Konszolidált forradalmárok - A Kalligram kiadó könyvbemutatója a Cseh Centrumban

Meglehetős köddel néz szembe a recenzens, 10 szerző, tíz könyv, egyenként is akkora lélegzetvételűek, hogy mind az emberekről, mind az aktuális munkájukról esszék, tárcák, portrék és tanulmányok (stb.) sorát lehetne írni. 10-12 perc jut mindannyiukra, ebbe belefér egy pár mondatos beszélgetésfoszlány, mondjuk úgy, hogy bemutatás, és az alkotók felvázolhatják néhány mondatban mit, miért és miért épp most. - Korányi Mátyás tudósítása a Kalligram könyvheti bemutatójáról.

Konszolidált forradalmárok

(A Kalligram kiadó könyvbemutatója a Cseh Centrumban)

Aztán rövid felolvasások, jó, jó, jó, igen, igen, igen, ez is jó és ez is és ez is. Ez még csak kilenc, valamelyik kimaradt, hirtelen nem is tudom melyik, de az is jó volt. Mi a fenének írjak erről? Azért, mert 10 fontos könyvről beszélünk, de tessenek inkább utánanézni, megvásárolni és elolvasni őket, kalligrampontkom, itt majdhogynem többet és lényegretörőbbet tudhatnak meg a kiadványokról, mint amihez tegnap szerencsém volt.

A lista a következő:  Borbély Szilárd:  A Testhez; Zeke Gyula: A Bécsi úton; Marton László Távolodó: Mindig régen van; Györe Balázs: Kölcsönlakás; Jász Attila: Alvó szalmakutyák; Esze Dóra: Ellenség; Grendel Lajos: A modern magyar irodalom története; Berkes Tamás: Ködképek a cseh láthatáron; Jan Novák: Eddig megvolnánk; Györffy Miklós: Zongora akarunk lenni.  A válogatás önmagáért beszél, színvonal és jelentőség, valóban kiváló anyag, nagyrészt az est moderátorát dicséri az összeállítás; Mészáros Sándor, a Kalligram kiadó főszerkesztője vállalta magára a rendkívül rövid, kisebb csörtékre szorítkozó est levezénylését is, biztos jó vívó lenne belőle, a huszárvágásai legalábbis első osztályúak.
Kiemelném Jan Novák művét, az Amerikában élő, cseh származású író történelmi ténykalandregényét (dokumentumregény), ami „a kommunista hatalom ellen évekig illegális ››felforgató‹‹ tevékenységet folytató Mašín fivérek sokáig elhallgatott és máig sok vitát kiváltó, már-már legendába illő életútját eleveníti fel”. Jász Attila elmondta Alvó szalmakutyák című verseskötetéről, hogy a javarészt nekrológlírát tartalmazó kötet a közelmúlt súlyos traumájának feldolgozásából született, feleségét és lányát autóbaleset érte, szerencsére nem vált végzetessé, nem történt haláleset, de így is nagy küzdelem volt a helyreállítás. Györe Balázs verseskötete (Kölcsönlakás) saját állítása szerint se lett olyan drámai, mint az előző kötet, de a felolvasott művek tanúbizonysága szerint ez egyáltalán nem vált hátrányára a lírájának, sőt. Könnyed korrajzok, lazán felfestett hangulatok, nagyon élvezetes, nem poénra kihegyezett költészet, hanem a hétköznapok profán elemeiből építkező szépséges líra. Grendel Lajos munkája (A modern magyar irodalom története) nagy valószínűséggel meghatározó lesz a közeljövőben, figyeljenek rá oda. A szerző elmondta, hogy – mivel ő a maga is foglalkozik prózaírással – elsősorban prózaírói szempontból vizsgálta írása tárgyait, alanyait, nem egy irodalomtörténész szakszemüvegén keresztül, azaz elfogultságait, egyéni ízlését, saját tapasztalatból fakadó látásmódját nem áldozta fel a tudományosság oltárán. Jó gondolat, én se teszem ezt. Marton László Távolodó egy egészen egyedi ízvilágú novellát olvasott fel, egzotikum és brutalitás keveredik a stílusában, szarkazmus, önkritika, irónia és líra izgalmas koktélja, némi hallucinogénnel keverve, kifejezetten erős ital, de egyáltalán nem mondom, hogy módjával fogyasszák, részegedjenek le nyugodtan a mámor mélypontjáig, ami az élet. A felolvasások közül Borbély Szilárd verse emelkedett ki leginkább, a Zsanett-ügy (biztos emlékeznek: öt rendőrt kevert gyanúba egy fiatal hölgy csoportos nemi erőszak vádjával, felmentették őket) előszövegéből írt egy egészen kiváló, tragikus, minden szempontból kétértelmű, pontosabban kétarcú verset. A közönség jókat derült rajta, szerintem egyáltalán nem volt vicces. Bakker, ebben az országban élünk. Nincs mit röhögni ezen. Ez sajnos nagyon is magyar sztori, nem amolyan csehes. Mondom ezt az est helyszíne miatt, mivel a befogadó intézmény, a Cseh Centrum a VI. ker. Szegfű utcában bőven megér egy „misét”. Gyönyörű épületbelső és a rendezvény konkrét helyszíne, a kis konferenciaterem is professzionális lehetőség a hasonló események számára. Az emeleti aulában aztán egy kis baráti állófogadással kedveskedtek vendéglátóink, nagyon finom vörös- és fehérborokkal, pogácsával, szendvicsekkel. A szép számmal jelen lévő (teltház volt), szinte kizárólag irodalmi közönség jóízűen beszélgetett a kortárs, cseh képregény-kultúrából szemezgető kiállítás képei között (közvetlenül a Kalligram-est előtt volt a megnyitója), az előtérben 50 százalékos árengedménnyel megvásárolhatták az aktuális kiadványokat. Kiváló szervezés, nagyszerű est, nekem kicsit hűvös volt, szellősen bennfentes, és tényleg nem tudom, hogy miért van mindig olyan késztetésem az ilyen konszolidált esteken, hogy legszívesebben felrúgnék mindent. Talán azért, mert a művészet alapvetően forradalom és legkevésbé ezt érzem a levegőben ilyenkor? De hagyjuk a vesszőparipámat, jöjjön inkább a frappáns (és némiképp szomorú) befejező mondat: persze az ember marad a fenekén, aztán mi lesz a felrúgásból? Be.

Korányi Mátyás