Onagy Zoltán - PÁROS JÁTÉK A-val - regény, 12. rész

A kisváros zárt világ, új hús, új alak nem vész el, éjszakai sötétben is szem előtt van. Az se tűnik fel, friss vőlegényei mind ugyanazt a két albérletet használják.

PÁROS JÁTÉK A-VAL

Onagy Zoltán regénye, 12. rész

Mit akar a férfi?

Marcali Macinak nevezi az ifjúi lendülettel keresztelő kisvárosi népnyelv az aprócska, fekete szemű, fekete hajú lányt, aki brummog ölelés közben. Nyög igyekezetében: bru-bru. Előneve a származási hely, a gyermekkor, az ártatlanság, herceg fehér lovon vidéke. Előző évben Pesten gimnazista, de tanulólányhoz nem illő életvezetése miatt kivágják az ország összes középiskolájából a szocialista erkölcs nevében, hazatelepítik. Szövőnőnek szegődik, a közeli kisváros üzemébe., a Finomkötött nevű tizenegyszeres szocialista vállalathoz. Nem ízlik persze a dolog, miért is ízlene.
   Budapesten tanulok, így ismerkedik, de halasztok egy évet. Tizenhét-tizennyolc. Mindent megtesz, hogy ne kelljen hazautazni a szüleihez, akik nyilván kedden, szerdán lekurvázzák. És a többi napokon.
   Férjhez akar menni, hogy szabaduljon. Marcali Macit neveltetése irányítja a szabadulás könnyebbnek látszó, falloszokkal kövezett placcára. Nyilván az anyja is.

Új varázsszót tanul a kisváros mozgékony, agyilag fejlődőképes, farka után loholó fi-ifjúsága: Feleségül veszlek.¹ Rövid ismeretség után odaígéri a tanácsokkal ellátott ifjú ember, mint valami szezám táruljt: feleségül veszlek. És indulnak brummogni. Marcali Maci érdekesen regisztrálja helyzetét. A huszadik vőlegénynél sem merül fel, talán mégsem veszi feleségül, nem dörgölheti oda apja orra alá, feleségül megyek X-hez, nem kell többé látnom a maga részeg pofáját, apu, nem hallgatom a mocskos szavait. De a mondattal álmodik, amikor két dugás közt álmodik valamit. Kettős csapdában Marcali Maci lábai. Külön, külön. Az egyik, hogy odabassza apjának a mondatot, de úgy, hogy az öreg kapjon infarktust tőle, ugorjon a kútba, üssön szekercével kétszázas szöget a saját fejébe. A másik, hogy a mondat megszülethessen, hozzá az alapot egy fiúval, férfival megteremtse. A nagy merítés pszichikai kényszere. A csapda két irányban húzza szét a lábai, mondjuk északnak és délnek, amiből nem következik más, minthogy a pina mindig nyitva, de annyira nyitva, hogy belátni a méhéig. Mert nincs idő, gondolja. Nyugtatja magát. Valamit valamiért.
   Nincs idő, mint a sietős horgásznak sincs, aki rablóhalra indul az Ipolyra, de elfogyott a snecije, megáll a Lókos partján, a víz alá fekteti a világ legnagyobb drótkeretes snecihálóját, mielőtt az előáztatott száraz kenyérsarkot hármas hurokkal kőhöz erősíti. Amint a kenyérről leváló foszlányok alálebegnek a sodrással, kezdenek, leválni, lebegni és úszni, amint forrni kezd a víz a mindig éhes naphalak, küszök és egyéb kishalak rohamától, a horgász ráfeszül a kötélre, kiemeli. Kis szerencsével egy merítésre megvan az ötven egészséges, fickándozó sneci, amivel majd csukára megy. A kezdet bíztató. A feltételek adottak a sikerhez.
   Marcali Maci sikeres kezdeti merítésekkel ugyanezt az eredményt nem érhette el. Egy kisváros utcákra, terekre kicsapott, ott aktív ifjú férfipopulációja nem arról híres, hogy éppen házasodik. Mert nincs mire. Mert semmije nincs, egy ágya a családban, talán egy kisszekrénye, és tányér, kanál, villa a közös érkezésekhez. Akinek volna, ő éjjel-nappal tanul, nincs a városban, egyetemeken szívja bé a tudást a majdani nagy okossághoz. Ebből következően, amikor Marcali Maci az összes mobilizálható résével, amely réseket nagy empátiával nevezhetjük a merítőháló lyukainak, eléri az ötvenes merítést, az ötven kifogott kishalat, várva, majd jön a nagyhal, csakhogy a csuka és a sneci nem ugyanabban a körzetben él. A felgyűlt tapasztalat birtokában a patakot folyóra cserélhetné Marcali Maci. De nincs annyi esze. 
   Talán nem ismeri, nem méri fel, a kisváros zárt világ, új hús, új alak nem vész el, éjszakai sötétben is szem előtt van. Az se tűnik fel, friss vőlegényei mind ugyanazt a két albérletet használják. Ugyanaz az sárga-barna-kék kockás pléd, ugyanaz a sötétítő függöny a nappali órákban, hogy a szomszédok ne lássanak be a gangról. Nem tudja senki, mit gondol. Nem beszél, nem hiányol, nem éhes, nem álmos. Egyetlen dolgot kérdez meg esetenként, ugye feleségül veszel?
   Nem érdekel senkit, mire gondol. Nem érdekes. Nem arra tartják. Nem azért várják négyesével a délutáni fájront után, a tíz tízkor a kiözönlő lányok asszonyok között, hogy gondolataival, vágyaival, reményeivel megismerkedjenek. Egyre nagyobb alázattal tartja oda az odatartandókat, egyre mélyebben és átfogóbban szopik, egyre mélyebbről brummog. Jóindulattal azt is feltételezhetik a fiúk, hogy élvezi, éppen így szereti. Miért is ne. Ha nem élvezné, nem jönne, hazamenne Marcalba a szüleihez, testvéreihez.
   Közben az egyik öcsben haragosan és zengőn kondul a szerelem és a szánalom, ami, mint tudjuk, kart karba öltve jár a humánummal. Kondul a szerelem együtt a szánalommal, pedig látta a lucskos koratavaszt, a váltott lovak tucatjait, tanúja volt szinte mindennek, ami történt.
   Összefonódva sétálnak a Rákóczi úton. Maci mosolyogva, győzedelmesen rázza apró seggét. Az eseményeket vezénylő bátyók elképedve röhögnek a lánykollégium előtti padokon. Hogy milyen hülye ez a gyerek. A végén feleségül veszi.
   Bru-bru, nyolc báty a lánykollégium előtti padokon: bru-bru.
   Az öcsből kivág a szerelem, vállán át, foghegyről odacsap: alpári banda!

Öv alatt

Az alsóház sokféle. Lila, fekete, kopasz, hideg, meleg, forró, tüzes is lehet, ájtatos angyalka, borzas kamaszördög is, a bozontból fél szemmel hamiskásan kandikál. Lehet rojtos cserkészkalap, szigorú szemű vasmacska, könnyű szélben táncoló selyemszalag, bojttal itt, bojttal ott.
   Lehet színtelen bánat, hátra csapott fülű öreg versenyló a vágóhídra vezető földúton. Cifra is lehet, akár a dupla szivárvány a Börzsöny fölött, amikor a nap már a hegy mögött, de nemigen akar indulni, nézelődik búcsúzóul, és elvárja, bámuljuk mentében.
Szép is lehet, ha cifra, csúf is lehet, ha cifra. Lehet önálló gyönyörűség minden sallang nélkül. Lehet gyönyörűség sallangostul. (Aki korábban sallang nélkül gondolta egyedül elfogadhatónak, csodálkozik ilyenkor magán, neveltetését átkozza, rosszkedvűen számolja a sallang miatt otthagyottakat, hogy majd az orrára húzzák az utolsó elszámolásnál.)
   Lehet hangos. Recseghet, szenvedhet, szenveleghet, tiltakozhat sikoltva, utakat zárhat bömbölve, jajonghat odaadón, cuppoghat gátlás nélkül, puffoghat és moroghat halkan, bensőségesen, izgatón.

Lehet ledéren fénylő, akár a vörös ragyogású cseppkőbarlang.
   Lehet puha, engedékeny, befogadó, mint a langyos baracklekvár. Haraphat is, ha van tudása hozzá. Odaharap teljes hosszban, mint a csodasatu, üzenheti, most ne mozdulj, nyugi, állj meg! Haraphat úgy is, mint a harapófogó, egy ponton, a pontot aztán változtatja, hopp, itt egy centi, hopp, is még egy és még egy. Lentről fel, vagy fentről le, ahogyan úriasszonyi kedve tartja éppen, ha egyáltalán van tehetsége a harapáshoz.
   Lehet néma. Néma gyaszálás, csak fejben futnak a játékos, kifordított, máshol el nem hangzó szavak. Beszédes is lehet. Kommentál. Elhagyja magát. Olyanokat mond, de olyanokat, hogy nem is hiszi. Ágytámlába rejtett mikrofonnal rögzíti, az meg hamisítás, minő pornográfia ez, ki ez a kültelki alsóház? Civil etnológus, aki véletlenül kerül az alsóház hatása alá, rendülten lohol vissza a könyvtárba, nem érti, honnan ezek a különleges, listázatlan, lexikálisan fel nem dolgozott, ágyon kívül soha el nem hangzó szavak.
   Az alsóház ezek szerint lehet ilyen és olyan. Az alsóház kiismerhetetlen tulajdonságok, szokásrend, etikai, esztétikai, morálfilozófiai és morfológiai desszert. Tárház.
   A tudás és a tapasztalat jelenthet nála.
   Mindig valami új, valami más. Ismeri, de csak annyira, amennyire reggel örül, amennyire mosolyogva fogadja, ha közel hajol, odadőlve köszöntik, az orr hegye az alsóház homlokzatát érinti, az orr felsőházi gazdája forró levegővel köszön: Jó reggelt, boldog reggelt, édes alsóház! ²

Alsónemű

Él egy különös nép túl az üveghegyen, (mondja Hérodotosz), bőre fehér, haja kóc, szent városa Bergengóc, szemre alig különbözik tőlünk, akinél úgy alakult a világ rendje, hogy a férfiaknak több feleség jut mindenki örömére. Amikor a férfi elhal, a feleségek között szenvedélyes versengés, gonosz, goromba harc, álnokságoktól sem mentes küzdelem kezdődik, eldöntendő, ki volt a halott számára a legkedvesebb, kivel szexelt legvirtuózabban, melyik mellett szuszogott legtöbbet, ki etette őt mannával és hasonlókkal, tehát ki a kedvenc a kedvesek közül.
Tanúkat állítanak, gyermeki véleményeket sorakoztatnak, szabályos tárgyalások folynak, mint minálunk válóperek idején. A hangnem is hasonló. Hazugságok, hisztéria, gyerekcsipkedés, előegyeztetés a hamis tanúkkal, stb.
   A végeredményt, a végkifejletet számolva kész elmebaj.
   Aki győztesen hagyja el a csatamezőt, akinek odaítéli az Első Asszony címet a szabad és független bíróság, őt a Vesztes Asszonyok dicsőítő balladákban, édes-bús dalokban, frivol csasztuskákban, könnyes siratókban, bohém kuplékban, tréfás sanzonokban magasztalják. Egy héten át. A főasszony táncol, ring, visszaül a bánatba.
   Ünnep végén, a gyászhét utolsó napjának éjszakáján, amikor tizenkettőt kondul az falióra, a búcsúztató közeli rokon, az öcs, ezüst szertartásjatagánnal levágja az Első Asszonyt, fültől fülig, mint a malacot, vérét vájdlingba csapolja, mint a malacét, s amikor orcája a hónál fehérebb, testét a halott férj koporsójába fekteti.
   Az élve maradt feleségek, akik egy hete az Első Asszony címéért versengtek vadul, visítanak, vonyítanak, elkeseredve borzasztóan. Most siratnak igazán.
   Hajnalban kézzel temetik a sírgödröt. Rögönként. Szólni se képesek szomorúságukban. Szemükben nincs nagyobb gyalázat: ők maradnak e mocskos földi létben, közben szeretett férjük és a kiválasztott nő a paradicsomban sétál, lebeg, gyönyörökben úszik.

   *

A fiú éppen meg nem hal. Bután berakja a seggét egy napok óta vele alkoholizáló barát gyors Skodájába. Mert nincs más, és miért ne. S amikor jön, jön, éppen az arcukba jön a billencs ZIL, és tizedmásodpercnyire a csattanás, az Első Asszony jut a fiú eszébe együtt Hérodotosszal, meg az öccse, az, és hogy most meghal. Gatyacsere után az első telefonról felcsörgeti az éjszakában Károlyi Anna-Máriát, meséli az Első Asszony történetét, a kést, a temetést, hogy ő a legkedvesebb, de nem az Első Asszony, és megkérdi, ott lesz-e a temetésen. Ha.
   Anna-M. nevet. Rövidesen én leszek az Első Asszony. És temetek, ha akarok. Belehalok, ha akarok.³

Álszemérem

Először vele találkozik az is, aki eloldalogna legszívesebben. Szeméremnek nevezi. Normális, elfogadható, mindenki így kezdi, ezzel a technológiával vonja ki magát aktuális sorsa alól. Ha nem, ha az első órában belekapaszkodik a gatyarésbe, ő pedig, bizony egynéhány alkalom után menesztetik. (Nem mindig, sőt, hat hónapnyi garancialitás jut neki, harminc fölött. Harmincat elérve átértékelődik az idő fogalma.)

De most még csak tizen. Illetve huszon. Találkozásilag tizenvalamennyi. Közös túrák a Tátrában⁴, faház és panoráma, tiszta levegő, szerelem.
Odateszi magát, de mintha nem volna ott. Száját húzza. Mondja a fiatalember, hát kapd el, az istenke áldjon, nem törik, nem szakad, nincs csontja. Juss közelebb hozzá, nem ellenség. Magára zárja a fürdőszoba ajtaját. Dugdossa bugyogóit. Gondolkodik, mi lehet ez. Legutóbb más. Lágyabb, odaadóbb. Nyitva minden helyzetben, mint a kiskert kapuja, ahová a nap minden szakában bejuthat, aki elmerülne a rózsalonc áradó illatában. Hazaút előtt már arra ügyelt minden kirándulás végén, minden Tátra-túra után, lábon maradjon, agya fogjon, ne az ébrenlét igénye foglalja le a maradék energiát.
   Most meg itt van-e. Ez-e. Fogalma nincs, mit tesz rosszul, másként. Kérdi kényszerből, a leányka válaszol, de szemérmesen mosolyog, félrebeszél, szeret, semmi baj veled. A fiatalember nem hiszi, azt gondolja, olyan bikát talált az egyetemi szürke kertben, akit nem érsz utol. Másképpen csinálja, mint addig ő. Kérdi, hogyan, miképpen kőne. A szemét forgatja, hogy ilyenről ne beszéljetek, mert nincs semmi baj. Csakhogy a fiatalember érzi, ez egy nagy szar. (Szahar, Übü mama.) Valami el van baszva. Nem lazul, nem enged. Görcsben van. Egy görcsben. El se megy. Visszaidézi, egyáltalán elment-e korábban, tegnap, tegnapelőtt vagy csak megjátszotta. Nyomoz és kerülőzik.
   Maradni akarok, gondolja, jó volna itt rendbe rakni, ha lehet. De nem lehet. Így marad. Így hagyja.⁵

Párizsi üstdobok

   Hívja. Hosszan kicseng. A nő beleharsan a fülébe:
   - Ne telefonálj, nem akarom hallani a hangod! Semmit nem akarok tőled!
   Katt.
   - Mondom újra, hogy ne telefonálj, elegem van belőled!
   Katt.
   - Kicsi szívem, kicsi szám, te bolond vagy! A világot nem lehet megváltoztatni, de megzavarhatjuk egy kicsit.
   - Ne gúgorogj a fülembe, mint a kúrógalamb, hagyj békén! Minden nyitva volt, rád várt hónapokig, akkor máshol kúrógalamb, én meg majd beledöglöttem.
   - Állj már le!
   - Nem állok. Gyűlöllek.
   - Nem elég! Mondá Váci Mihály! Több kell!
   - Mocskos disznó vagy!
   - Megzavarjuk, kicsi?
   - Jókor jut eszedbe.
   - Nem juthat előbb eszembe, minthogy eszembe jut, hogyan lehet másként, édes, drága kicsi kispém?
   - Menj a francba!
   - Naaa, nyugi! Zavarjuk meg. Zavartuk eleget. De nem eléggé.
   - ...zavarjon most más.
   - Értünk hozzá. A mályi tó emlékére összehozunk egy nagy rendzavarást, oboa, szájharmonika és üstdobok. Üstdob a parkban a koncert felénél. Mit szólsz?
   - Az elmúlt hat hónapban hatszor kellett volna ünnepelnünk a tavat, ahogy megállapodtunk, hogy minden hónapban, ha esik, ha fúj, akkor talán nem bőgök itt egyedül. Közben te másutt ünnepeltél, forgattad a zavartkeltő szájhermonikát. Nem tűnt fel, rohadj meg?
   - Hiányoztak a feltételek, kicsi virágom, hiányoztak. Van ilyen.
   - De Iluskánál nem hiányoztak a feltételek? Iluska fizette, hogy ott muzsikálsz?
   Katt.
   - Most szépen mosd meg az arcod, öt perc múlva hívlak, addig küldök egy mélt, kapcsold be a gépet.
   - Hívod ám, majd megmondtam kit!
   Öt perc múlva katt:
   - Megkaptad?
   - Igen.
   - Hozzászólás?
   - Jaj, anyám!
   - Olvasd fel.
   - Szobafoglalás Hotel Lord Byron 2007. június 18-19-20-ra kétágyas, visszaigazolva, rendelés elfogadva. Ismertető: a Champs Elysées és a Diadalív közelében, metrómegálló: Etoile, klimatizált szobák, minibár, fürdőszoba, széf, tv, internet; ellátás büféreggeli; ár/fő/éj: 16,500 Ft.
   - A másikat is kinyitottad?
   - Igen. Jajisten!
   - Olvasd. Ne nyögdécselj.
   - Édes egek! Te szeretel engem! Repülőjegy rendelés, Budapest Párizs, 2007. június 17-e; AIR FRANCE; ind. 15:45; 2 személy: ár/fő: 32.500. Istenem, olcsóbb nem volt?
   - Nem volt. 17-én délután megyünk, 21-én délután jövünk.
   - Az már csak két hét!
   - Intézd a dolgaidat, szabadságot, egyebeket. Köss valakivel szerződést, küldünk nekik párizsi helyszíniket, mentünkből is, a gépről is, Párizsból is. Lehet két lap.
   - De mit mondjak a barátomnak?
   - Mondd, hogy visszajött életed egyetlen szerelme. A legfontosabb.
   - Ismer. Tudja. Megfogadtam neki, soha többé nem beszélek veled, nem nézek rád.
   - Ha ilyen szemét követelményt állít, annál inkább mondd, hogy itt vagyok, húzzon a búsba.
   - Így egyedül te beszélsz. Másnak vannak érzelmei.
   - Akkor azt mondd, hogy kapja bé.
   - De nagyon egyszerű az élet neked. És Iluska? Hol voltál eddig?
   - Semmi Iluska. Hová tűntem volna, pénzt kerestem, hüleliba.
   - Loptál? Nyertél a kártyán?
   - Loptam. És nyertem a kártyán. Meg a tőzsdén.
   Csend. Szuszog. Nem így képzelte.
   - Na, megzavarjuk?
   - Jaj, zavarjuk meg, pedig azt hittem, veled már soha semmit nem zavarok veled. De Párizsba az ördöggel is elmegyek.
   - Üstdobok?
   - Üstdobok, te szemét. Le kell ülnöm. Ez nagyon gyors volt. Rögtön elsírom magam. Azt hittem, nem létezel többé.⁶

Altruista

Az altruista teszi sírba, akihez tartozik. Elsősorban a férfit. Többet is, ha futja az időből.
Egy hősi némber. Úgy dönt nem sikerült a választása, de kitart.    Végigcsinálja. Olyan pofát vág reggelente, estelente, hogy a fickónak, akivel él, hasmenése lesz tőle. Torkában gombóc. Remeg és izzad a keze. A gyerekek a kuckójukba húzódnak, és ha nem feltétlen kötelező, lefoglalják magukat, orrukat se dugják ki, mert nem kívánják látni az édesanyai orcát, aki vonul, hősiesen takarít, mártírként mos és mosogat. Szó nélkül rászoknak, kisikálják a kádat, lepucolják étkezés után a konyhaasztalt. Péntekenként portalanítanak, porszívóznak ETA-utálatuk ellenére.
   Szombat-vasárnap a közös étkezés napjai. Leülni a gyönyörűen terített asztalhoz, virág, ezüst étkészlet, ragyogó tányérok, hófehér damasztabrosz, tudva, mártírebéd következik, mert miféle élet, ahol a nőnek boldogság nincs, csak főzés és háztartási munka, értelmetlenül, mert a kosz szaporodik, az ételt befalják és ürítik, mintha ez volna a természetes.    Mire az egész?
   Tízféle színnel az altruista asszony képére festve tíz év házasság után.    A tizedik évig el kell innen takarodni, mert az altruista nem változik. Kínos estéken teleüvölti az utcát, váratlanul bájolog, kiszámíthatatlanul töri le az elviselhetetlen élet, a lét szürke kínja.
   Az altruista asszony már lánynak is, fiatalasszonynak is altruista, de nem akarod látni, illetve látod, és pont jó, hogy ilyen. Elviseli, ha disznók vagyunk, el, ha még disznóbbak. Ifikorod szokásaival vonulsz a házasság első éveiben. Ő áldozatosan ölel téged, áldozatosan főz és mossa gatyákat, a pelenkahegyet. Belesír a gyerekszagú rugdalódzókba, rugdalódzó szagú gyerekekbe árván maradt éjszakáin. Az ifikori gőg, a bölcsesség teljes hiánya nem engedi látni: megiszod a levét vastagon.⁷

Balu

Jössz, mint a bagger, egyszer havonta, és kotorászol itt nekem, mondja rosszkedvűen Anna-M., és idézi: Annuskám, egyetlenem, megőrültem már nélküled, hát most minek meséljem, mi van a rohadt kollégiumban? De hát nem vagy kíváncsi rám, mi történik itt, mi van, van, se szó, se semmi, rám rontasz, mint Balu.
Balu a környék legendás koslegénye, egyetlen árva birkaasszonnyal, miközben hatvanra hitelesíttetett. Uralt ő hatvan tagú bégető háremet is a szépen fénylő időkben. Amióta folyamatosan csökken a hárem, végül Juci maradt, addigra Balu megvész. Félti. Bárki férfiember felbukkan a tájban, felökleli. Miután a fellökött ellenséges hím csodálkozva és elképedve talpra áll, Balu beterpeszt, jelezve, ez még semmi, rajta, harcra fel, akár élete árán is megvédelmezi a hárem hírmondóját, a megtartható mag, a fajfenntartás utolsó lehetőségét. Jucit, azt nem adja. A mókás alaphelyzet akkor válik véresen komollyá, mert egy farbataszajtás végtére is túlélhető, amikor a fűben heverő fickó azt se tudja, mi történt, csak tűnődik, ki rúgta őt ilyen szörnyen seggbe, és miért, és négykézláb próbálgatja zilált csontjait helyreigazgatni.
   Négykézláb állni a libaszaros fűben, szemet forgatni, öblösen káromkodni, mint a záporeső, egyenes anyázás Balu számára. Aki nincs észnél ekkor, szeme közé kapja a következőt.
   KO, kórház.
   Balu a rendőröket és a fináncokat kedveli legkevésbé és többek között. Érzi rajtuk az elhivatottak bűzét. Balunak kimondottan rossz a híre rendőrberkekben. Öklel. Négykézláb, szemforgatás, szitkok; aki rendőrre kezet emel (a Népköztársaságot alázza) töressék el karja, lába, szeme tolassék ki, Balunak erről a szokásrendről halovány fogalma nincs, hát orrba nyomja a térdelő rendőrt homlokával, KO. Társa rálövi a cseh maroklőfegyver teljes tárát, Balu az életveszélyessé vált időt káromkodva és cikázva vészeli át. (A dühödt nyomozás, ki tanította be a kost ellenforradalmi cselekedetre, most nem kérdés.)
   Bagger is, Balu is, túlzás ez, nézel a lányra, nem gondolod?⁸

Anna-M lapalji jegyzetei:

   1. Erre a Macira is emlékszem. Mintha valami jelentős sorállást is okozott volna egyszer az Egészségház bőr- és nemibeteg emeletén, a Rákóczi úton, a Delicatesse mellett. De lehet, rosszul. A Mester a szüzességi fogadalom ismertetése után, rögtön a következő fejezetben megemlékezik arról, hajdan mily tehetséggel bírt a nagyon árva, nagyon menekülő, illetőleg az átlagnál erőteljesebb libidójú leánykák felismerésében. Lásd, mint egy körrel korábban: menj a francba!
   Nektek, férfiaknak fogalmatok sincs arról, mi van, milyen élete lehet otthon egy lánynak, aki egyszer elszúrta, aki bizonyította, félteni kell, mert könnyen ráfordul a hazugságokra. Talán az apák feladata. Talán az anyáké, a nők mégis közelebb az események testi, izgalmi részéhez. Feladata? Ugyan. Nekem mindent elmondtak részletesen, türelmesen. Apám előadása címe: Mit akar a férfi?! Majdnem teljes hétig tartott esténként. Anyám előadásának címe: A férfi kockázatai. Mennyi voltam? Tizenkilenc. És te mennyi? Húsz. És ugyanazt akartam, mint a férfi (mármint te), ugyanannyira és ugyanúgy, mint te, és ugyanúgy nem jutottak eszembe a kockázati tényezők, mintha anyám el se mondta volna, Shakespeare-t, József Attilát olvastam, tanultam, jeleneteket idézhettem volna a Rómeó és Júliából, verset írtam, naplót vezettem, amikor nem voltál velem, pedig sokat voltál velem. Mégis egész nap lestelek. Tudtam, merre jársz, megfigyeltelek a Tündéből, a Faházból, a református
templom kertjéből. A Faház pincérnője kérdés nélkül közölte, hogy ma nem voltál, vagy hogy most mentél el, kivel, kikkel voltál, mert abból kiszámolhattam az útvonalat, merre tartotok. De lestelek a Palóc ligetben is, a bokrok közül. Ez volt a legvadabb évünk. Nem tudom. De nagy szemétség, ahogy leírtad. Szegény Marcali Maci. Ugyan mi lehet vele. 

   2. Függetlenül attól, hogyan írtad meg, függetlenül attól, hogyan nincs, ez, itt, legmesszebb menő jóindulatommal sem tekinthető másnak, mint a külvárosok ismert, kedves szlogenjének: a nő dísz a pinán. Tehát magyarul, gondos felelőtlenséggel kinyilvánítom: nem változtál az elmúlt huszonnégy évben semmit, mákszemnyit sem, nem javultál, amiben gyenge voltál, gyengébb lettél, amiben bunkó, abban bunkóbb. De hogy ez a felsorolás drága, hogy szeretem, azt se tagadhatom. Melyik az enyém. A harapós (teljes hosszban)? Borzas kamaszördög? Nem volt borotválás, epilálás, emlékszel? Borotva sem volt, nem hogy borotválás. Egyszer játszottunk meg egy születésnapit apu csavaros borotvájával, jutott rá rá két napunk, azt is megbántuk. Szokni kell. Mennyit változott a világ azóta, te! Látod? Vagy csak ülsz a szobádban emlékeid között?
   Elolvastam újra. Szép ez. Aki így képes beszélni valamiről –, ami mégiscsak titok a férfinak, viselkedésében, gesztusaiban soha nem az övé teljes egészében, hiszen soha nem akarja kiadni magát teljesen, éppen kiszolgáltatottsága miatt, valamennyit igyekszik megtartani magának –, nagyon szeretheti. Jó lehet a tiédnek lenni. Belegondoltam a reggeli köszönésbe, amivel zárod a pinatablót. A köszöntés megvolt már akkor is, amikor az enyémet ébresztgetted reggelente. De jó. Pedig mennyire gyűlöltem fölkelni, és mégis, milyen jó volt erre ébredni. A kávét nem is mondom. 

   3. Emlékszem a telefonra. Arra is, a telefonod után gondoltam rá először, hogy meghalhatsz. A halál nem idegen ekkor már, a kórházban láttam eleget. És akkor mi lesz. Mindent veled beszéltem meg. Pedig már feleséged volt, megszületett a nagyfiad, én is túl az első abortuszon (aztán jött még egy). Elképzeltem a temetést, láttam az utcai ruhámat, az anyámtól kölcsönzött fekete selyemsálat, és hogy megbújok valahol a fák közt, a sírok közt, foszlányokban hallom a papot, a zenét. Délután van, süt a nap, sötét ruhában a gyászolók, és virág egyáltalán nincs. Az egész temetőben nincs élő virág. Talán tél van. Csak a nap süt. A nap kizárólagos, mint egy álomban.
   Most arra gondolok, valóban arra, ha akkor eltapos a ZIL, ahogy előadtad, minden másképpen történik velem. Sokkal jobban járok, ha megdöglesz a kóvári kanyarban. Megsiratlak, meggyászollak, élek tovább szabad fiatal nőként, találok egy rendes embert, szülök két kosár kölyköt, ahogy terveztem. Nem így, ahogy.

   4. Javorina? És újra én? Mi ez, te zsivány? Múltfényezés?

   5. Elmondom. Nem akartam, nem is mintha érdemelnéd, de elmondom, mert azóta nyomaszt, a javorinai út változtatott meg minden. Engem, téged. A szemem, ahogyan ma is látlak. Illetve a javorinai kis bordó postaszoba perce volt megvilágosodás helyszíne. 73. kora nyara. Egyáltalán nem féltem, hogy becsapsz. Olyan tiszta volt minden, és jó. Egy időben, eddig a percig úgy éreztem, mi nem úgy, mint mások, mi csalás és hazugságok nélkül egymás mellett, egymás kezét fogva. Ha most itt lennél, te disznó, rábrummognál: egymás farkát fogva, néha, most is, azt érzem, milyen jó lenne, ha itt lennél, te disznó, és rábrummognál az összes ellírázott mondatomra: egymás farkát fogva Éldegélünk vagy ötven évet szerelemben, amiből kettőnknek jutott is, maradt is. Neked több maradt, nekem kevesebb jutott. Tehát: a levelezőlapok közt volt egy, amit akkor írtál, elő-előhúzva, amikor nem figyeltem, amikor én a magam lapjait. A végét, az utolsó szót sikerült elolvasnom, az volt rajta: szeretlek. Hazaérkeztünkig rettegtem és reménykedtem. Reménykedtem, hogy azért dugdosod, mert kedveskedni akarsz, amikor hazaérek otthon vár egy lap, amit mellőlem küldtél. Közben rettegtem, van valakid. Neki küldöd mellőlem, külföldi utunkról. Ez a rettegés és reménykedés – te is láttad – rányomta a bélyegét a hétre. Megkérdezni nem mertem, mert féltem, belerontok valamibe, amibe nem szabad. De nem volt fölös a gyanú. A lány, akinek a lap szólt, másfél év múlva a feleséged. Én bosszúból, házasságkötésetek után férjhez mentem Istvánhoz, hogy túléljem azt a szörnyű hetet.

   6. Nem láttam még, lehet, egy másik kicsibe bekerül a történet vége. Hogy nincs Párizs, nincs drága szálloda, nincs költséges repülőgép, hanem a kiugratás. A blöff. Kiugratni a nyulat a bokorból, visszaterelni őt a hárembe, elmarni a pasiját, akiből bármi lehet(ne), férj, apa, családfő is akár.

   7. Aha. Nocsak. No lám. Hát nem fenékig tejfel. Az se. Amaz se. Neki se. Pedig már azt hittem.

   8. Te nem tudod, mi az: várni. Várni egy lánykollégium négyszemélyes szobájában. Várni egy hetet. Aztán a következőt. Az utána következőt. Levelet írni, levelet várni. Levelet, amiben csak annyi áll, nem tudsz jönni. Mert nem tudsz. Mindegy ma már, mit hazudtál. Máskor azt, hogy hétvégén jössz, aztán nem jössz. A szobatárs-barátnők látják. Tudják is, hiszen az első két évben te voltán a srác, aki miatt irigyeltek, aki hetente, kéthetente érkezik, farmerban, alföldi bakancsban (vagy papucsban) ballag fölfelé a dombon, ők meg szívják a fogukat. A srác, aki miatt a szoba kell. Ismerősök beindítva.  Persze a második két évben nem is hazudtál, csak mondtál valamit. Messze voltam már. Igaz, nem jutott pénz, de cigarettára, sörre mégis jutott. Buszra, vonatra nem. Látom, örülnek. Látom a barátnő-szobatársak szűz, kismalac pofáját, szétnyomkodott, mitesszeres bőrük, kancsi szemük mögött a kárörömöt. 
   Mindent megtanultam a várakozásról. Szerettelek. Megtanítottál rá. Talán hasznomra vált. Később, ha valaki várakoztatott (volna), repült (volna). Egyetlen perc, és repül. Veled letöltöttem az egy életre szabott várakozási időt. Ma már ugyan tudom, hogy a szerelem és a várakozás kötött, egymásba fonódó fogalmak, a szerelem örök várakozás, amikor a szerelem tárgya távol, és meglehet, csak néhányszor nem jöttél az ígéret ellenére, és annak komoly oka volt. Csakhogy amikor megjöttél, nem voltál hajlandó kilépni a szobából. Ha utcára mentünk, ha társaságban, idegesen, féltékenyen forgattad a nyakad. Láttam. Tudtam. De azt gondoltam mindig, megérdemled, ha nem vagy itt többet. Legyél itt. Kimegyünk albérletbe, és minden jó lesz. De így is jó volt. Ahhoz képest, ami következett. Nem mondta senki, én nem érzékeltem előre. Tele vagyok banalitással, amikor rád, amikor erre a négy évre gondolok. Tele, mint a tejesköcsög. Fönt a tej színe, lentebb a tejföl, ahogy kenődik, alattuk a darabosan kanalazható aludttej, és amiben az egész úszik, a savó. Vagy író.
   Ennyi sok egyszerre. Nézek a szobámból az ablakon, látom a kert küzdelmét, mert a kert életre-halálra küzd a természettel, ezzel a nem növényekre szabott hideg esővel, köddel. Egyetlen délután napsütés, és a kert tombolva hálás, kinyit mindent, széttárt karral-lábbal fogadja az égi napfényáldást. Az utolsó bekezdést értelmezd, ahogy akarod.
 

Az oldalt Banga Ferenc Néma ABC című grafikájának részleteivel illusztráltuk.