Jelige: Ábrándos – Árvíz, Hazaszeretet, Tavasz

Jelige: Ábrándos

Ha elvisz is az élet messze földre tőle,
Magyar nevem megmarad a képviselője.
Magyar ajkon szólasz bár, néhol bevan tiltva,
De te, büszkén megemlékszel mindenféle kínra.

Árvíz

A Tisza amúgy békés folyó szép nyári időben,
Strandra vágyók lubickolnak sekélyes medrében.
Békés ma a Tisza folyó, madárdal hallatszik,
Boldogok az emberek, arcukon jól látszik.

Nyárra jött tél, télre tavasz,
Sejtettük jól, a Tisza ravasz.
Kedveszegett időjárás lett a télnek vége,
Kiöntött a Tisza nem látszott a vége.

Áttört a gát bejött az ár, hangzék.
Bemondták a hírekben, komolyan aggódék.
Hatalmas robajjal törte át a gátat,
A homokzsákok se bírták, elérte a házat.

Miért itt építkeztem, hallatszik egy házból!
Hitted volna, te ember, tovább jön a gáttól?
Elfeledték a nyarat, a jóleső hűs vizet,
Tengerré vált, s nem kívánják, mit kivet.

Megbosszulja a természet a nemzet butaságát,
Felparcellázták a földet, kivágták a sok fát.
Árvíz lévén a Tisza, az ember küszködése,
Ugyanakkor Magyarország egyik büszkesége.
 

Hazaszeretet

A Kárpátok szívében fekszik az országom,
Hol megnyugvásra talál a honfi pajtásom.
Az alföld, a délibáb, a legelésző nyája,
Petőfinek a Tisza volt egykor múzsája.
Az Északi-középhegység dalnokaként élek,
Hegyek, dombok erdők közt valamint remélek.
Ha elvisz is az élet messze földre tőle,
Magyar nevem megmarad a képviselője.
Magyar ajkon szólasz bár, néhol bevan tiltva,
De te, büszkén megemlékszel mindenféle kínra.
48-ra,56-ra, figyelj most a jelen gondra;
Ember jogi méltóságra, adó ellenes országra.
Anyaföld csak egy van, bölcsőd, édesanya,
Lelked itt megnyughat, hol a hon, a haza.
 

Tavasz

Kiültem a lépcsőre, s elnéztem a fákat,
Ahogyan a szellő ringatja az ágat.
Ni-ni, itt mögöttem ugrándoz egy cinke,
Balu kutya figyeli, jer édes picinke!
Morzsát követ, csipeget a kicsi madárka,
Számára egy hess lehet az életmentő bárka.
Kimondtam a szót, s felrepült a fára.
Tele beggyel, nyílt torokkal, rákezd nótájára.
Itt a tavasz hirdeti gyönyörű szavával,
Kint tartott a szabadban megfogott dalával.

Táncot jártak a lepkék, a méhek poroztak,
A fák rügyei kipattantak, virágot bontottak.
Távoli szántásban egész család kapál,
Két méterrel tőlük idős bácsi kaszál.
Az ősz öreg esküszik a kétkezű munkára,
Kis pénzét nem költi modern találmányra.
Mi lett a madárral, nem hallom énekét?
A fáról elszállt már, folytatja életét.
Csodálattal tölt el a természet hangja,
Oly szép ez a nap, az egész világ hallja.