Egykor a karácsonyok elképzelhetetlenek voltak könyv nélkül. Ma már az ünnepek előtt is csak egyre szűkülő réteg látogatja azokat a kis könyvesboltokat, amelyek a város szellemi életének összetéveszthetetlenül egyedi színfoltjai. Jónéhány bezárt közülük az utóbbi időben. Meglátogattunk néhány még létezőt, és arról kérdezősködtünk, hogyan látják a jövőt.

Az első következtetés megkérdőjelezhetetlen. Mert ha megpróbálod vitatni, akkor Manoj pépesre dumálja az agyadat az univerzum egységéről, amiből persze egyértelművé válik, hogy tévedtél. A második azért már nem ennyire tiszta. Bár üzleti szempontból biztos sokkal jobb lenne, ha valamifajta "életreceptet" árulnék, de ez csak egy könyv, amely, persze, nekem rendkívül fontos, és jó esetben másoknak is mondhat valamit, de nem kínál semmifajta konkrét megoldást. Nem állít többet, mint hogy mindenkinek joga van "helyén lenni" a világban, és ha nem is egyszerűen, de ez az állapot, megfelelő befektetéssel, elérhető. 

„A magyar író kilöketett a vad-kapitalista őrjöngés emberdaráló forgatagába egy szál gatyában, üres pénztárcával. El kell felejtenünk azt a romantikus tévképzetet egyszer s mindenkorra, hogy a költő növény, elég neki a napfény és mondjuk víz helyett a bor ahhoz, hogy túléljen, és nagy verseket írjon, s ha a sorsa úgy hozza, életét áldozza a hazájáért.” – Interjú Szentmártoni Jánossal

Egykor a karácsonyok elképzelhetetlenek voltak könyv nélkül. Ma már az ünnepek előtt is csak egyre szűkülő réteg látogatja azokat a kis könyvesboltokat, amelyek a város szellemi életének összetéveszthetetlenül egyedi színfoltjai. Jónéhány bezárt közülük az utóbbi időben. Meglátogattunk néhány még létezőt, és arról kérdezősködtünk, hogyan látják a jövőt.

Ebben az évadban is több neves meghívottat, Anonymus-kört, valamint Nőnapi-felolvasóestet vett tervbe a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör. Potozky László író, a kör elnöke beszélgetésünkben a tavalyi év teljesítményéről, a pályakezdő szerzőkről, valamint az idei Bretter-évad terveiről számolt be. Többek között kiderült: az Erdélyi Magyar Írók Ligája szeretne egy irodalmi pályázatot meghirdetni pályakezdő szerzők számára.

Minden szakmai ellenvetést, kérdést, érvelést, kifogást ellenséges cselekedetnek fogtak föl a 2006-2010. közötti vezetők. Éppen ezért, aki nagyon keménykedett, vagy ragaszkodott a művelődés, a művészetek, az irodalom hagyományos pozíciójához, az hamar kívül került az intézményen. Önként elmenekült, nyugdíjba küldték, közös megállapodással elküldték, vagy javasolták neki a szervezett létszámleépítést.

 
Kedden lesz 75 éves a nemzet színésze, Törőcsik Mari, aki az MTI-Pressnek adott interjújában úgy vélte: sikerekben és értékes munkatársakban gazdag pályafutásához egyaránt szüksége volt jó adag szerencsére és persze rengeteg türelemre is.
 

De ha bemegyek egy pláza-könyvesboltba, vagy a metrón figyelem, mit olvasnak, vagy a sikerkönyvek listáját nézem, akkor néha megfordul a fejemben, hogy ez az 1-2% is minek… Magyarország borzasztó rossz szellemi kondícióban van – átlagban hat órát ülnek az emberek a tévé előtt, akárcsak az írni-olvasni alig tudó latin-amerikai népek, és gyagyaságokat néznek, ugyanazokat a gyagyaságokat nézik, mint a funkcionális analfabéták a harmadik világban.  

Valóban elérkezett Az utolsó magyartanár feljegyzéseinek ideje? – Interjú Dreff Jánossal/Tóth Dezsővel, a provokatív regény szerzőjével

Ifjabb Bibó Istvánt az 1956-os forradalom októberi és novemberi eseményeire emlékezve kérdeztük személyes emlékeiről, édesapja szerepéről, a megtorlás éveiről, és a mai fiatalok gondolkodásáról. Az utóbbi témáról annál is inkább hivatott beszélni, mivel a mai napig művészettörténetet tanít a Sylvester János Protestáns Gimnáziumban. Az iskolát közösen alapították egy lelkes tanári gárdával, és ifjabb Bibó István igazgatta három évvel ezelőtti visszavonulásáig. – Interjú ifjabb Bibó Istvánnal

„Azzal igyekszünk egzisztenciát teremteni, ami tinédzser korunk óta a legjobban foglalkoztat minket a lányokon kívül, és ez a magyar nyelv, a magyar szó” – mondja Said Akkezdet Phiai, talán az egyik legeredetibb fiatal magyar rap-banda tagja. Miért nem akarnak befutni? Ki írja a szövegeket? Mivel foglalkoznak zenélés mellett? Mi a véleményük az irodalomról? Költészetnek tartják-e a rapet? Rapnek a költészetet? Kérdéseinkre a csapat két tagja, Újonc (Závada Péter) és Said (Süveg Márk) válaszolt. A beszélgetésbe beillesztettük néhány ismert számukat is.

A Tizenkét legszebb magyar vers konferenciasorozat ajkai állomásán kaptuk mikrofonvégre Beck Zoltánt a programhoz kapcsolódó 30Y koncert után, akitől megtudhattuk, hogy miképpen fonódhat össze néha könnyűzene és líra, melyet talán nem is kell annyira féltenünk. – Boldog Zoltán interjúja

Aki átköltözött, áttelepült ugyanazon a kultúrán belül maradt. Én ezt hittem, hiszem és ezt remélem. Hogy ne legyek mégis ennyire patetikus: kérdezzük meg most Kányádit, hogy érzi magát, hogy érezte magát asz elmúlt tizenöt-húsz évben a Döbrentei téren. Nekem is volt olyan barátom, aki átment a túloldalra Váradon, amikor megtudta, hogy beadtam a kérelmemet 1979-ben, alig néhány év múlva összefutottunk az egyik belvárosi utcában, akkor nem futott át látványosan. Bonyolult dolgok ezek, az ember lelkében és fejében zajlanak, jönnek létre ezek a döntések, ráadásul többnyire egyazon időben. 

 
Ungvári Tamás író, műfordító szombaton tölti be 80. életévét. Az író az MTI-Pressnek elmondta, hogy nem bánkódik a múlt miatt, noha sokszor úgy érezte, "cápákkal teli vízben" kell úsznia. Beszélt arról is, hogy a levéltár átkutatása után mára biztos abban: unokatestvére, Elbert János műfordító gyilkosság áldozata lett. Róla szól a legutóbb megjelent könyve, a Nyomtalanul.

Szatmár nem csak földrajzi terület, amit háromfelé szakítottak, akár a királyi Magyarországot a török időkben, hanem szinonima, vagy ha úgy tetszik, allegória, a hűség allegóriája. Nem felejteni el, kik vagyunk, honnan jövünk semmilyen körülmények között. A regény onnan indul, és visszatér oda. Rámutat és érzékelteti, aki elfelejti, honnan jött, kiktől származik, az csak hadoválni tud, bármilyen jól felépített, jól hangzó retorikával, bravúrosan teszi is, arról, hogy mi Budapest, mi Magyarország, benne és kívüle a nemzet, a magyarság, mi Európa, s hogy ez mit jelent nekünk.

Ebből is látszik, hogy sok minden lehetek, északfok, titok idegenség, vagy épp lidérces messze fény, de ha úgy hozza a sors, miután gyerekeim vannak, még nagypapa is, vagy akár, még papája is egy regiment kiskorúnak. Különben mennél több iskolás lenne az én gyerekem, annál kevesebb gond hárulna a magyartanárokra háyjános-ügyben.

„[Esterházy Péter] novellákat írt úgy, hogy a szövegét Hamvas mondataival átszőtte. Volt egy novellája, Sívó-nevető, amelyben egy tucat mondatot épített be a Mágia szútrából. Amikor Kemény Katalin kérdőre vonta, azt válaszolta: „ez egy kollázs-technika¸ ebben nem kell az idézőjelekhez ragaszkodni. Engem egyébként is csak Hamvas mondatai ragadnak meg, és nem foglalkozom azzal, amit mond”. Individuális tudatszinten, ahol a nyugati civilizáció embere ma még tart, minden leírt szó személyes vállalást követel. Ahogy Kemény Katalin mondta: „Elmúlt az az idő, amikor száll az ének szájról szájra…” - beszélgetés Dúl Antallal a Hamvas-naplók megjelenése alkalmából. Második rész.

„Tapasztalatból tudom: a Hamvas-olvasók egy része azt sem tudja, hogy Hamvas Béla él-e még vagy sem, némelyek pedig csak annyit hallottak róla az egyetemen, hogy irracionális, zavaros fejű, dilettáns misztikus.” - 2010. szeptember elején került a könyvesboltokba Hamvas Béla naplóinak kétkötetes kiadása.  Ez alkalomból a megjelenés előtti napokban megkerestük Dúl Antalt, a Hamvas-hagyaték gondozóját.

Rengeteg közös vonás volt bennünk, és nagyjából ugyanazok a dolgok érdekeltek. A klasszikus korok kultúrája, a humor, az erotika, a duhajkodás. Nem volt nehéz megtalálni hát a közös hangot. Főként hogy Faludy nagyon fiatalos volt.
Öregeket nem is engedett maga köré, mert nem akart a derékfájásról és a nyugdíjról beszélni. Benne volt minden marhaságban. Ivott, cigarettázott, poénkodott, habzsolta az életet, nem tudom, figyeltétek-e meg, hogy sosem érzelgősködött, nosztalgiázott. Ő történeteket mesélt, nem a múltat búsulta.

Keresem a polcon a születésnapi könyved, amit Vass úr szerkesztett, de közben eszembe jut, hogy a középső kisebbik fiam ránézett az asztalon, és azt mondta: Apa, Petőcz? Ezt elvinném, ha lehet. De úgy tűnik, nem hozta vissza. Mit szólsz ehhez? Ugyan mindkét nagyfiam olvas, de nem tudtam róla, hogy kortársat is (hellyel-közzel). Honnan ismerhet? Van valami ötleted? Felhívhatnám, de szerinted mit ismer? A próza felől gondolkozz.