"ahogy a húgod mondta
láttalak én is hosszú barna
hajad hogy’ csapod hátra
hegedülés közben a dallam

 

ritmusára karcsú tested
hogyan remeg a hangszerrel
páros ütemben összesimulva –"

– Simándi Ágnes versei.

 

 

 

 

Simándi Ágnes versei

 

 

Talán
 

 

talán ezt akartam
a mínusz húsz fokot
az állandó
nyirkosság érzetét

 

a Nagy Tavak
visszafojtott igazát

 

amit hazudni sem
lehet a távolság
hatalmát
a kilopott
pillantásokat
magammal
hurcolni mint
egy zsákot
a kanyarulatoknál
biccenő
súllyal

 

talán éppen ezt

 

 

 

[megjegyzés]

 

 

hajlongsz pojácaként
begyűjtöd a virágokat
mindet gyökerestül

 

ehhez üresség kell
és cukormáz növesztése

 

az én hőseim fájdalomból
élnek zárt világuk porrá
úgy törik mint cserépedény

 

azon a hajnalon

 

 

 

 

[késői szonáta]

 

 

 

ahogy a húgod mondta
láttalak én is hosszú barna
hajad hogy’ csapod hátra
hegedülés közben a dallam

 

ritmusára karcsú tested
hogyan remeg a hangszerrel
páros ütemben összesimulva –

 

egy este az ablakból néztem
az űrváros koppanását: csápjait
alant növesztve épülő
tenyészetet – s ahogy a húgod

 

mondta láttalak talán már
nem is téged csak egy álmot
ki lehettél volna
 

 

 

 

[türkiz és narancs]

 

 

 

egy kép az életemből ami éppen
most vagyok: fájó szemek de mosolyra
húzódó száj ha hangod bársonyával
vállon terít – reménytelen órák szürke
kockakövéről is rálátni néha a hajnal
tüzére s ha régen is volt a szél a pernyét
visszahozza tükröm tőlem se kérdez
rögzít néma szavakkal mi vagyok s ki
voltam ezen nem segít: alakít csöndes
hullámveréssel nevek esnek ki s napok
jönnek hozzák az ismeretlen jövőt
újabb nevekkel vágyakkal néha tajtékos
üzenettel de a tágulás és visszatartás
üteme egy pillanatra sem enged
amíg itt és most – ahogy valaha
tanították bele nem merülsz a jelen
kínálta létbe – ez a kép csak egy szelet
türkiz és narancs meghatározatlan
pólusa közt feszül egyre tehetetlen
csüngéssel miközben pontosan tudom
az összes koreográfiát: s akarom is ami van

 

 

 

[remény]

 

 

elszaladsz és visszajössz
hullámzó vágyad vékony
fonál a reggeli
hóesésben utat talál
a léthez két kezem
erős szorítása szánalom
lesz és feloldozás
a remény kiplakátolt
esőverte falak két
oldalán: hogy egyszer
majd maradsz
magadtól is