Megitták a jó forró teát. Lefeküdtek. Beszélgettek. Fehér úr elsírta kétségbeesett helyzetét: hónapok óta él a legsötétebb nyomorban. „Modern művésznek idehaza – nincs jövője. Megyek Berlinbe. Két hétre van pénze! Nem bánom, ha éhen döglök is… Valami történni fog… Berlinben, útközben vagy valahol. De így ez nem maradhat!” Elaludtak. Fehér úr korán ébredt. Rohant az állomásra. És hétkor útnak lendült vele a vonat Berlin felé. (Egy éjszaka története. Planista kör-novella, részlet)

 

 

A magyar avantgárd apostolai

TAMKÓ SIRATÓ KÁROLY

 

 

 

 

 

1. A költő a '70-es években  2. Camille Bryennel és Julien Moreau-val, 1936, Párizs  3. Budapest, 1936

 

A magyar avantgárd hagyomány - lappang. A 70-80-as évek fordulóján induló fiatalok (Zalán Tibor, Géczi János, Endrődi Szabó Ernő, később Szilágyi Ákos, Szkárosi Endre, Székely Ákos, Bíró József, Petőcz András) kezdeményeztek valaminemű hagyományteremtést, de a saját művekben oldott tradíción túl nem történt valódi áttörés. Az akkor még valóban párizsi Magyar Műhely nagyon távoli világ volt az itthoni "centrum" számára, csakúgy, mint az elvileg közelebbi Vajdaság (Új Sympozion, Bori Imre). Két tematikus összeállítás, a Ver(s)ziók (1982) és a MédiumArt (1990) jelezte a helyfoglalás és az értékmeghatározás igényét, csakúgy, mint a még nagyobb igényű Vizuális költészet Magyarországon (1. A régi magyar képvers, 2. Válogatás a 20. századi vizuális költészetből) című, két kötetes antológia (1998). Az avantgárd tradíció reinkarnációjáért és életben tartásáért a legtöbbet az Artpool Művészetkutató Központ tette és teszi, ám az ő tényfeltáró munkásságukat a szakmán kívül a szükségesnél kevesebben ismerik.

Ebben a rövid sorozatban öt szerzőt fogunk az életművük egy-egy jellegzetesen avantgárd részével bemutatni: Tamkó Sirató Károlyt, Barta Sándort, Palasovszky Ödönt, Újváry Erzsit és Déry Tibort. Kassák Lajos életművét, jól-rosszul, ismeri az olvasó közösség. Őt képköltészete révén megidézzük majd, de többet segít a műfordításaival: például a nálunk regényíróként ismert Blaise Cendrars futuro-expresszionista lírája a nemzetközi avantgárd felé nyitja ki látómezőnket. (M.E.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sirató Károly

Kérdőjelek

 

Talán mégis megállsz és sátrat versz egy lámpafényben.
Oh sápadt pesti éj.
A csilingelő szentjánosbogarak ott húznak el az álmodó
ház-bokrok alatt
s a lámpa-pókok selymeket szőnek a fákra.
Vajjon miért?
kékültek meg az anyád fekete szemei benned
és miért kellett ellopnod a nagyapád homlokát
hogy minden így legyen.
Látod?
a vetett ágyak melegsége már ott virít a halvány
ablakokban, egy perc - s nagy lendülettel összeölelkeznek a szenny és a miatyánk.
A konfliskocsik nyikorgásában dalol a pesti szerelem.
Hallod?
az ablaklombos paloták ágain énekelnek a zongora-madarak.
Mulatnak.
A kokottok éhesen strázsálják az utcát.
Emlékszel?
A külvárosok ingoványain éjente a gyilkosságok fénye lobog.
Mért nem rázkódnak meg a házak, mikor valaki meghal?
Hol fáj?
A melled?
tán jobb szobába költözhetnél, ahol nem kell a
szikkadt napokat is gázfénnyel öntözgetni, hanem
a nap hasábjai betrombitálják az ablakon Faust ropogó
indulóját.
A tornyokból hallani az idő sarkantyú pengését
tudod ugye?
hogy ez az ezüst hull őszülésnek a feketefejű alvók hajába.
Mért káromkodsz?
higyj a szépben!
a szelek szétnyirkált ritmusában!
az élet égig érő tornyaiban!
A nők lába mint karcsú csillogó kard feléd hasit.
Mért sírsz?
hisz akad még valahol egy tizenhét éves suhanc
aki azt hiszi
hogy aranyból van a lányok köldöke
és két mellük völgyén
üvegkastélyban alszik
a Fehérruhás Szerelem.

Nyugat, 1926. 15. szám

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Eposz, 1930

 

 

BERNÁT ÉLETE A REGÉNY-TÉGLÁBAN

Bernát a szeméttelepeket túrta gyerekkorában, hogy kibányássza napi élelmét. Senki sem törődött vele, pedig öröklött szívbaján kívül a nyomor sok súlyos nyavalyát iszapolt testébe. Beszélt, ez választotta el az állatvilágtól, de talán egy egészséges fiatal állat is különb volt nála. Ami körötte élet címén történt, városokban és kültelkeken, mindabból semmit nem értett. Egyszer egy razzián elfogták, s mivel még a bűnözéshez sem volt elég egyéni kvalitása, ártatlansága kiderült s egy sztrájk letörésére felvették a legsilányabban fizetett csatornamunkások közé. A munkafelügyelő örökös szitkai és durva ökle alatt gépiesen végezte az egyszerű munkát. Előhaladásról szó sem lehetett, tengette tovább életét. Egy éjjel egy vézna koldus lány dörgölődzött hozzá maradandó jelleggel. Bernát először érezte az élet melegségét. Együttlétök tragikus lett. Hiába könyörgött neki, a lány a harmadik nap elhagyta. Bernátot megviselték az izgalmak. Összeesett. S a kórházi ápolásban még aznap este meghalt. Közös égetésen hamvasztották el a kórházi hulladékokkal együtt. Hamvait a Kozmosz őrzi.

„Te bádogos leszel” szólt az igazgató a soronkövetkező tízéves gyerekhez. Bernát szemében ellenkezés és makacs düh sötétlett – de a lelencház vad fenyítékei égették a testét. Némán indult kijelölt társaival a hatalmas műhelyek felé. Bádogos lett. Szerencsésen önállósította magát. Titokban azonban olthatatlan gyűlölet égett benne a társadalom és az ember iránt. Rombolási ösztönét vasúti merényletekben élte ki. Élete fő műve egy 7 méteres viadukt felrobbantása volt. 17 halott, 9 sebesült. Soha senki nem tudta meg, hogy ő a tettes. Otthon üzlete kielégítően ment. Gyermekkorának kegyetlen nevelése nagyszerűen kiképezte arra, hogy gondolatait és tetteit a legmélyebben eltitkolja. Polgártársai becsülték, s szomszédja, a sírkőfaragó habozás nélkül adta hozzá 27 éves egzaltált leánygyermekét. Nem lettek boldogok. A nő nem tudta szeretni, de senki nem akadt, akiért elhagyhatta volna, házsártos és civódó lett. A tettlegességig fajuló örök veszekedések dacára Bernát mégis szerette a nőt. Szenvedett vele, de nem bírt meglenni nélküle.

Bernátot nem bírták iskoláztatni. Izmos, egészséges fiú volt, de megrögzött iskolakerülő és szenvedélyes verekedő. Hiába beszélt az apja szívhezszólóan órákig hozzá, semmi sem használt. Lemondtak róla. Pedig a fiú elsőrangú sportanyag volt.    Az lett. Profi futballista. Becsült, nélkülözhetetlen játékos: centerhalf. Izgalmas meccseken vitte szilaj rohamra a zöld-fehéreket. Felharsant a zsúfolt tribünök ordítása. Tempó, Bernát! A helyzet a lábába nyilallott s pillanatok alatt megszületett a mámoros vezető gól. Egy atlétikai versenyen egy szabályos testű diszkoszvetőnőn akadt meg a szeme, ki már eddig is több bajnokságot nyert s a szakértők szerint szép jövő előtt állott. Az egyletüket finanszírozó üzleti vállalattól engedélyt kértek házasságukra. Esküvőjük díszes volt. Tömegesen kapták a gratulációkat. Azonban mindketten továbbra is a mindenható tréner parancsnoksága alatt maradtak, aki a legintimebb magánéletükbe is beavatkozott. Boldogságról így természetesen szó sem lehetett.

Hiába végezte jól iskoláit Bernát, emésztő sötét kór elzárta az élettől. Szenvedései éjszakáján kétségbeesetten töprengett az élet ismeretlen eredetű csapásain s lángoló szó gyúlt ki előtte. Isten. Ettől kezdve mély vallásos alázatba göngyölte életét.    Pap lett. Az emberi szenvedést s a földi igazságtalanságot mint a saját fájdalmát érezte mindenfelől feléje sugárzódni. A megváltás krisztusi hitét szórta vigaszul a szenvedők közé, s a másvilági hit őt magát is megerősítette, s az élete elviselését megkönnyítette. Jún. 8-án egy haldokló asszonyhoz hívták, ki esdő szemmel bízta rá 12 éves árváját. Magához vette a csenevész lányt, felnevelte s megnyerte lelki világának. Mivel szüksége volt szenvedéseit enyhítő társra, megértő testvérre, együttlétöknek a házasság formáját kínálta. A lánynak szava sem volt ellene. Mint jóltevőjére, mély hálaérzettel tekintett fel rá. Gyöngéd figyelemmel vette körül. Testi szenvedély nem háborgatta őket. Evangéliumi békességben éltek és ápolták egymást.

Bernát volt a született szürkeség. Élt volna mint a többi egyszerű tagja a társadalomnak, de a sors különösképpen üldözte: folyton baleset érte. Kiskorában gép lecsípte a kisujját. Iskolában kiverték a bal szemét, csonttörést szenvedett. A fizikai világ minden lehetőt elkövetett testi épsége ellen. Sokáig volt munka nélkül. Végre az az ötlete támadt, hogy a sors csapásait pénzre váltja. Balesetbiztosítást kötött. Az intézet igazgatója élő reklámot látott benne. Felvette az ügynökök közé. Bernát bevált. Ahol megjelent baleset marta testével s beszélni kezdett az életéről, ott biztos volt az üzlet. Egyszer egy 7 méteres viadukton rohant vele a vonat. Irtózatos robbanás. Ívalakban zuhant a mélybe. Mikor magához tért, egy barna lány feküdt a karjaiban. A lány szenvedően nézett rá. Egy mentőkocsiba kerültek s hetek múlva együtt sétálgattak a kórház árnyas sétányain. Összeházasodtak. Őszinte érzelmű s kiskaliberű életök meghaladta volna a polgári boldogság fogalmát, de az asszony rettenetesen babonás lett. Mindenben rossz jelt látott. Balsejtelmek gyötörték. Életök és szerelmük így az örökös rettegések közt morzsolódott le.

Nagy nehézségek árán végre leérettségizett Bernát. Nyújtódzott egy nagyot. Vad egészség feszítette testét. Ropogtak kemény csontjai. Vége ennek a sötét korszaknak. Szívből undorodott a civilizációtól. Utálta a világvárost. Katona lett. Beállt a gyarmati hadseregbe. Büntetőexpediciókat szervezett, néger törzseket igázott le. Ezer tanújelét adta rettenthetetlen bátorságának. Őserdők és trópusi vadállatok közt kedvére kitombolhatta nomád szenvedélyeit. A hajó korlátjának dőltek, ő és a kisportolt testű angol lady. Messziről látszottak a partok s hallatszott a benszülöttek egyhangú, de titokzatos éneke, mely a nemi mámor ritmusára készített fel egy primitív világot. Átölelte a lányt s erővel vitte a kabinjába. A lány a jobb hangzás kedvéért a felesége lett. Mámoros órákat éltek át. De csak a fizikai öröm tartotta őket össze, amelyben tobzódott a két egészséges fiatal szevezet. Együttlétöket mind jobban veszélyeztette a poligámia és poliandria természetes ösztöne.

Bernát a fél tüdejét kiköpte, mire 18 éves lett. De okos volt. Nem ijedt meg. Tudta, hogy a pénz és a tudomány csodákra képes. És valóban a legkörültekintőbben végrehajtott luxusos gyógykúrák megállították tüdejében a folyamatot, s őt magát visszaadták az életnek.    Betegsége annyira befolyásolta, hogy maga is orvos lett. Minden tehetségét a tüdőbaj legyőzésének szentelte. Nagyhírű kutató lett: egyetemi tanár. A nevét viselő, sok vitát keltett „B szérum” néhány százalékkal csökkentette a halálozási arányszámot. A szerelemtől már fiatal korában eltiltották az orvosok. Ő azonban kutatásai alapján tagadta, hogy a nemi élet recidiválná a kalcinált tüdőt. Hogy ezt bizonyítsa, a nagy professzorok híres gesztusával feleségül vette hasonló sorsú asszisztensnőjét, kit különben is szeretett s aki tételével teljesen egyetértett. A lány szerelemmel szerette. Odaadó hű élettársa lett. Finom mértékletességgel élvezték az életet, a boldogságukat alig zavarta a biztonság hiányának érzete: betegségük emléke, mely ugyan csak tudat alatt élt s csak annyiban, hogy nem gondolhattak hosszú életre.

Bernátot kiskorában a fejére ejtették. Ettől kezdve hihetetlen dicsőségvágy költözött belé. Szegény sorsból felküzdötte magát. Vagonmázoló munkás lett, majd néptanító. Szónoklataival tömegeket mozgatott meg. Akaratát vadul hajtotta át mindenen. Rettegték dühét. Politikus lett. Hihetetlen sikerei voltak. Országa mint egy lejtőn esés zuhant bosszúra szorult öklei alá. Célja érdekében haptákba állított mindent. Üldözte a régi egyház papjait. Faji megváltást hirdetett. De terveiben valójában csak egy – népének súlyos küzdelmével kivívandó – új győzelem reménye csillogott. Hírhedt szadista hajlamai miatt a hisztérikák rajongtak érte. Hiúságának hízelgett, hogy üldözték a nők. Féktelenül orgiázott velük, végül egy ősrégi királyi család kissé idegbajos gyermekét szemelte ki élete párjául. Még ez a lány is bálványozta. Bernát azonban továbbra is ki volt téve a nők ostromának s a lány féltékenységgel vegyes szerelme az örjöngésig fokozódott, s minden pillanatban tartani lehetett a tragédia kirobbanásától.

Bernát, a fiatal zseni ifjúsága sikerek közt zajlott. Ragyogó ép testben bámulatosan merész szellem lakozott. Környezete kedvezően befolyásolta és módot nyújtott rá, hogy tehetségét teljes erővel kibonthassa. Kortársai bár nem értették, de megdöbbenve bámulták. Nagy művésszé érett. Agyveleje egyike volt a világtörténelem azon kivételes pillanatainak, melyekben az emberi lét értelme évezredes fókuszpontokká sűrűsödhetett. Művei éltek. Mozgatták a világot. Mellesleg vagyonokat keresett velük. A nők elhalmozták kegyeikkel. Bernát monogám hajlamú, egészséges férfi volt. Nemisége egy nő körül fixálódott. Azon kevesek közül, akik megértették, egy hozzá teljesen méltó, halálosan szőke amerikai miliomos lány szerelmét viszonozta. Együttlétük az élet legszebb magaslataira vezetett. Testök és lelkük tökéletesen megértette egymást. Kényszer és korlátozások nélkül éltek és találták fel egymásban mindig, amit milliók hiába keresnek: a testi és szellemi boldogságot.

 

 

 

 

 

 

BEVEZETÉS A REGÉNYTÉGLÁBA

Az eddigi (1930) euklideszi tudatformában írt regény egydimenziós. Bár könyv alakban jelenik meg, életrekeltése mégis olvasással történik. Az olvasás az időben folyik, tehát vonalszerű: lineáris (x tengely). A regény leírható egyetlen hosszú sürgönyszalagra is, ahol a betűk csak egymás mellett vannak, egymás alatt semmi sincs.

Ha több regényt írunk le egy-egy szalagra s a szalagokat egymás alá ragasztjuk mondjuk egy rajzlapon, a regényeknek egy összefüggéstelen sokasága keletkezik. Ha azonban a regények témája azonos, szerkezete egyforma s csak megírásuk módja változott, akkor egymás alá egyidejű események kerülnek. Ha a megírásuk módja például abban áll, hogy a szereplők hangulata lefelé irányulóan (y tengely) fokozatosan romlik vagy javul, akkor a regény olvasása közben szinte észrevétlenül áttérhetünk a szomszédos regény éppen következő szakaszára.

Ilyen módon a síkon levő regények többféleképpen olvashatók el, mint ahány regényt a síkra feszítettünk. Előállt tehát egy „regényrendszer”, „regényzet”, amely az egydimenziós regénynél magasabb rendű egységet: egy kétdimenziós regényt alkot.

Ennek a „síkregénynek” két tengelye van, mint láttuk. A vízszintes: az eseményvezetés tengelye, az idő-tengely (x); a függőleges lehet például a hangulat-tengely, vagy a sorsromlás tengelye (y), azaz az egymás alatt sorakozó regények abban különböznek egymástól, hogy a szereplők sorsa vagy hangulata a függőleges irányban állandóan romlik vagy javul.

Ezt a regényzetet rendkívül sokféleképpen olvashatjuk. A pontozás, illetve a görbe vonal egy-egy tetszés szerinti olvasási módot jelöl. De olvashatunk belőle csak részleteket is. Novellákat (tetszés szerinti méretekben és összetételekben).

A megkezdett gondolatsort folytathatjuk. A térregényt úgy kapjuk meg, hogy több síkregényt egymás fölé helyezünk. A harmadik tengely (z tengely) irányában, tehát egymás fölött az egyidejű események abban különböznek, főleg egymástól, hogy a szereplő egészségi állapota például fokozatosan romlik. A legfelső lapon mindenki ragyogó egészségnek örvend, a legalsón pedig mindenki súlyos beteg.

Így kaphatjuk meg például az Opus planpoèmes X. műben [Bernát élete a regénytéglában] bemutatott regénytéglát.

A gyakorlatban az egymás fölötti lapokat esetleg kivágásokkal látjuk el, hogy így az alattuk levő lapok sorai is olvashatók legyenek, s a regénytégla egység csomópontjai, manifeszt határai így áttekinthetővé váltak. Ha aztán ezek alapján fantáziánkat tovább működtetjük, a manifeszt határértékeken túl és innen még számtalan variánst képzelhetünk, illetve méretek szerint helyezhetünk el, a soroktól függetlenítve, illetve azokon túlhaladva gazifikáljuk a regény-menetet mind három tengely irányában, így a regény-görbék, novella-idomok, esemény-sokszögek kialakítása még tökéletesebbé válhat. A regénytégla végtelen variáns-lehetőségeket nyújt.

 

 

 

 

EGY ÉJSZAKA TÖRTÉNETE

kör-novella, 1929

 

 

I. EGY EMBER ÁLLT A PÁLYAUDVARON

II. A. A vonat négy órás késéssel – indul. Fellélegzés. Tervek és emberek zuhognak a peron nagy Niagaráján. Hó szitál. A mozdony gőzkúpokat köpdös. A lámpák lassan megmozdulnak. A vonat jóleső érzéssel megindul, mint egy sokáig várt májusi eső, vagy mint egy boldog kielégülés.

II. B. A VONAT CSAK HOLNAP REGGEL INDULHAT! – ordít a megafon. A HÓEKÉK MŰKÖDNEK, DE A 703-AS MÉG A HATÁRON VESZTEGEL. A JEGYEK ÉRVÉNYBEN MARADNAK! – Zúgás. Kiabálás. Lehangoltság. Senki sem szeret visszatérni azok közé, akiktől egyszer már elbúcsúzott. Fehér úr szomorúan ballag régi lakása felé. Hó szitál. Megáll egy kocsma előtt: FORRALT BOR! FORRÓ TEA!

III. A. A harmadik fülkébe szállt be. Egy szőke német-hajú lány ült vele szemben. Vidáman társalogni kezdtek. A kölcsönös szimpátia örvénye mind erősebben húzta őket egymáshoz. Az éjszaka párhuzamosan robogott velük a vonat alatt. Szép volt minden. Derengő hajnal. – GLOGAU! Hét perc! – A lány kiszállt. Autó várta. Fehér úr lekísérte. Sétáltak. Alig tudtak elválni egymástól. A búcsúzás végső pillanatában vették észre: – a vonat kirobogott…

III. C. Szegény, pénztelen, szabad ember. Nem köti sehová semmi. Nagyon át volt fázva. Bement. Egy sofőr mellé telepedett. A sofőr búsult és ivott. Tíz perc múlva együtt ittak. És daloltak. Fehér úr hosszan szomjazott erre a borra. S nagyon szerette a népdalokat. „A folklórt is fenn kell tartani valakinek!” – szokta mondani. „Erre jó a kocsma!” Egyik liter a másik után. Ittak. Daloltak. Ittak. Daloltak. Már jó részeg volt mind a kettő.

IV. A. Fehér úr a lányra nézett. Az mosolyogva szólt: – Telefonáljon gyorsan a csomagjáért. S aztán jöjjön velem. Itt lakunk, autón egy fél óra. Családom örülni fog, ha egy szimpatikus festőművészt megismerhet. – Fehér úr mit tehetett mást? Ment! Megérkeztek. Szolíd villában szolíd jólét. Pompás reggeli. Házasság! – gondolta Fehér úr. A lány ugyanarra gondolt. Az agg szobrász áldást osztogatóan emelgeti karját. Mindenki örült. Fehér úr befutott a jólétbe és a szerelembe.

IV. E. ZÁRÓRA! – kiáltja két órakor a kocsmáros. A sofőr nem akar távozni. Hozzák a számlát. Fizetni sem tud. Fehér úr szintén! Rendőr. A sofőr ordít. Verekedés. Fehér úr visszaüt. Nagy grimbusz. A sofőrt megvasalják. Fehér urat is beviszik. Belódítják egy zárkába. Összeesik. Reggel hétkor kinyúlva a gyűjtőfogházban. Undorító tócsák. A hányás szaga bűzlik körülötte. A fogházőr bejön, megrázza és szokása szerint… – szelíden hasba rúgja.

IV. B. Fehér úr a lányra nézett. Annak arcán átvillant ugyan valami kedves mosoly, de mégis gúnyosan szólt: – Micsoda pech! Na, Isten vele! – berántotta az autóajtót és elrobogott. Fehér úr rohant a Forgalmiba. Szidta a német vasutakat. A lány után érdeklődött. Senki sem ismeri. A negyedik állomás jelentette egy félóra múlva: csomagját nem találják. Minden pénze a kisbőröndben volt. Pár pfenninggel a zsebében egy plakát elé ér: HÓMUNKÁSOK FELVÉTELE. Fehér úr mit tehetett mást? Ment! A nyíl után. Reggel hétkor: havat lapátol Glogauban.

IV. F. Éjféltájban Fehér úrnak megcsikordult a gyomra. Érezte, ha még többet iszik, itt baj lesz. Reggel hétkor indul a vonatja Berlin felé s máris részeg. Angolosan meg akar lépni. De a sofőr észre veszi: „Itt akarsz hagyni? Legjobb komádat?!” Lenyomja egy székre. Fehér úr feláll és kirántja karját. Az alkohol hirtelen mozdulatokat szikrázik. A sofőr pofon üti. Fehér úr... beidegzett ősi mozdulat... hasba szúrja. Ki az ajtón. Futás. Telefon. Rendőrség. Fehér úr mint gyilkos rejtőzik Pest egy ismeretlen zugában.

III. B. A második fülkébe szállt be. Egy hely volt üres, a sarokban. Fehér úr némán húzódott meg a többnyelvű beszélgetések árnyékában. Néha egy szőke, némethajú lány sétált el a fülke előtt. Fehér úr figyelemre sem méltatta, mert a vele szemben ülő, idősebb, de még mindig szép nő lába hozzá-hozzá- ütődött és finom erotikus hullámokkal rezegtette át. Mindketten alvást színleltek. A fülke elcsendesedett. A vonat egyhangúan zakatolt. A nő felkel és kimegy, közben meglöki a már alvó Fehér urat.

III. D. Éppen be akar lépni a kocsmába, lába a küszöbön, valaki hátulról nagyot üt a vállára: „Szevasz, Fehér! Vén cimbora! Mit csinálsz itt?” Hátrafordul. Egy volt osztálytársa. Megölelik egymást. „Holnap utazom Berlinbe! Hótorlaszok miatt nem indult ma a vonat. Kutya hideg van. Gyere, igyunk meg egy teát.” „Egy ilyen kosz-kricsmibe! Be se teszem a lábam. Innen, ha belépsz, sose tudod, hogy kerülsz ki. Itt lakom tíz percre. Gyere, megisszuk nálam. Van egy üres ágy. Ott is alhatsz.”

IV. C. Fehér úr felébred. Mint egy pók ereszkedik utána. A vagon hátsó peronján beszélgetnek. Fehér úr megcsókolja a kezét, a karját, a nyakát, a száját. Bemennek a benyílóba. Összetapadnak. A mámorban egy vonatkanyarban megszédülnek, nekiesnek az ablaknak. Az csörömpölve kitörik. Még bódultan szétrebbennek. A nő átszalad az átjáróajtón. Fehér úr, hogy levegőt kapjon, és magához térjen, kinyitja a vonatajtót, de kábultan, mellé kap a fogodzónak s a sínek közé zuhan egy irtózatos jajjal. Vészfék! Az utasok felriadnak s a némethajú lány álmosan kérdezi a kalauztól: – Mi történt?

IV. G. Megitták a jó forró teát. Lefeküdtek. Beszélgettek. Fehér úr elsírta kétségbeesett helyzetét: hónapok óta él a legsötétebb nyomorban. „Modern művésznek idehaza – nincs jövője. Megyek Berlinbe. Két hétre van pénze! Nem bánom, ha éhen döglök is… Valami történni fog… Berlinben, útközben vagy valahol. De így ez nem maradhat!” Elaludtak. Fehér úr korán ébredt. Rohant az állomásra. És hétkor útnak lendült vele a vonat Berlin felé.

IV. D. Fehér úr nem ébredt fel, csak reggel ötkor. Nagyot ásít. Nyújtódzik. A levegő opálszürke. A szemben lévő ülés – üres! Fehér úr elszomorodva gondolja: na, ez a nő is elúszott. S feddi magát: Fehér! Fehér! Micsoda mamlasz vagy! Egy ilyen ziccer nőt kihagyni! De nincs ideje tűnődni. A vonat nagy világvárosi háztömbök közt fut zakatolva. Az utasok idegesen mozgolódva készülődnek. S néhány perc múlva, reggel hét órakor, egy unalmas út után, Fehér úr megérkezett Berlinbe.

 

 

 

IV. H. Megitták a jó forró teát. Lefeküdtek. Csöngettek. „ki az”? – kérdi Fehér. „Vagy a barátnőm, vagy nagybátyám.” A nagybácsi volt. Jovális öreg úr. Ahogy meglátta a fiatal, karcsú, vékony fiút, izgalomba jött. „Ne utazzon Berlinbe. Egy titkárra volna szükségem. Néhány hónap alatt annyi pénzt tehet félre, hogy évekig megél belőle kinn.” Nehéz probléma. – „Eh, ez az öreg úr... már úgyse számít! Négy hónappal később leszek Picasso!” – szólt Fehér úr és maradt.

 

 

 

TAMKÓ SIRATÓ KÁROLY

(1905-1980)

A soknyelvű Újvidéken született, ott volt iskolásfiú, egyforma biztonsággal tudott magyar anyanyelvén kívül szerbül, németül, és mire felnőtt az egyetemi évekig, már megtanult franciául is. Huszonöt éves korára Budapesten jogi doktorátust szerez és ügyvédjelölt lesz. A hazai avantgárd törekvések harcos folyóirata, a "Magyar Írás" köré csoportosuló fiatal költők benne ismerték fel az expresszionizmus egyik nagy ígéretét. Mire azonban első verseskötete, a "Papírember" (1928) megjelent, az előző évek irodalmi és művészi új formákkal kísérletező láza hullámvölgybe került. A költők és olvasóik jó részének túl politikamentes, túl formalista volt az az avantgárd, amely nem a baloldali, főleg munkásmozgalmi eszmék hirdetője volt. Másrészt a költők és olvasók szépségigénye egyre inkább visszafordult a Nyugat formai klasszicizmusának örökségéhez, a költői képek szemléletességéhez és ésszerűségéhez, a versformák lélekbeli harmóniát adó versrendjeihez. A harmincas évekre az avantgárd mámorában induló legjobb költőink - József Attila, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Vas István - a hagyományos formaművészet magas régióiig emelték költészetünket. Akik folytatva az avantgárd utat nem a szocializmus eszmevilágát és politikai harcát szolgálták, mint Kassák és köre, vagy éppen az emigrációban a kommunista politikai harcot, mint keleten Barta Sándor és nyugaton Komját Aladár, és nem tértek le az újra megtalált hagyományos formaeszmények útjáról, hanem töretlenül folytatták egy politikailag el nem kötelezett (bár általában baloldali-humanista) avantgárd kísérletezést - az menthetetlenül irodalmi légüres térbe került, mint a "Magyar Írás"-kör költő-műfordító-tudós szervező-főszerkesztője, Raith Tivadar (aki egyetemi tanárként az üzemgazdaságtan köztisztelt szakembere lett), mint a legtevékenyebb, legtöbb izgalmat keltő költő-rendező-koreográfus Palasovszky Ödön, vagy az éppen első sikerénél tartó Tamkó Sirató Károly. - A sok nyelvben otthonos, sokirányú műveltséget szerzett, a modern tudományos és irodalmi elméletekben otthonos jogász, aki még a könyvtárosság tudományát is kitanulta, 1930-ban hátat fordított ügyvédi irodáknak, könyvtáraknak, az egész országnak és elutazott Párizsba, hogy francia költő és szürrealista vagy azzal rokon elméletek kiáltvány-szerzője legyen. Hamarosan fel is tűnt a párizsi kávéházak művészköreiben. Odafigyeltek tudományos alapozottságú elméleteire. Ezekben esztétikai - irodalmi és művészeti - következményeit vonta le annak, hogy Einstein fizikája megváltoztatta a tér és az idő dimenzióinak összefüggését, Bergson filozófiája pedig időélményünket és időszemléletünket. Ő "dimenzionistá"-nak nevezte el ezt a tér-idő-kontinuumban látó művészetszemléletet, amelyben összekapcsolódott a vonalban megnyilvánuló vers és a síkban testet öltött kép. Tudományos színezetű, lendületesen, látomásosan megfogalmazott kiáltványait nevezetes szürrealista költők, absztrakt festők írták alá. Ismeretesek lettek túl a francia körök határain is, az egyik például Lisszabonban jelent meg. Így hat esztendeig otthonos volt a francia művészek és művészetek körében, megélhetést talált a sajtóéletben, költeményei, cikkei, kiáltványai ismertté tették nevét a modern irodalom művelőinek és kedvelőinek körében. Csakhogy a hat év leteltén, 1936-ban egy súlyos betegség tört rá, amely végtagjainak mozgását is akadályozta. Buda nevezetes gyógyfürdőitől remélt gyógyulást. Haza is jött. A fájdalmak közepette nem is gondolhatott irodalomra, a már merőben másfajta problémákkal gyötrődő irodalom meg régóta nem gondolt őrá. Gyógyulnia kellett, és ez nem volt könnyű. Sok kínlódás, sok keresés, sokféle tanulás után az ősi indiai gyógymódban, a jógában találta meg az üdvözítő lehetőséget. Párhuzamosan a fürdőkkel és a gyógyszerekkel, a jóga mozgási és lélekzési gyakorlatai, igen szívós kitartással követve a módszer javaslatait, a negyvenes években, a háború kellős közepén, végre meghozták a várt gyógyulást. Legalábbis ő úgy hitte, hirdette, hogy egészségét a jógának köszönheti. Annyi bizonyos, hogy valóban egész további életére erőt és egészséget adott neki, holott még közel negyven évig élt. Az alacsony, szikár testű férfi valószínűleg mindig mozgékony ember volt, de a jóga tudása és gyakorlata akrobatikus ügyességűvé tette, és látványosan szerette is mutatni, milyen rugalmas, és teste ugyanolyan friss, mint szelleme. Társaságban, nem ritkán szerkesztőségekben elegendő volt azt mondani neki: "No Károly, tudsz-e még fejjel lefelé elmondani egy verset?" - Ő azonnal két tenyerére bukfencezett, lábaival felfelé kalimpált és megkérdezte, hogy dekadens francia, régi szerb, orosz klasszikus, vagy egy régi középfelnémet lovagi dalt mondjon-e. De ha kívánják, akkor szanszkritül idéz a Mahábhárátából. Ugyanis a jóga tudományának búvárlása közben megtanult szanszkritül is.

 

 

Az ilyesmire azonban csak a hatvanas években kerülhetett sor. Az ötvenes években - se Rákosiék süket kultúrpolitikája idején, sem 56 és a rákövetkező rémségek izgalmai közt - nem lehetett itt avantgardizmusból megélni. A sok nyelven tudó, modern tudományokban járatos, és ráadásul jogászmúltú álláskereső találhatott magának megélhetést. Leginkább gyárak vették hasznát, ahol fordíthatott szakszövegeket és fogalmazhatott reklámokat, jó kapcsolatban volt az Orion Rádiógyárral is, ahol közvetlenül a háború után évekig volt a reklám- és propagandairoda vezető tisztviselője. Az ilyen munkák közben, és a jógázó életmódot egy pillanatig sem hagyva abba, felismerte a nagy lehetőséget: a jóga nemcsak gyógyít, de megélhetést is ad. Jógaiskolát szervezett, ahol ugyanúgy tanította az egészségőrző és gyógyító mozgást, a lélegzési technikát, mint azokat az indiai filozófiai tanításokat, amelyeknek bölcsei kifejlesztették a jóga tudományát és gyakorlatát. Ez az iskola nemcsak ismert, de divatos is lett. A költő mindhalálig igen tisztességesen megélt belőle.

A költészetet azonban soha nem hagyta abba. Ha másoknak nem kell, hát űzte magának, és a legközelebbi érdeklődőknek. Bizonyos volt benne, hogy belátható időn belül irodalmi szükséglet lesz, hogy az avantgárdot újra felfedezzék, folytassák, és visszaadják a kezdeményezők becsületét. És ahogy megjósolta, ez a hatvanas évek elején be is következett. Tamkó Sirató még csak nem is csodálkozott, hogy egyszerre népszerű, élő hagyomány, keresett költő lett. Egész életműre való kiadnivalója gyűlt össze fiókjaiban. Most az egészet átnézte, átjavította, ahogy ő mondta: "Az eleve korszerűt, haladva az idővel, még korszerűbbé tette". - Kitűnően érezte saját költészetének másokhoz nem hasonlító sajátosságát. Költeményeinek és szabad versekbe rejtett kiáltványainak olyan a közös jellege, mintha minden pillanatban nyilvántartaná a világmindenséget. Csillagászat, geológia, fizika keveredik itt filozófiával, humorral, pátosszal. Egészen egyéni az a hang, amely megszólal "A Vízöntő kor hajnalán" című válogatott költeményes kötetében (1969). Ugyanebben az évben jelent meg "A három űrsziget" című tudományos-fantasztikus regénye, amely a jövő társadalmáról, a győzedelmes emberboldogító technika küzdelméről a visszahúzó erők ellen, és végül diadalmas győzedelméről szól egyszerre ifjúsághoz szóló romantikus kalandossággal és képzett elméket továbbtanító szakértelemmel. Jókai "A jövő század regénye" óta ez a legokosabb és legszebb magyar utópista-tudományos-fantasztikus regény. - És még mindig volt egy jó évtizede. Felépítette látomásos érett kori költeménygyűjteményét, a "Cosmogrammok"-at. Közben azonban a most már széles körben divatos költő a himnikus szabad versek mellett mestere a csengő-bongó gyermekverseknek is. Óvodások és kisiskolások örömmel mondogatták a mindig tréfás bácsi pattogó rímeit. - És talán a gyermekeknek, talán a gyermeki emlékeket sosem felejtő felnőtteknek írta a leglíraibb vallomását magáról, a világcsavargóról, akit a régi játékos kiszámolóról Ecki-Becki-Tengerecki Pál-nak nevezett. Első nagy szakaszát még régen írta, majd évekkel később második szakasszal folytatta, és a végső években a harmadik szakasszal befejezte. Csengő-bongó, vidám-kesernyés vallomás ez a háromrészes költemény a világ mulatságos változatosságáról és valójában örök magányáról.

Jöttünk-mentünk

Nagylaposon - hegyesen,
Homoródon - begyesen,
Hétrongyoson - feszesen,
Lassú-réten - sebesen.

Így együtt a kozmikus látomások himnuszai, a tudományos-fantasztikus regény, a gyermekversek - és mindennek ötvözete. Tengerecki Pál kalandjai - ez az az egyszeri jelenség, aki Tamkó Sirató Károly volt.

Hegedüs Géza

A magyar irodalom arcképcsarnoka

 

"Dimenzionista" művészet - Petőcz András doktori értekezése Tamkó Sirató Károlyról