Novák Valentin taoista kisprózái
Maj Om Ce mester jól belakott, évente kétszer-háromszor részesül a jóllakás kegyében, felhúzott egy nagy kupa mustot, de ahogy lenyelte az utolsó kortyot is, éles hascsikarás vette kezdetét. Úgy csavarták a mustban ázó falatok ritkán terhelt gyomrát, hogy a többiek illetlenül vihogni kezdtek. Maj Om Ce mester bocsánatkérőleg elsietett az árnyékszék felé. Chin Bo tízéves forma fia, még látta, amint hétrét görnyed [bár azt sosem tudjuk meg, hogy kell – a szerk.], aztán felkiáltott: – De sietős a teremtés Maj Om Ce mesternek!
Novák Valentin taoista kisprózái
Maj Om Ce mester és az elhajlásmérő
Maj Om Ce mester és Pro Li taoista sporthorgász felkeresték a Pe Cshai-i bolhapiacot. Egész délelőtt bolyongtak, de semmi említésre vagy figyelemre méltóval nem találkoztak. Egyszerű (kés) és bonyolultabb (motor) gépek, ócska, salátaoldalaikban és gerincfedezékükben poloskákat rejtő könyvek, molyrágta ruhadarabok, ismeretlen célú, eredetű mütyürök, és harsány adó– vevők között vitt útjuk. Záros előtt valamicskével azonban szinte egyszerre torpantak. Gyönyörű darab volt. A fény pillanatok alatt bevonta, ahogy kiemelték a ponyvatető alól. Felemelték, forgatták, gusztálták. Végül szinte egyszerre fordultak oda a kufárhoz:
– Mire jó ez? – kérdezte Maj Om Ce mester és Pro Li taoista sporthorgász egyszerre.
– Semmire.
– Akkor pont jó lesz nekünk – kacsintott össze a két jó barát.
– De valami neve csak van – akadékoskodott Maj Om Ce, aki jobban szerette a megnevezhető, mint a megnevezhetetlen tárgyakat.
– Elhajlásmérő – bökte ki a kufár kelletlenül. – Elviszik végre?
– El.
Fizettek, és már otthon is voltak. Délután az elhajlásmérőt magukkal vitték az ülőkövekhez. Letették a föveny és a víz határára. Nem tudtak a habok futására koncentrálni, minduntalan elterelte figyelmüket az elhajlásmérő. Rosszkedvűen tértek haza. Úgy határoztak, hogy egyik nap egyiküknél, másik nap másikuknál lesz az új szerzemény. Így is lett. Maj Om Ce mester kezdett. Egész este az asztalra helyezett elhajlásmérőt nézte. Néha felemelte, végighúzta rajta ujjait, megforgatta, visszatette, körbejárta az asztalt. Aztán megint leroskadt, végül ott bóbiskolt el asztalba fúrt arccal. Hajnalban riadt izzasztó álmaiból. Kesernyés szájízzel. Alig várta, hogy megszabaduljon az elhajlásmérőtől. Délután könnyed léptekkel vitte át Pro Li taoista sporthorgászhoz. Letette asztalához, de használati utasítást nem rögtönzött, sőt, rémálmairól sem számolt be. Pro Li taoista sporthorgász hasonlóképp járt. Másnap elhatározták – a következő hétvégen visszaviszik a szerkezetet a bolhapiacra, s ha a kufár nem venné át, akkor megpróbálják eladni, bár még soha életükben nem adtak el semmit. Addig is elásták egy bokor aljában.
A Pe Cshai–i bolhapiacon nem volt ott a kufár, úgyhogy béreltek egy elárusítóhelyet, s kitették az elhajlásmérőt közszemlére. Rövidesen érkezett is egy család. A kövér kisfiú érdeklődéssel lapogatta a készüléket, s addig–addig könyörgött gazdag szüleinek, míg megvették. Nem is kérdeztek semmit. Maj Om Ce mester és Pro Li taoista sporthorgász sem szólt semmit arról, miféle rémálmok gyötörték őket, míg náluk volt az elhajlásmérő. Tulajdonképp a család úgy távozott el egyéb limlomokkal is jócskán megpakolt riksáján, hogy fogalma sem volt róla, egy elhajlásmérőt vásárolt…
Maj Om Ce mester szüretel
Eljött a szüret ideje. Maj Om Ce mestert mindig meghívta Pro Li Taoista sporthorgász nagybátyja, Chin Bo gazda a szőlőbetakarításra. Unokaöccse ugyanis sosem csinált semmit, ha azt nem számítjuk valamit csinálásnak, hogy reggel kilencre már úgy megtántorodott a törkölytől, mint annak [minek is? – a szerk.) a rendje. Ekkor azonban még inkább kivonta magát a forgalomból, s a szőlőskert végében csörgedező pataknál keresett magának nyugtot, szemlélni valót. Mondanunk sem kell, Maj Om Ce mester sem volt a munka hőse, a kitaj kommunistaszombatok élharcosa, Sztahanov pengeszemű követője, ám vendégként (jóltartott vendégként) nem engedhette meg, hogy ne metsszen le egy-két fürtöt, ne cipeljen le egy-két zsákot a domboldalról…
Maj Om Ce mester mindig szívesen jött, mert csodálattal töltötték el a fürtökbe rendeződő szőlőszemek. Az egymás mellett élő, mégis egy tőről fakadó világok – kiáltott föl minden évben elragadtatással, mikor lemetszette és fény felé tartotta az első fürtöt. Most istenként véget vetek a világok életének, dühöngő istenként kiszakítom őket a kozmoszukból, és összezúzom, hogy új értelmet nyerjenek. A többi szüretelők erősen mosolyogták, de azért a tisztelet jeleként (szüretelő dalaikat feledve) mindig végighallgatták a közelben serénykedők Maj Om Ce mester évről évre ismételt, s csak parányit változó, eksztatikus mondatait… A szőlőzúzalék átértékelődik. A borrá változás a nagy körforgás mintája, hogy mi is megértsük, hogy ne féljük az örök metamorfózist. Az isteni bor élessé, teremtővé teszi az elmét, így szolgálva újabb világmindenségek elplántálását, aztán elpusztítását, újrateremtését… És mondta volna tovább is álbölcseleti közhelyeit az eltátott szájúaknak, ha meg nem hallják Chin Bo gazda ebédre hívó kolompját. A százéves tojás és a fecskefészek leves után, narancsos, édes-savanyú (meg kell hagyni, valójában kicsit kesernyés) sármánysültet ettek rizzsel, s mivel már a délelőttön megkezdődött a préselés, friss mustot szolgáltak fel üdítőül. Maj Om Ce mester jól belakott, évente kétszer-háromszor részesül a jóllakás kegyében, felhúzott egy nagy kupa mustot, de ahogy lenyelte az utolsó kortyot is, éles hascsikarás vette kezdetét. Úgy csavarták a mustban ázó falatok ritkán terhelt gyomrát, hogy a többiek illetlenül vihogni kezdtek. Maj Om Ce mester bocsánatkérőleg elsietett az árnyékszék felé. Chin Bo tízéves forma fia, még látta, amint hétrét görnyed [bár azt sosem tudjuk meg, hogy kell – a szerk.], aztán felkiáltott:
– De sietős a teremtés Maj Om Ce mesternek!
Szegény kritikus gyermek Chin Bo gazda hirtelen felforrt nyaklevesével csapatta szét a főfogásokat…
Az ücsörgés-zavaró
Maj Om Ce mester és Pro Li taoista sporthorgász épp nekiláttak rendes ücsörgésüknek, mikor odakéredzkedett közéjük egy vándor. Nyomban rá is kezdett, mert érdekélődő, olyan vándortípus volt, aki odamegy a dolgokhoz, nemcsak rágondol. Maj Om Ce mester és Pro Li taoista sporthorgász egymásra sandítottak és nyeltek egy nagyot.
– Messzi világokat megjártam, és számos helyen találkoztam ilyen magukforma emberekkel, akik csak ülnek, néznek ki a fejükből, de a falujukon túl nem mennének, s egyetlen, még a legegyszerűbb kérdésre sem válaszolnak, mert méltóságon alulinak hiszik. Sok ilyen szent embernek nevezett léhűtőt igyekeztem szóra bírni az évek során, mondanom sem kell, hasztalan. Viszont csodálkozva láttam-hallottam, hogy ücsörgésük környékén mindenki mily tisztelettel, sőt, elragadtatással beszél róluk. Ellenben engem, a kérdezősködő, egyszer itt, egyszer ott vándort messze kerülnek, ha mégis elkapom őket kérdéseim lasszójával, kelletlenül, foghegyről szólnak hozzám, az idegenhez. Pedig nyitott könyv lehetnék, pillanatok leforgása alatt megismerhetnének, ha akarnának, ha beszélgetésbe elegyednénk. Ellenben a magukfajták, akik nem szólnak, ám fellengzősen mesternek meg taoista sporthorgásznak hívatják magukat (még kimondatlanul is), sohasem lesznek megismerhetők, még lehetőség sincs erre, mégis magukat szeretik, engem megvetnek. No, ez az, amit képtelen vagyok megérteni, pedig mennyi dolgot megtapasztaltam, mennyi bölcsességet elraktároztam, mégis… Ez az egy felfoghatatlan számomra…
Maj Om Ce mester és Pro Li taoista sporthorgász egymásra sandítottak és nyeltek egy nagyot.
A vándor pedig feltápászkodott, s valamit az orra alatt dünnyögve elvonult céljainak (ha voltak neki) megfelelő irányba…
Pro Li taoista sporthorgász pecabotot vesz
Pro Li taoista sporthorgásznak elkopott a botja. Hogy hogyan történhetett? Ő a vízbelógató technikát alkalmazta, minek következtében a víz molekulái legyalultak, lerohasztottak a bot végéből egy keveset. Így botja idővel annyira megrövidült, hogy alkalmatlanná vált a taoista sporthorgászatra. Pro Li azért szerette ezt a stílust, mert így nyugodtan beleszunyókálhatott a szemlélődésbe. Ezt nem tiltotta semmiféle sporthorgászati káté. Ellenben, ha a víz felett lógató stílust választja annak idején, mikor edzője a nagy döntésre nógatta, akkor lőttek volna a szemlélődést megszakító szunyókálásoknak. Igaz, egy életre is kitartott volna a botja, ha vigyáz rá, de amennyiben, mint víz felett lógató, mégis a folyóba ereszti a botot, azonnal kizárták volna a szövetségből, amennyiben szemtanú is akad. Szemtanú pedig akad, mert húsz-harmincméterenként ücsörgött egy-egy taoista sporthorgász, úgyhogy ha eddig azt hitték, hogy Pro Li egyedül hódol ennek a szenvedélynek, akkor most ki kell, ábrándítsam a kedves olvasót.
Szóval Pro Li taoista sporthorgász a Taoista Sporthorgász Szövetség hivatalos márkaboltjába ment, hogy ott pecabotot vegyen. A fennforgást az okozta, hogy mindenképp egy olyan botot akartak rásózni, melynek hegye vegyszerekkel kezelt, így akár egy évtizedig is kitart a víz ellenében. Pro Li taoista sporthorgász viszont egy hagyományos, kezeletlen botot akart. A kezelhetetlen, egyre vörösebb fejű, értetlen sporttársnak végre kinyögték, hogy olyannal nem szolgálhatnak, mert a szigorodó természetvédelmi szabályok miatt (csökkenteni kell a bambuszerdőirtás ütemét) már csak kezelt, hosszú élettartalmú botokat árulnak. Pro Li taoista sporthorgász rájuk vágta az ajtót, és sportemberhez méltatlan káromkodások kíséretében elballagott a legközelebbi bambuszerdő ültetvényhez, hogy kockáztatva szabadságát, bambuszt vételezzen. Igaz, innentől kiírta volna magát a Sportemberek Nagykönyvéből, mert nem hitelesített bambuszpecával nem lehet senki taoista sporthorgász. Márpedig hitelesített botot csak a Taoista Sporthorgász Szövetség hivatalos márkaboltjában lehet vásárolni. Miután a bambuszerdő ültetvény körül dupla annyi őrzővédő korzózott, mint korábban, feladta tervét. Végül Pro Li taoista sporthorgász két hét gondolkodási időt kért magától. Már az első hét derekán elunta a négy falat, úgyhogy letörve bár, de elballagott a Taoista Sporthorgász Szövetség hivatalos márkaboltjába, hogy feladja elveit is…
Maj Om Ce mester és a csiga
Vajon a csiga miért megy valahová is, hiszen mire odaér… A csiga tehát nem azért megy, hogy odaérjen valahová. A csigák háza galaxis módján tekeredik. A galaxisok se a cél kedvéért vannak. Csak csúszkálnak a semmiben. Maj Om Ce mester vajon miért van? Mi bennem a csigás? Hajdani fürtjeim, agytekervényeim, csigalassú felfogásom, csigaházszerű létezésem. Megyek-e valahová, vagy csak megyek? Van-e bennem hasonló a galaxisokhoz? Belső végtelenem maga a mindenség tágassága? Ekkor keserveset reccsent valami Maj Om Ce mester talpa alatt. A csiga szétfolyt, Maj Om Ce mester leroskadt az út szélén, és zokogni kezdett. Ott aludt a lapulevelek között. Nehéz álma volt, mintha rároskadt volna a mindenség. Ahogy fordult, gerince is megroppant. Mire ezer év múlva magára eszmélt, hátára ezüst kondenzcsíkot húztak szuperszonikus csigák…
Kapcsolódó:
