Könyvheti napló 2. - Boldog Zoltán írása

"Az oroszlános kútnál elfoglalták a helyét, egy tündér éppen Hrabalt olvas. Nem is merte megszólítani, inkább visszasomfordált az IJ standjához, ahol Bárdos József dedikált, és paródiái után a naplászó megnyugodott: ha van még a magyartanároknak humora, Bárdos után életkedvük is lesz, és egyelőre hanyagolják az utolsó feljegyzéseket" – Boldog Zoltán írása

Könyvheti napló 2.

– Boldog Zoltán írása

   Az első nap könyviszonyát lassan felváltotta egy visszafogott szociofóbia, amely néha-néha arra kényszerítette a naplóírót, hogy a Vörösmarty tér valamely szegletébe húzódva olvasson és írjon. Így hát magához vette laptopját, táskáját, elrejtette benne Nagy Koppány Zsolt új regényét, melyben Ekler Ágostra emlékeznek, és miután dedikáltatta, elvonult az oroszlános kúthoz.

   Miközben vércukorszintje a mélypontra esett, meglátogatta a PIM sátrát, irodalmi csokikkal tömte meg zsebeit, hogy bájos fotóriporterén túl saját boldogsághormonjait is szaporítsa. Vásárolt tehát egy ódásat (értsd: József Attila verse), egy Ottlikot, egy Faludyt, egy Szerb Antalt ábrázolót, és miután megbizonyosodott arról, hogy az irodalmi kultusztárgyakon felül sokkal jobb pólókat tervez Molnár H. Magor és jómaga, visszavánszorgott a hangoskönyveken átvergődve az oroszlános kútig.

A PIM irodalmi csecsebecséi

Nagyon hangos könyvek

   Ott pedig egy pillanatra kezébe kaphatta a Szentek hárfáját, de csak azt, amit Szilasi írt, és néhány órára sikerült elhitetnie magával, hogy az ország egyik legjobb kritikusa felveheti a versenyt ugyanazon szerző nyelvileg mindenképpen becsületesen küzdő író énjével. A végét meg úgysem tudhatjuk, azt, hogy meddig feszíthető a húr, ami nem a hárfáé.

   Hát még a Fűzfáé (gyatra szóvicc), aki távolról csodálta, ahogy irodalomkönyvének második részét (irodalom_11) reklámszatyrokba pakolták, egyiket a másik után, és a naplász meg abból merített erőt (ti. az irodalom akkor is működhet, ha tankönyv, és ha nem csak szöveg). Meg persze abból az apokaliptikus kötetből is felemás megerősítést kapott, melynek címét Balázstól hallotta: Az utolsó magyartanár feljegyzései. Kicsit reménykeltő is mindez, hisz akkor lehet az egészet újrakezdeni, nem csak reformálni és reformálni.

   Az oroszlános kútnál elfoglalták a helyét, egy tündér éppen Hrabalt olvas. Nem is merte megszólítani, inkább visszasomfordált az IJ standjához, ahol Bárdos József dedikált, és paródiái után a naplászó megnyugodott: ha van még a magyartanároknak humora, Bárdos után életkedvük is lesz, és egyelőre hanyagolják az utolsó feljegyzéseket.

A Hrabalt olvasó lány

   Séta közben szembesült azzal: a világ olyan, mint egy szétesőben lévő könyv, melyet az utcán felejtve lehugyoztak. Talán csak egy hajléktalan  fejezte ki véleményét a Könyvhétről, vagy a Gutenberg-galaxis apokalipszisén túlról érkezett a küldemény. Bűzlik ez mindenhogy, vagy csak egy szagos könyv a hangos könyv mintájára.

Szagos könyv

   Vissza a szépszagú lapokhoz! Amint elsuhant a JAK-sátor mellett, Balogh Endre megkönnyebbülten mondta: Jászberényi Sándor közleményben visszavonta a feljelentését. Mindenki fellélegezhet, és bár az irodalomfinanszírozás rendszere sokkal ramatyabb állapotban van, mint az iménti könyv, megint érezte a szagokat, melyek szúrósabbak az előbbinél. Mindezt feledtette a JAK-elnök szimpatikus figurája, baráti gesztusa, aki egy új Marno-kötettel ajándékozta meg.

   De hogy egy kicsit kitekintsen a magyar kultúrából, kézbe kapta Lauri Sommer és Tonu Önnepalu narancssárga szívelévalóját (így ajánlják a bemutatón), akiknek a verseit Jász Attila és Weiner Sennyey Tibor fordította magyarra, a Pluralica pedig, melyről nehezen dönthető el, hogy folyóirat, kiadó vagy egy északi maffia, megjelentette mindezt Hangolás címmel, összezavarva mind a fordításokat, mind a szerzőket, melyeket a tartalomjegyzék hangyányi betűje bolhányit helyre tesz. De legalább bátor, akár a verseit éneklő Sommer.

A Hangolás című kötet egyik fordítója, Weiner Sennyey Tibor

   Az észt dallamoktól a Markó Béla-kötet felé vezetett útja, amely a majdnem naponta fogant szonettekkel irányt ad a másnapos olvasásnak is. Ez utóbbi miatt lekésik a Toroczkayról, mint ahogy nem volt alkalma kivárni előző nap a Simon Marci-rajongók nőáradatát, és belenyugodott: majd postán érkezik egyszer egy recenziós példány, melyből az első két nap után harminckettő úgyis ott lapul az utazóban – a szennyest kiszorítva. Meg azokat az emlékeket is, melyekről hallgatni illik.

Markó Béla dedikál

   Hallgatni egy bekapcsolt diktafon mögött, amely fontos beszélgetéseket örökít meg. Olyat, amit egyelőre csak elment az ember, hogy egy év múlva újra elmerengjen rajta, vagy esetleg eladjon friss interjúként, ha tényleg hallgatni lesz kedve.

Boldog Zoltán

Fotók: Boldog Zoltán