gyári időszámítás
egy órával előbb végzel az álmokkal
egy órával előrébb állítod a feketerigót
ez a gyári időszámítás
mintha megtéveszthetnéd magad

 
 
De elment egy nyári estén.
Látták, hogy begázolt a tóba
Piros fürdősapkában
Hervadó kamillákkal
Keblén selyem volt a víz.
Mary O’Donnell versei Kabdebó Tamás fordításában

 
 
Testemben jéghideg remegések
csuklóm környékezik könnyed kések
Messze az éjben valaki táncol
vergődik bennem bárki s a bárhol

Megismertettél a nyomorral.
Mi nem a Jegyesek luxus-
házait építgettük, hanem
a Haldoklókét. Jegyeseid
is haldokolni fognak.
Elvetted tőlem a látványt,
de megadtad a látást.

Ő, a kalóznak kényszerült lovag,
még mindig a buszmegállóban
álldogál. Figyel. Várakozik.
Ha szétvetett lábakkal, feszes derékkal
feltekint a reggeli  égre,
az éjszakait is látja.
(Payer Imre)

Így elődök és utódok nélkül kellemetlen a létezés
nincs ki ellen szólni ki mellett lázadni
nem lesz már ki a Mindent újrarangsorolja
surran a szálka körmöm alá
SÖTÉTBEN BONTUNK SZÁRNYAKAT

(Sziveri János)

Alakját veszti minden, nincs jövője.
És múltja sincs, hiába folytatás.
Valami pusztulás kapott bennünk erőre.

Testünket hagyjuk, hadd használja más.
Még nem tágulunk szavakra, sem hőre.
És van remény: illékony ráadás.

Jónás Tamás

 
 
Minden, ami vagy:
achát, vagy obszidián
(zárójelbe fagy)…

 
időtlen idők
de szemmel tartod őket
ahogyan az arcodról távozni készülők téged
Faludi Ádám

Önálló rögeszme:
széket húzok reggelente
az ablakhoz, és bámulok amoda.
Sehol se mutatkozik hihetetlen.
Keszthelyi Rezső

zongoralábak
pasztellcsönd menedékben
részlet az egész
Jász Attila

Sűrű hanga között magas haraszt,
idei levél holt avarra hull. –
A vég előtt a szó írott malaszt, –
vén lomb, hullj le, és halj meg szótlanul.
(Tőzsér Árpád)
milyen utat kell járjak, aminek pora
nem köhöghető ki a tüdőből soha?
visz az út? én viszem. arany palotába.
horizonton vigyorog a nap húsos pofája.
(Jónás Tamás)

 
nincs út a
a fájdalom
mentén

...az éjjel ezt próbáltam, darab
jelenetét, jelenetdarabot, széttártam
kezem az ajtófélfa (kapufélfa) felé,
„Bocs, isten veletek, én hittem
a legkevésbé….” Jó, a szöveg még
nincs meg, de hogy kezem széttárom,
az megy, egyéb témakörökben.

 
Van kalitom, bülbül madaram,
gömbüvegem, rabszolga halam,
lelkemen ékszer: hús, amiben
függök a létben kényszeresen.

 
eldobott őszi táj
tabletták összepréselt valósága
esőcseppek hajlásszöge
a falevél is való-sárga

ibolyántúli és röntgensugarak
vörösön inneni tartomány
a keserűség tengere partján
lánggal ég a ház

 
Szavak. A nap első busza átcipel
baljós fejemmel együtt a Dunán.
Lekókadok, a víz meg kussol,
pedig ha szólna, visszamondanám,
de nem dicsér már téged senki sem.
Dobai Bálint versei

 
patkánylabirintus
patkánylabirintus
patkánylabirintus
patkánylabirintus
patkánylabirintus
patkánylabirintus
patkánylabirintus

 
 
lehunyt lélekkel kilép
a test a kádból, én vagyok
a test, ami lép, a kádtól
a fürdővíz fehér
(Lassú)

 
Ezt úgy mondja, mintha leváltak
volna homlokomról a bőröm-
borította betűk, s bele-
estek volna vödörbe.
- Na-na, ennyire nem lehet
értetlen, tudja maga, mit…

 
Tegnap reggel az én ezüst-istenem
Szemembe csillogott kínálta magát
Nem kellett - tartottam inkább mindenem
itt mint odaát