady épp az 1905-ös párizsi tartózkodása alatt írta, amikor is olyan festő- és művészkörökben mozgott, ahol a virágok szerelmesen bódító illata aligha volt összekapcsolható a magyar táj elmaradottságának ideologikumával. Mégis ez az olvasás aztán – és valóban, ahogy a vers is mondja − teljesen „befedte” ennek a szecessziós művészetszemléletnek az evidenciáját és a lehúzó, mélybe rántó erők (pl. a szerelem) már nem voltak többé eme művészi ágakon átívelő kultusz felől érthetők, hanem negatív tartalommal töltődtek fel. Hogy nem a levegőbe beszélek, elég csak egymás mellé tenni a verset az Adyval akkoriban barátkozó Gulácsy Varázslat című egykorú festményével és Csáth jól ismert A varázsló kertjével... Ha egy kicsit előrébb látunk annál, mint amit a beidegződéseink látni engednek, akkor egy sokkal gazdagabb és érdekesebb világ tárulkozik fel az Ady-versekből.

Herczeg Ákos Nagyváradon kísérletet tett az Ady-szobor átértelmezésére

A József Attila Kör tagja vagy, emellett Lapis Józseffel szerkesztője a FISZ Hortus Conclusus sorozatának, amely többkötetes szerzők műveit jelenteti meg. Érzel-e feszültséget a két írószövetség között? Milyennek látod a jelenlegi irodalompolitikai helyzetet?

Jobb szeretném úgy érezni, hogy ez nem egy feszültségteli helyzet, hogy nem vagy-vagy, lehet lenni kint is, bent is, itt is, ott is. Szeretném úgy elgondolni ezt az új szerepet, hogy nem érvényteleníti az évek óta tartó JAK-os jelenlétemet. Csak remélni tudom, hogy attól, hogy FISZ-szerkesztő lettem, a JAK-tagság szimbolikusan sem sérül. Megnyugtató, hogy a JAK-füzetek sorozat most jó kezekben van Balajthy Ágnes és Borsik Miklós jóvoltából, jött egy lehetőség, amit Lapis Jóska barátommal elvállaltunk – szomorú lennék, ha bárki ennél többet látna a dologba. Sokféle szerepet töltünk be, ahogy említettem. Másfelől persze érthető a kérdés: a támogatások és így a kulturális életben betölthető funkciók, lehetőségek is osztódnak, látszólag kényes az egyensúlyi helyzet az írószervezetek között a finanszírozási struktúra miatt. Hozzám ebből az esetleges feszültségből viszonylag kevés jut el, és szeretném, ha ez hétköznapi működés szintjén így is maradna. Jó volna, ha ez a szerepvállalás azt az üzenetet hagyná megfogalmazódni, hogy az elköteleződés nem jelent a másik oldalról kirekesztődést, hogy a közeledés, közlekedés a kettő közt lehetséges... Nagyon örülök egyébként azoknak a kezdeményezéseknek, amikor a FISZ és a JAK együtt van benne valamilyen projektben, és a saját programok mellett meg kell próbálni az összefogásra még nagyobb hangsúlyt fektetni. Jó példa erre a tavalyi Ünnepi Könyvhét, a könyvhetes JAK-FISZ sátor, amit Debrecenbe is sikerült eljuttatni. Ez az együttműködésnek egy látszólag elhanyagolható momentuma, noha egyedül egyik szervezet sem tudott volna egykönnyen lejönni. Ez egy okos, izgalmas dolog volt, és jó felé mutatott, hátha a jövőben lesznek még ilyen kezdeményezések.

Nemrég támogatást is kaptatok a Hortus Conclususra. Milyen köteteket várhatunk a közeljövőben?

Egyelőre két tervet adtunk le, elsőként Borbély András és Farkas Arnold Levente egy-egy verseskötete fog megjelenni. Bár több futó sorozat is a meglévő támogatásból finanszírozódik, a FISZ jelezte, hogy erre a kettőre lesz pénz. Két nagyon különböző, és nyilván még a szerkesztői munka előtt álló kötetek ezek. Mind a kettővel nagyon nagy izgalom lesz dolgozni. Farkas Arnold Levente pont a jó példa az iménti témára: az első megjelent JAK-könyv után most egy FISZ-kötettel fog jelentkezni, melynek tervezett címe: Anyám teste. Egy kicsit abban a nyelvi univerzumban mozog tovább, mint az előző prózakötetben: evangéliumi történetekhez közelít, de valódi témája maga a nyelv, amely természetéből adódóan kapcsolatban áll a teremtődéssel, a létrehozással, és ami kitermeli a maga véletlenszerűségeit is. Ha valaki olvasta Farkas Arnold Levente A másik Júdás című kötetét, akkor talán már nem lepődik meg azon, hogy ez a kötet is kerülni fogja a bejáratott költői megoldásokat, akár formai, akár retorikai természetű dolgokra gondolunk. Borbély András pedig számomra azért lehet nagyon üde színfoltja a jövő lírikusainak, mert többféle hangot szólaltat meg, a családtörténetet megjelenítő, narratív versektől különféle költői hagyományok otthonossá tételének a kísérletén át a hermetikus lírai nyelv próbára tételéig sok minden megtalálható majd ebben a kötetben. Ezt a három, nagyon szerteágazó viszonyulást, önmagukban is izgalmas versnyelveket összeilleszteni nagy feladat lesz. Ezzel együtt a Szél munkacímű versanyagban ott van egy erős kötet lehetősége.

Szerkesztője vagy A KULTer.hu irodalmi rovatának is. Hogy zajlik a szerkesztés, mi határozza meg a válogatást? Milyen szerkesztői elveket vallasz?

Komolyabban ezeket a szerkesztői elveket közösen, még a megalapításkor határoztuk meg szerkesztőtársaimmal és Áfra János főszerkesztő barátommal. Szerencsére nagy viták nem voltak: ami az én rovatomat illeti, igényes, a szakszerűség elvárásainak megfelelő, értékálló, ugyanakkor olvasóbarát kritikák közlése a célunk, ezen felül persze igyekszünk interjúkkal, tudósításokkal és az utóbbi időkben talán kevésbé, de folyóiratszemlékkel is jelen lenni. Az online felület adta lehetőségeket talán jobban is kihasználhatnánk a jövőben – ez persze a másik két rovat lefedettségétől is nagyban függ. Szerencsére erre az utóbbi időben nem lehetett panasz, Zahorján Ivett és Vass Norbi egyaránt kitűnő munkát végez. Jó ötletek, gyors és precíz megvalósítás – ez lenne egy jól működő portál alapja, mindezt persze forrás nélkül sokszor nehéz tartani, de látszik, milyen az, amikor valami sikerül. Ilyen volt az év végi KULTlistáknak nevezett sorozatunk, ami végig rengeteg olvasót vonzott, hosszú távon ezekre a népszerű cikkekre kell nagyobb figyelmet fordítani. Kis fantáziát kell belevinni a munkába, ami nyilván sok energia az amúgy is leterhelt szerkesztőknek, de a lehetőségek tárháza szinte végtelen. A hétköznapi munkafolyamatról talán csak annyit, hogy meg kell találni azt a néhány tucat szerzőt, akivel rendszeresen lehet számolni. A hosszas együttműködést sokszor hosszas együtt munkálkodás előzi meg – a már „beérkezett” tapasztalt kritikusok mellett, akiknek az elhivatottsága nélkül a portál sosem futott volna be ilyen szép utat, szükség van azokra a fiatalokra, akik itt tanulják meg a kritikaírás alapjait. Mi, szerkesztők többen is egyetemi közegben mozgunk még, vállalkozó kedvűek, tehetségesek mindig vannak, a feladat meglátni és támogatni azokat, akikkel lehet majd együtt dolgozni. A többi már csak munka és türelem. De amikor látom azt, hogy a nekünk írt első kritikák után egyesek más portálokig, akár országos folyóiratokig is eljutnak, nem nehéz belevágni újra és újra. Végre valami, amivel mindenki jól jár.

A KULTer hamarosan gyakornoki programot indít. Mit kell erről tudni?

Ez a dolog még folyamatban van. Egy óriási lehetőség mind a KULTer, mind a KULTer leendő gyakornokai számára. Úgy tűnik, a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete nyitott erre az együttműködésre, ez az intézményi háttér, mondanom sem kell, egész más helyzetet teremt, mint ha egyedül kezdenénk bele. Kurzusként felvehető programról lenne szó, kreditszerzéssel együtt lehetne végezni a munkát, aminek a végén, terveink szerint egy-egy tehetségesebb, rátermettebb gyakornokot hosszú távon is bevonnánk a portál működtetésébe. Ez azért is fontos, mert a szerkesztőgárda tovább már aligha terhelhető a jelenlegi feltételek mellett, különösen a főszerkesztői teendők lehetőség szerinti könnyítése a legfontosabb feladatunk. Áfra János odaadó, végletekig alapos és precíz munkája – főleg egyéb elfoglaltsága mellett – azon túl, hogy inspiráló, tényleg ámulatba ejtő, még sokáig rá van szorulva a KULTer,így a hosszú távú működéshez kulcsfontosságú az ő tehermentesítése. A szépirodalmi rovatstruktúra (jelenleg négyen nézzük meg a szövegeket) is felülvizsgálandó: minden előnyével együtt talán több a hátránya, így fontolgatjuk a külön szerkesztő lehetőségét. A gyakornoknak lenne mit csinálnia a napi munkákban is. Az oldal és a cikkek népszerűsítése éppoly fontos volna, mint az, hogy kioszthatóvá váljanak bizonyos feladatok, így amellett, hogy elvárnánk, hogy beleszóljanak, miről lenne érdemes írni, tudósítani stb., tervezhetőbbé válhatnának a jövőbeli feladatok, az, hogy ki pontosan miért felelős. Szóval jók a kilátások, a lényeg, hogy mindenki jól járjon majd útközben.

„Herczeg Ákos 1983-ban született Budapesten, kritikus, a KULTer.hu rovatszerkesztője. Egerben nőtt fel, 2009-ben végzett a Debreceni Egyetemen magyar-filozófia szakon, a JAK tagja. Írásai az Alföld, a Vörös Postakocsi, az Új Hegyvidék, a Debreceni Disputa, a Tiszatáj, az Irodalomismeret, a Szkholion folyóiratokban jelentek meg.” Forrás: kulter.hu

Horváth Imre Olivér