Jelige: Alias – Egy nemzeti ünnepre, Az új fiú, Hunyorgók
Jelige: Alias
A kirakat üvegében
gyanakodva figyelem,
ahogy idegenként szédelgek
ezen a piros bötűs ünnepen,
Egy nemzeti ünnepre
– Bauer Sándor és Moyses Márton emlékére
Csak tántorgok az üres délutánban.
A kirakat üvegében
gyanakodva figyelem,
ahogy idegenként szédelgek
ezen a piros bötűs ünnepen,
egyre csak lopva a távot,
ha nem is hazáig,
de legalább szomjamat oltani
a sarki kocsmáig,
ahol aztán a retkes
pultnak dőlve
a cinkos félhomályban,
egy üveg sör felett
nyugodtan ellamentálok,
hogy tulajdonképp
nem is tudom,
ilyenkor mit, hogyan kéne,
(– egyáltalán: van-e mit ünnepelnem?)
ebben a másoknak fellobogózott
örök átmenetben.
Mindegy. A lényeg: nekem nem kell
ontanom semmilyen testnedvem.
Mert megvívni ugyan nem tudtuk,
de valahogy mégiscsak kisírtuk,
ezt a drága szabadságot.
Az új fiú
Nincs út, ami elkerülné őket,
mindig ugyanaz,
újra és újra,
arcuk beleszürkül a homályba,
honnan hova? – mindegy,
mindig utánam,
iskolából, edzésről, nőtől hazafele,
még most is ijedten lesek hátra,
mikor lép újra mögém, hogy a földre rántson,
mikor nő fölém végleg az összes rémalak,
a röhögő gyurikák bécikék és eduárdok,
de ha kérdezik csak játék volt, nem nagy dolog,
otthon mégis minden ajtót kulcsra zárok,
aztán százszor is rájuk nyitok, hogy hátha
minek?
reggel úgyis a sarkon túl várnak.
Hunyorgók
Mert külön kerül akkor minden.
Külön a testek derengése,
külön minden szó,
az elfojtott suttogás,
külön az éjjel, és az összes
csillag ágboga.
Szemünkbe dörgöljük örökre,
amint felgyűri blúzát, hogy
aztán a testén egy nagy férfikéz,
véletlen elkenje
a friss bogárvért.
Nem félünk már tőletek:
ismerjük minden titkotok.
Meglóbált övcsaton fordul a fény,
és kihull a mesék tejfoga.