„Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, eiszen már a csillagokban, vagy még azon is túl, volt egy ló, a mü ősapánk anyja.” – Sántha Attila tanulmánya a Fehérlófia meséről.

A szerelmi-szexuális élet nyilvánossága a történelem során hol szabad, hol tiltott, hol félszabad volt – utóbbi esetekben ún. reliktumokban (zárványokban) jelent meg. Jellemző irodalmi és folklórműfajok a „boccacciók”, erotikus mesék, történetek, a dramatikus népszokásokban a fallikus tréfák. – Balázs Géza tanulmánya.

„Ha – Kosztolányi szerint – verset fordítani annyi, mint gúzsba kötve táncolni, akkor verset zenére fordítani nem kevesebb, mint a táncot szintúgy gúzsba kötve, de tojásokon járni el.” – Baranyi Ferenc esszéje.

Esik, novemberködösek az utcák, méregzöld a táj, csupán a fák élénk színjátéka emlékeztet arra, hogy tavasz vége van, lassan nyárba hajlik a május, amikor ezeket a sorokat gépelem. Sétálni indulok, mohazöld esőkabátomon átüt a víz, nyirkos, székelyes az időjárás, de valamiért mégis megfeledkezem a hidegről. Viola Szandra szóképein, színes jelzőin gondolkodom, amelyek elvisznek a tengerhez, és rávezetnek arra, hogy a tenger bennünk lakik.

„E kötetben a tartalom és forma igazi poétikai egymásban-létét élvezhetjük, amikor is a formai-nyelvi lelemény szüli a tartalmat, vagy pedig a gondolat válik formai-nyelvi attrakcióvá, mindenféle idegenszerűség nélkül...” – Csibra István esszéje Báger Gusztáv költészetéről.

Folyamatosan bombáznak bennünket a furcsábbnál furcsább hírek: Dantét cenzúrázva jelenteti meg egy holland kiadó, mert a középkori szerző Mohamedet a Pokol mélyére küldte, egy másik, szintén holland fordítónőt megtámad egy influenszer, mert fehér létére le akarja fordítani egy afro-amerikai költőnő versét. Mindeközben brutális késelésekről és terrormerényletekről hallunk Franciaországban és Németországban.  Ha mindez nem volna elég, akkor még itt van a vírus is, ez az ellenőrizhetetlen és megfoghatatlan pokoli kór, ami meghatározza a mindennapjainkat, leszűkíti mozgásterünket.

Gerevich József esszéjében a művészet gyógyító hatására elemez példákat írók, költők, festők, muzsikusok, filmrendezők életéből.

„A naivitáshoz való visszatérés vágya a romantika utáni korszak nagy programjaként többek között a népiesség mítoszában öltött testet előbb Petőfinél, majd a maga tökéletességében Aranynál.” – Milbacher Róbert esszéje.

„A Jászberényi ábrázolta pokol ugyanis nem ér véget a háborús övezetekben – nem kapunk feloldást békés körülmények között sem. A Profi gyilkosokban egy kiskamasz testvérpár fiatalabb tagja próbál végezni egy szinte halhatatlan varjúval, és apja avatja be az ölés természetének sajátosságába.” – Laik Eszter írása Jászberényi Sándor prózájáról.

Jean-Paul Sartre Az undor (1938) és Albert Camus Az idegen (1942) című regénye a franciák legolvasottabb művei közé tartoznak, és mindkettőt a világ minden táján lefordították. Mindkét regény hőse eljut az abszurd életérzés felfedezéséig, ám a műveknek akad még egy sajátos, közös vonásuk: mindkettő álnapló.

 

Jean-Paul Sartre: Az undor

„A halál gondolatának metamorfózisa, a nemlét hínárja, melyre érzelmi hálót sző a költő, majd megcsillantja a boldogság reményét. A boldogság eszményi érzelmi állapotot fejez ki, melyre mindannyian áhítozunk, a pacsirták ugyanúgy, mint a sasok.” – Böszörményi Zoltán esszéje Varga Melinda költészetéről.

„Az Egyház… nem vetett gátat a magas és szent erotika áradatának, mely az egész liturgikus költészetet is, de kivált a szerzetesklastromok hóraénekeit elborította. Mennél mélyebb lett a lelki élet, mennél jobban hatotta át a kereszténység lelki és aszketikus éve a test vad ösztöneit...” – Nagy J. Endre esszéjének harmadik része.

„A metafizikai igazságokra ugyanis az a jellemző, hogy nem tűrnek maguk mellett más igazságokat, ami a krisztusi igazsággal is előfordult a történelem folyamán, amikor is dogmává vált vagy eltorzították, a személyiség szabadságának korlátozására használták.” – Nagy J. Endre esszésorozatának második része.

„Susan Sontag szerint a tartalomra koncentrálás hozza létre az igényt az interpretációra, s ez az igény akkor keletkezik, amikor a mitikus történetek már használhatatlanná váltak eredeti formájukban. Például: Zeusz szerelmi légyottja Létóval, ahogy azt Homérosz megfogalmazta, voltaképpen a hatalomnak a bölcsességgel való egyesülését akarná kifejezni...” – Nagy J. Endre esszéjének első része műalkotásról és befogadásáról.

A tóban tükröződő vízesések
Kitartóan zuhognak az ég felé.

„Szeged ugyanis origóvá lesz a vagány kezdés után. Az induló regény nem túl visszhangos, mégis kedvező fogadtatása után előkerülnek a különböző asztalfiókokból és még inkább alkönyvtárakból a Bene-novellák.” – Luzsicza István esszéje.

Progresszív világnézetük dacára irodalomesztétikai szempontból meglehetősen „konzervatívok” voltak: Proustnál, Joyce-nál, Musilnál, a modernizmus írófejedelmeinél Sartre-nak fontosabb volt Flaubert. – Madarász Imre esszéje Alberto Moraviáról és Jean-Paul Sartre-ról.

„Mi történik viszont akkor, ha hétköznapi tapasztalatainkon alapuló világértelmezésünk mégsem biztos? Miért ne lehetne számos párhuzamos valóság? Miért kell mindenáron fikciónak tekinteni az ukróniát? Pár perc erejéig ne tekintsük annak! Fordítsunk egy kis figyelmet a lehetséges világok elméletére! Létezhet olyan valós ukrónia, amelyben 2020 Magyarországa nincs Trianon után, területe nem csonkolt?” – Bene Zoltán esszéje.

Hajdanvolt gázlók? Apám szemét látom 1970-ből, az oly sokáig halogatott mandulaműtét idejéből. Ülök vele szemben, egy világoszöld műtőslepedő alatt. A durva plasztik egyszerre takar be kettőnket, sziámi ikrek vagyunk, két fejjel, egy törzzsel. Térdünk összeér, kapaszkodhatok apámba, mások észre sem veszik. Neki csak a szeme látszik ki, még az orrát is műtősmaszk takarja. De a szeme, az figyel, él, mozog, vibrál, nevet, irányít.

A Darabokra tépve című nagyregény műfajilag nehezen behatárolható, modern kísérleti regénynek nevezném, ahol a szerző többféle regénytípust és irodalmi műfajt ötvöz.
Az esszéregény, a fejlődésregény, a kalandregény, a novella, az újságcikk, az interjú, a poétikus, leíró részek, a versek, a kordokumentum, a fénykép, a napló és a levél tudatosan felépített, színes, kavalkádszerű ötvözete. Az író nem riad vissza attól, hogy szereplői filozófusoktól idézzenek, s a filozófiát a mindennapok szerves részeként kezelve éljenek, sőt még attól sem, hogy Karl Marx verseiről beszéltesse hőseit, de újságcikket, interjút, levelet, naplót is belesző a szövegbe, illetve a regény szereplőinek életébe.